Képtelenség

•1•

-Faith, told ide a segged! -Emily hangja végighasít az épületen, mire mindenki rám kapja a tekintetét. Valamit nagyon elszúrhattam. Emily a főnököm már évek óta. Egy népszerű magazin szerkesztői vagyunk. Én egészen pontosan címlap fotós vagyok. Rengeteg sztárral dolgoztam már és meg kell, hogy mondjam, igazán sokat csalódtam pozitív és negatív értelemben is. A legtöbben sznobok és szörnyen beképzeltek, míg néhányan igenis teljesítik az elvárt viselkedést. Imádom a munkám, viszont úgy gondolom túl sokat foglalkozok vele. Emily általában nagyon kedves nő és ritkán lehet kihozni a sodrából, sosem kiabál. Most mégis megtette, méghozzá az én nevemet kiáltotta. Félve ballagtam az irodája felé. Az ajtó nyitva volt, ennek ellenére is kopogtam. Egy pillanatra idegesen felnézett a laptopjáról, majd az íróasztala előtt álló bőrfotelre mutatott, kiadva a parancsot, hogy foglaljak helyet. Félve csusszantam bele a fotelbe, majd ujjaimat tördelve vártam a halálom. A főnököm egy szót sem szólt, csak felém fordított a laptopot, melyen egy cikk volt megnyitva.

"A népszerű What's fresh? magazin fotósa erőszakosan ráhajtott a híres modell, Lucky Blue Smithre. Nem ezt hívják munkakapcsolatnak..."

Hát ez nem lehet igaz! A fejem majd szét robbant. Hazugság az egész, csak kellett valami botrány a sajtónak.
-Mi a magyarázatod erre, Faith? -kérdőjelezett meg Emily.
-Rágalom! Semmi igazságalapja nincs -közöltem viszonylag nyugodtan. A főnököm idegesen beletúrt vörös fürtjeibe,  majd egy hatalmas sóhaj után végre megszólalt.
-Szeretnék hinni neked, de a magazinnál  nem bírjuk a botrányt. Egy időre felfüggesztelek, addig Joshua veszi át a helyed és...
-Ez nem igazság! -szakítottam félbe- Nem csináltam semmit és ezt Smith is tudja bizonyítani.
-Sajnálom Faith, két hónap múlva jöhetsz vissza dolgozni. Tekints erre az időszakra egy vakációként. Utazz el vagy valami! -mosolygott rám vigasztalóan, de én ezzel nem törődve kiviharoztam az irodából, felvettem a táskám, majd elhagytam az épületet. Az utcára kiérve mélyen beleszívtam a frissnek nem mondható New Yorki levegőt, majd elindultam... fogalmam sincs hova. Csak sétáltam. Sétáltam egészen addig, amíg el nem fáradtam. Valahol a kertvárosban járhattam. Csendes környék, sok fával és természetellenesen zöld fűvel. Jobb híján lehuplantam a fűbe, majd hanyatt vágtam magam és figyeltem az eget. Mindig arra törekedtem, hogy tökéletes legyek. Azt akartam, hogy a szüleim büszkék legyenek rám, mégsem hallottam tőlük soha. Mindig pozitívan álltam hozzá mindenhez, törekedtem a legjobbra. Senkihez egy rossz szót se szóltam. Ezt a sors egy piszkosul nagy pofonnal köszöni meg nekem? Komolyan, többre nem tellett?

Gondolatmenetemet sugdolózás szakította meg, amit egyre közelebbről hallottam.
-Meghalt?
-Nem, szerintem csak elájult.
-És mi van, ha meghalt? Temessük el a hátsókertben?
-Te hülye vagy Max! -kuncogott vélhetően Max haverja. Úgy gondoltam elérkezett az ideje, hogy feltápászkodjak ésegmagyarázzam miért heverek a pázsiton.
-Hééé, mozog! -hátrált egyikőjük. Nagyjából úgy éreztem magam, mint Frankenstein, amikor életrekelt. Ahogy a fűben ültem csendben bámultak rám, én pedig vissza rájuk. A tőlem távolabb álló fiú egészen magas, sportos alkatú teremtés. Sötétbarna szemeibe szőke tincsek lógtak, amiket egy laza mozdulattal hátrafésült. Tőle balra, kicsit közelebb hozzám egy kissé alacsonyabb, fekete fürtökkel és zöld szemekkel megáldott srác fürkészte az arcom. Meguntam az idétlen bámulást, így előre nyújtottam a kezem. A szöszi ugrott egyet erre a cselekedetemre, a göndörke pedig ugyanolyan butyután figyelt.
-Segítsen már fel valamelyik barom! -sóhajtottam. A göndör észbe kapott és megragadta a kezem, majd felrántott. Leporoltam a nadrágom, ami akkor már tiszta piszok volt, majd újra előre nyújtottam a jobb kezem- Faith. A vezetéknevemet egyenlőre nem mondom el, hátha ellopjátok a személyiségemet. -szőke felhőkarcolónk kuncogni kezdett, de amikor meglátta a halálosan komoly tekintetemet, bocsánatot kért és kezet nyújtott.
-Max Hardy. Ő a haverom Josh -biccentett a göndörke felé.
-Joshua Martins -mutatkozott be távolságtartón- Szóval... mi a jó büdös francot csináltál a gyepen hemperegve?
-Szagoltam a kutyaszart -forgattam a szemeim. Max ismét kuncogni kezdett, de Josh komor maradt- Nyilván elfáradtam és lepihentem.
-Egy random ház előtt?
-Igen Martins, egy random ház előtt -forgattam a szemeimet.
-Kicsit, hogy is mondjam, levertnek tűnsz -kösz Hardy, erre magamtól is rájöttem volna.
-Mondjuk úgy, hogy besokaltam. Elegem volt a hajtásból és a folytonos stresszből. Csinálni akarok valami nagyon spontán és őrült dolgot!
-Én is! -pacsizott le velem Josh. Max a telefonját kezdte nyomkodni, majd pár perc múlva kissé ijesztő vigyorral az arcán nézett ránk.
-Lefoglaltam három jegyet Tokyoba -közölte mintha mindennapos dolog lenne.
-Hogy mi a jó büdös francot csináltál?

Így kezdődött el az, amit akkor még képtelenségnek gondoltam.