A MI szigetünk (TaegiKook)[Befejezett]

Titkok... - 2. Rész✅

**Suga szemszöge**

Vágyom egy ölelésre..

,,Éhes vagyok. Nagyon-nagyon éhes vagyok. Nyár van. Már rég megvilágosodott. Pedig még senki nincs az utcákon, nem nyitottak ki a boltok. Várom az egyik eladót. Ma az jön, aki mogorva, de nagyon figyelmetlen. Ha elég gyors vagyok, és elég halk, tudok enni. Csak ne lennének olyan átkozottul magasan a péksütemények! Szótlanul állok a kirakattal szemben, és várom, hogy kinyíljon az ajtó, figyelem az ételt.

Korog a hasam, egyre fájdalmasabban mar belém az éhség. Elmentem inni, szerencsére a kutakat nem tudják bezárni az út szélén. Mikor visszaérek, már nyitva van a bolt, van is bent ember, mármint idegen, kosárral a kezében. Könnyű neki!

Nyelek egy nagyot, és felkészülök a hadműveletre. Van bent egy másik fiú, szórakozottan fütyörészik a pult mellett ülve. Fura. Nem szoktak leülni vagy ráérni itt az emberek. Pár évvel idősebb lehet tőlem. Megviselt ruhái nem mondhatóak tisztának. Én erre azért odafigyeltem mindig, hogy tiszta legyek.

Muszáj valamit szereznem. Éhes vagyok. Lopakodva közelítem meg a boltot pár perccel később, oldalról. Pillanatok alatt slisszanok be az ajtón hang nélkül, mint mindig, el is bújok a közeli könyvespolcocska mögött. Az eladó az ajtó felé pillant, majd folytatja a számolást egy nőnél, a fiú továbbra is fütyörészik, bár őt nem látom a könyvek miatt. Pár percet itt is várok, aztán osonok tovább, hang nélkül. Elérem a polcot, aminek a szélén ott ül még a kölyök nekem háttal, valamit babrál az ölében, arra koncentrál. Felmarkolok a pultra, és sikeresen elcsenek egy zacskó pogácsát, elég sok van benne, úgyhogy elégedetten bólintva meg is indulok a kijárati ajtó felé. Az eladó üvöltésére a srác a nyomomba ered. Francba! Pillanatok alatt érek ki az üzletből, és megpróbálok a tömegbe keveredni, de nem tudom lerázni. Kitartóan fut utánam. Idősebb, nagyobb, gyorsabb, hiába szlalomozok a járókelők között, aránylag hamar utolér.

- Majdnem! - Vigyorog, miközben a hajamba markol. - Majdnem sikerült meglógnod. - Elindul vissza, rángatva érzékeny tincseimet. - A majdnem viszont az utcára nagyon kevés. Mondd csak, hol laksz? - Nem válaszolok. - Vannak szüleid?

- Talán. - Vicsorgok, de nem érem el, kinyújtott kezénél nekem a lábam is rövidebb. Felsőbbrendűen vigyorog rám, ami idegesít.

- Tehát nincsenek. Hm.. Gyors vagy, harcias és fiatal. Most megmutatom, hogy elkaptalak, aztán megnézzük, van-e értelme itt tartanunk, vagy mész a selejtezőbe.

- Selejtező?

- Aham. Ha nem vagy tagja egy bandának sem, nem vagy méltó az életben maradásra, főleg nem ezen a területen. És hidd el, ha nem felelsz meg az alap elvárásainknak, nem is lesz ilyen egyszerű életben maradnod. - ch! Még azt mondja, egyszerű! Pedig éhezem. Sikerült kaját szerezni, erre visszaviteti velem.

Nem elég, hogy a boltban még kap kaját is a pogácsáim mellé, meg szatyrot, mint egy normális ember, engem is megkap bónusznak az eladótól. ÉN NEM VAGYOK ÁRU!!! Tépem magam, de a fejbőröm sajgása hamar jobb belátásra bír, mikor ő is megtép. Konkrétan olyan magasra emeli a hajam, hogy lábujjhegyen állva is nagyon fáj. Hamar abba is hagyom a tiltakozást. Könnyű neki! Nagyobb, erősebb, magasabb! A fejemre húz egy másik zacskót, és a nyakamra fogva vezet tovább.

Megyünk... Megyünk... megyünk.. Egy kanyar itt. Egy kanyar ott. Lépcső. Lefelé. Felfelé. Megint lépcső. Lefelé. Aztán egyszer átvált földbe, ami az eső simára mosott már, ösvénykében folytatódik a lépcső. Hűvös lesz a levegő a nyári időjárás ellenére. Megyünk egyenes terepen valameddig. Talpaim alatt mindenféle törmelékek recsegnek-ropognak...