Michael Clifford ff Boszi a csajom

9

Ezután vissza mentem a konyhába, de ott már csak Tiea volt.
- Cal? - néztem kérdőn Tieara.
- Az udvaron. - válaszolt. a konyhából nyilik a terasz ajtó. Calum tényleg ott volt.
- Kérsz még valamit? - simitottam tenyerem Tiea hátára.
- Egy ölelést. - emeli rám fehér szemeit. Nem mondok semmit, csak szorosan magamhoz ölelem apró testét, és a hátát kezdem el simogatni, nyugtatás képp. Éreztem ahogy a pólóm egyre nedvesebb, és Tiea is szaggatottan kezdi venni a levegőt. Sír.
- Annyira hiányoznak. - zokogott fel.
- Elhiszem. - suttogtam, állam a fejére támasztva, kezem mozgatását nem abbahagyva. Óvatosan felkaptam őt az ölembe majd felvittem a szobájába. Mikor letettem, csak akkor vettem eszere a lilás foltot a csuklóján, mikor leültem az ágyra.
- Ez akkori? - kérdeztem, arra a tragikus estére gondolva. Lassan bőlintott. - Fáj? - simítottam végig a lilás folton.
- Néha. - bólintott.
- Bekötözöm. - mondom, mire szó nélkül felállt az ölemből, és a fürdö felé veszi az irányt, ahova követem. Óvatosan megmostam, majd megtöröltem a csuklóját, végül pedig bekötöztem. Tiea néha felszisszent, én meg mindig aggodó képet vágtam, es vagy hússzor bocsánatot kértem.
- Kész! - nyomtam egy-egy puszit a ket csuklójára, amit már fásli takart.
- Jobb? - néztem rá, a kezét nem elengedve.
- Fogjuk rá. - bólintott. - Varázslattal, farkas- és vasfűvel bevont kötelek voltak. Nem tudom eltüntetni a nyomot. - magyarázta.
- Értem. - bólintottam. - Mi lenne ha kimennénk az erdőbe? Kikapcsolódni. Futni egyet.
- Oké. - bólintott. Szóltunk Lukenak hogy elmentünk, majd valahol az erdő közepe fele átváltoztunk farkassá. A bundánk olyan színű mint a hajunk. Azaz zöld...