A jövő fényében

Vendég a pácban

A parti után hallottam, hogy anya és apa sokat veszekedtek. Én is haragudnék a páromra, ha feltűnne az exe, akiről még soha nem is hallottam volna. Teljesen megértem apát, ez elfogadhatatlan és nevetséges.
Pontosan úgy, ahogy az is, ahogy figyelmen kívül hagyták az eltűnésemet. Hogy nem szúrta ki a szemüket, hogy én, a klánunk második örököse nem vagyok jelen? Ez felháborító és egyszerűen hihetetlen, képtelen vagyok beletörődni. Főleg azok után, ami történt velem! Szólni fogok nagyapának, ez biztos!

Mindenesetre anya és apa kora reggel elindultak Sunagakurébe, a nagyszüleink pedig megérkeztek hozzánk. Nagyapa helyett Shikamaru-san intézkedik, hogy ő tudjon velünk foglalkozni. Reggelire nagyi palacsintát készített nekünk és megígérte, hogy délután elmegyünk majd valahova. Imádtam nagyit, ő tényleg törődött velünk.

– Jó reggelt kincseim – puszilt meg minket Akinorival nagyapa –, jól aludtatok?

– Persze, csak keveset – mosolygott a bátyám. – Egész éjjel Zarinával telefonáltam.

– Csak nem a kis barátnőd, drágám? – mosolygott nagyi, fekete tincseit a füle mögé tűrve.

Akinori álmodozva pillantott a tányérjában fekvő édességre, majd nagyot sóhajtott. Olyan szerelmeset.

– Valami olyasmi.

– Hány éves a kislány? – nagyapa kíváncsian pillantott rá.

– Húsz – vont vállat, a nagyszüleink szemöldöke pedig egyszerre szaladt össze. – Mi az?

– Hát jó, végülis a szüleid közt kilenc év van, és mégis fülig szerelmesek – nyugtázta nagyi a gondolatot és büszkén végigsimított az idősebbik unokája arcán.

– Főleg, hogy anya megcsalta apát régen – somolyogtam kárörvendően. Ha válásra kerülne sor, mindenképp apához szeretnék kerülni. – Tegnap az a Mito nevű fickó, aki megjelent, anya volt párja, nem? Szóval megcsalta.

– Ne beszélj szamárságot! Az én lányom soha nem csalná meg a szerelmét – rázta a fejét nagyapa.

– Pedig így volt – vigyorogtam, majd az utolsó falat palacsintámat is megettem. – Köszönöm a reggelit.

– Nem mintha ott lettél volna – jegyezte meg a bátyám, mire lefagyott a mosoly az arcomról.

Komolyan képes megszólalni? Tegnap vigyáznia kellett volna a kishúga épségére, mivel Iori-sensei, a drága legjobb barátja rámászott.

– Miért, te mikor vagy ott bármikor is? – csattantam fel. – Soha! Állandóan a hülye edzéseidre koncentrálsz, ahelyett, hogy rám figyelnél. Az egyetlen húgodra!

– Miyoko, fejezd be ezt a felesleges hisztit – szólt rám nagymami. Nagypapa ilyenkor bezzeg játssza a papucsot!

– Nem, te fejezd be, hogy azt hiszed, mindenkinél mindent jobban tudsz!

– Hogy lehetsz ilyen elképesztően egy individualista dáma habitusával megáldva, miközben te, drága húgom, egy díva nyomába sem érsz? – mordult a bátyám, aktiválva a sharinganjait. Nagymami felállt az asztaltól, a Hatodik pedig megszorította hitvese kezét. A terítőt gyűrögetve néztem vele farkasszemet. Íriszeiben a saját vérörökségem tükröződött vissza.

– Na, ez már több a soknál, komolyan! Mindkettő felmegy a szobájába! – utasított minket nagyapa, amikor is az ajtó kinyílt és egy igen ismerős alak lépett be rajta.

Éjfekete lobonca kócosan lógott a szemébe, arcára pedig rászáradt néhány vérfolt. Kopogni sem kopogott, csak az ajtónak támasztotta fáradt testét, fél szemét pedig ki sem tudta nyitni.

– Üdv. Itachi itthon van? – nyögte erőtlenül, szavai pedig mintha újabb fájdalmat okoztak volna neki, összerogyott a padlón.

Akinori azonnal a segítségére sietett, fél karját átdobta a vállán, közben pedig erősen tartotta. Nagyapa segített neki felállni, nagymami pedig berohant a fürdőbe törülközőkért.

– Hol van a bátyám? – kérdezte újfent, amikor leültették egy babzsákra. Soha nem használtuk ezelőtt, pedig a konyha sarkába le volt dobva. Reggelente simán ráugorhattunk volna, de nem. Ilyen alkalmakra lett volna tartogatva?

– Sunagakurében, anyával – feleltem bátortalanul –, miért?

– Nincs hozzá közöd – szólt le a testvérem, miközben átvett nagyitól egy vizes törülközőt és Sasuke-san homlokára helyezte.

Sosem láttam így korábban a nagybátyánkat.

– Kakashi, üzenj utánuk – kérte Sasuke-san. – Semmiképp nem maradhatnak ott. Főleg Sayuri nem. Veszélyes lenne. Egy Uchiha számára még rendben, de a lányod más.

Láttam nagyapán, ahogy lenyeli, amit mondani akart volna, azonban én teljes mértékben egyetértek Sasukével. Anyának nem valóak a nehéz helyzetek, vagy a konfliktusok, ugyanis képtelen őket kezelni, ráadásul csak meg kellene menteni. Most sincs másképp. Ha apa nem lenne vele, tuti elnyelné egy futóhomok.