Epizódok egy sosem volt életből (Befejezett)

Szeptemberi péntek éjjel

Kate hirtelen kirántja nyelvét a számból, ahogy felkapja a fejét a csengő hangjára. A kanapéján fekszem, csupasz mellkasomon támaszkodik. Az én kezeim nadrágja derekával, és a melltartója kapcsával babrálnak. Még most sem fér a fejembe, hogy vehetett fel pont rózsaszín melltartót. Ahogy az sem, mi változott múlt hét óta.

- Ki lehet az este kilenckor? – tekint az ajtó felé.

- Nem tudom – húzom végig ujjaimat a bordáin oda-vissza. – Majd elmegy.

Kate vállat von, figyelmét újra a szám felé fordítja. Épp csak súrolják egymást ajkaink, mikor újból, erőszakosabban kezdenek csengetni és ráadásként az ajtón is dörömbölnek.

Kate egy sóhajjal legördül rólam, felkapja a földről fekete kapucnis pulcsimat. Nem cipzározza be, csak összefogja elöl, hogy ne látszódjon ki mindene. Csupasz talpa halkan csattog a csempén a bejárathoz menet. Legurulok az ágyról, és kinyújtózok. Így, hogy már nem vagyunk összegabalyodva, kissé hűvösnek hat a lakás, tekintve, hogy rajtam is csak a farmerom van. A lában zokni nélkül kifejezetten fázik.

- Andy! Mit keresel itt?! – hallom Kate-et a folyosóról.

- Szia, Katherine! Hiányoztál – felel rá egy idegen férfihang.

- Mit keresel itt?

- Csak látni akartalak. Meg kell beszélnünk pár dolgot. Bejöhetek?

- Nem. Beszélnünk sem kell. Menj el, Andy! Kérlek szépen.

- Ugyan már, cicus! Annyira nem haragudhatsz rám azért az apróságért!

Ettől a behízelgő mézesmázos maszlagtól felfordul a gyomrom. Rosszat sejtve indulok el a bejárat felé. Odaérve az ajtóban álló Kate vállát hátulról fél kézzel átkarolom, jobb könyökkel fejmagasságban az ajtófélfának támaszkodom.

- Valami probléma van? – villantok a folyosón ácsorgó negyvenes fickó felé egy épphogy fenyegető vigyort.

Teljesen összezavarodik. Van egy jó tippem, ki lehet ez. Megmagyarázná, miért tágult a szeme csészealj méretűre. Gondolom, nem számított rá, hogy az exét félmeztelen, nyakán friss harapásnyomoktól tarkítva találja, egy ismeretlen pulóverbe csavarva, aminek tulaja ugyancsak kissé csupaszon és megharapdálva épp a nőt ölelgeti.

- Kate, ki ez a pasi? – hebegi végre, mikor megtalálja a hangját.

- Semmi közöd hozzá. És épp menni készültél – csattan fel.

- Nézd, te is barátkoztál, nem hibáztatlak érte. Nekem is voltak kalandjaim, de most már borítsunk rá fátylat. Na, mit szólsz? Beengedsz megbeszélni?

Ezen meg nekem kerekedik el a szemem. Jól gondoltam, hogy ez a pasas törte össze Kate szívét fél éve, de nem hittem volna, hogy egy ilyen közhellyel jön vissza. Vagy nagyon magabiztos, vagy tuti retardált. Vagy mindkettő.

- Nincs mit megbeszélni. Túl vagyok rajtad – ha nem érezném a mellkasán a rezgést, ahogy beszél, el sem hinném, hogy Kate beszél ilyen jeges hangon. – Menj el!

- Márpedig végighallgatsz – indul meg, és nyílegyenest beleszalad az öklömbe. Ugyanazzal a lendülettel berántom Kate-et a lakásba a hátam mögé.

Andy megtántorodik, nekiesik a folyosó falának. Az ingét eláztató vér, és a tompa sajgás a kezemben biztosít róla, hogy eltörtem az orrát. Reflexszerűen elkezdem rázni a csuklómat.

- Azt hiszem, a hölgy világosan megmondta, hogy nem akar látni. Kate, hívd a rendőrséget! – szólok a hátam mögé, és hallom, hogy berohan valamelyikünk mobiljáért.