Gyilkos vágyak

Első látásra...(8. rész)

Ujjai és nyelve egy azon gyors tempóban jártak. Hirtelen megfeszült a testem, bele markoltam a lepedőbe és egy nagy nyögés kíséretében nagyot élveztem. Lihegve ki volta terülve majd le pillantottam rá. Kihúzta ujjait és lenyalta őket. 

Brad.: -Látom élvezted. -vigyorgott.

Én: -I..Igen..-zavarban voltam..Hihetetlen mennyire zavarba tud ejteni..

Brad.: -De most, hogy ki szórakoztam magam..-éles fájdalmat éreztem az oldalamba és oda néztem. Egy kés nyele állt ki az oldalamból. Könnyek szöktek a szemembe és ő csak röhögött.-Na nem hitted, hogy ennek a kis élvezetnek nem lesz ára? -röhögött szemközt.

Én: -Baszódj meg..-sírtam el magam a fájdalomtól. 

Brad.: -Jajj ne ríj már. -forgatta meg szemeit. Nem érdekelt, nagyon fájt és így jött ki. Felpofozott elég erősen.-Mit mondtam?! -összerezzentem az ijedségtől és vissza fojtottam a sírást. Eloldozott és hirtelen ki rántottam a kést az oldalamból majd a hason döften. Fel kaptam a cuccaim és ki rohantam. Azt hittem egy utca lesz kint, de csak az erdő sűrűje fogadott. Féltem, fáztam, de berohantam és eltűntem az erdő mélyébe. Ömlött a vér az oldalamból és sírtam. Elgyengültem és a földre rogytam. Felöltöztem ha már megálltam, hogy annyira ne fázzak. Véreztem elég durván, de nem tudtam mit csináljak. Valószínűleg a legközelebbi város nagyon messze van.
Nem tudom mióta vagyok itt a földön, de nagyon reszketek..rengeteg vért vesztettem és már homályosodik el előttem minden. Egy rövid idő után már elnehezedtek szemhéjaim és azt sem tudtam hol vagyok.[..]

Éles hangra riadtam fel. A fény szinte égette a szemeimet, de nagy nehezen ki nyitottam őket. Körbe pillantottam és fogalmam sincs merre lehettem. Egy magas fiú állt nekem háttal és guggolt le fel szedni az összetört pohár darabokat. Nem szóltam csak csendben figyeltem. El látta a sebeimet is. Fel állt és ki dobta a darabokat. Gondolom mellém akarta letenni hátha felébredek. Megfordult és észre vette, hogy fent vagyok.

??: -Ohh..Nem akartalak felébreszteni. -hangja kellemesen hatott rám.

Én: -Nem..Semmi baj..Dee ki vagy te? És hol vagyok? 

??: -Én Alex vagyok, és nálam...megtaláltalak 2 nappal ezelőtt az erdőben, és haza hoztalak. Eszméletlen voltál és sebesült.

Én: -2 nappal ezelőtt?! -lepődtem meg.

Alex: -Igen..Nagyon durván sok vért vesztettél szóval nem csodálkozok ezen. -ült az ágy végébe.

Én: -Értem..Most mennem kell. -álltam fel, de megszédültem és vissza ültetett majd leült mellém.

Alex: -Maradj még..Engem nem zavarsz és pihenned kell még. -simított végig a hajamon. Nyugtatóbb volt, kedvesebb, aranyosabb, édesebb, mint Bradley, de csak az járt a fejembe, hogy ha megtalál nála őt is kinyírja.

Én: -De csak kicsit..-sóhajtottam. Nem volt szívem itt hagyni. Nyilvánvalóan látszott, hogy egyedül él.

Alex: -Köszönöm. -mosolygott. Olyan aranyos...Várj. Mi?!-Kérsz valamit?

Én: -Uhm..-elgondolkoztam, hogy mennyire reális lenne azt mondani, hogy feküdjön mellém és öleljen át. Elkezdett nevetni.- Mi az?

Alex: -Elég reális lenne ha megkérdeznéd. -nevetett.

Én: -Hangosan mondtam?! -vörösödtem el.

Alex: -Hangosan gondolkoztál. -feküdt be mellém és...és átölelt. Nagyon jól esett.

Én: -Nem is ismerjük egymást...-motyogtam.

Alex: -Nem baj...Majd megfogjuk. -simogatta a hajamat.

Én: -Ha ezt csinálod el fogok aludni, de ne hagyd abba..-mosolyodtam el és ő is.

Alex: -Aranyos vagy..De ha szabad tudnom...Mi történt veled? -nem kéne elmondanom.

Én: -Elmondom, de megígéred, hogy nem győzködsz majd a rendőrséggel...-néztem fel rá.

Alex: -Öhm..Igen..Megígérem..-sóhajtott.

Én: -Rendben...-és itt elmeséltem neki mindent a legelső találkozásom Bradleyvel..onnan kezdve eddig.

Alex: -Megígértem, hogy nem győzködlek a rendőrséggel...De azt nem mondtam, hogy ezentúl nem védelek meg.-megdobbant a szívem, de akkorát, hogy fogalmam sem volt, hogy ekkorát is tud. Tovább simogatta a hajamat.

Én: -Nagyon hálás vagyok mindenért..-mosolyogtam rá.-De nem kérhetem, hogy veszélynek tedd ki magad egy idegen miatt.

Alex: -Nem kérted...Én döntöttem így. -puszilta meg a homlokom amibe újra belepirultam.

Én: -Annyira köszönöm...-fúrtam a mellkasába a fejem.

Alex: -Szívesen..Őőő...

Én: Zoe...Zoe Praker..

Alex: -Szívesen Zoe...-muszáj volt mosolyognom. Ő csak simogatta és simogatta a hajam. Ezt annyira szeretem. Elálmosodtam és elnehezedtek a szempilláim, lehunytam őket és valószínűleg el is aludtam.