Epizódok egy sosem volt életből (Befejezett)

Kérdés

Sosem voltam még ilyen ideges. Szinte hallom, hogy körülöttem apró szikrák pattognak és érzem, hogy minden kilégzéskor forró levegőt fújok magam elé. Nagyon kell figyelnem, idegességemben meg ne olvasszam a kezemben tartott acélrózsát.

- Csak nem izgulsz? – csattan mögöttem játékosan Amanda hangja.

- Nem izgulok. Teljesen be vagyok gyulladva – rágom a számat idegemben.

- Nincs miért – hallom meg Androméda halk suttogását is. – Szemmel tartottuk, amíg elvoltál. Nagyon vár már haza.

- Megfigyeltétek? – kérdezem még mindig az ajtó felé fordulva.

- Vigyáztunk rá. Szegény Lizzy még egy visongós csajbulit is bevállalt, hogy Kate-nek jobb kedve legyen. Hiányzol neki – dorombolja Amanda.

- Akkor azt hiszem, jobban tenném, ha nem az ajtó előtt ácsorognék – nyitok be a lakásba.

- Sok sikert! – hangzik el mögöttem sztereóban, mielőtt becsukódna az ajtó.

Itt szinte semmi nem változott. A hajnali fényben pont olyannak tűnik, mint mikor elmentem. Kivéve, hogy a falon téli tájképek helyett virágcsendéletek vannak. Megnyugtat az otthoni közeg. Olyannyira, hogy mire beélek a hálóba, már csak egy egész kicsit vagyok ideges. Kate a hátán fekve alszik, szőke haja glóriaként terül el a feje körül. Száját enyhén szétnyitva halkan szuszog. Nem is tudom, mitől tartottam eddig. Mosolyogva letérdelek az ágy mellé és megsimítom az arcát.

- Ébredj, szívem – suttogom halkan.

Elfordítja a fejét, pislant néhány álmosat, majd mielőtt visszaaludna, felpattannak a szemei és teljesen elképedve az arcomba bámul.

- Meglepetés! – vigyorgok rá.

Kate a korai ébredés miatt kissé koordinálatlanul, de kitörő örömmel fektéből a nyakamba ugrik. Imádom a váratlan reakcióit. Majdnem felborít, ahogy ölelget.

- Hogy kerülsz ide? – kérdezi, mikor végre elenged.

- Gondoltam örülnél.

- Persze, hogy örülök, de... Jézusom! Most ébredtem, fogat se mostam, és...

- És így is meseszép vagy. Hoztam neked valamit – húzom elő az ölemből a rózsát.

- Hát tőled aztán nem mindennapi ajándékokat kap az ember lánya – mosolyodik el.

- Ó, nem a rózsa a lényeg. Hanem amit rejt – pöccintem meg az acélszirmok hegyét, mire azok nyílni kezdenek, akárcsak egy élő virágé.

- Egy kicsit még mindig kísérteties ez a mágia-dolog, ugye tudod? Én...

Nem tudom, hogy fejezte volna be, talán ő is elfelejtette, mert a szirmok közül ebben a pillanatban bukkan elő az elektrumgyűrű. A fémfoglalatba esztergált csillagmintát lencseként nagyítja fel a belé helyezett gyémánt. Az egész megkoronázásaként a kő halvány fénnyel dereng a vasszirmok között.

- Katherine Hummingbird – fogok bele életem legnehezebb monológjába. – Én kiszámíthatatlan vagyok. Egy meggondolatlan hülyegyerek, akinek ijesztőbbnél ijesztőbb viselt dolgai vannak. És aki nem hitte volna, hogy valaha ennyire ragaszkodni fog valakihez. Nagyon nehéz volt ez elmúlt fél év, és sosem fogom megbocsájtani magamnak, hogy itthon hagytalak. Miután Sam megcsalt, nem volt biztos pont az életemben. Olyan volt, mint valami delíriumos rémálom. Aztán beléptél a képbe, és lassan elfeledtetted velem az egészet. Úgy láncoltál magadhoz, hogy észre sem vettem, csak mikor már menthetetlenül szerelmes voltam. Most rajtam a sor. Nem akarok még egyszer elszakadni tőled. Szeretném, ha a történetünk folytatódna. Ezért megkérdezem: hozzám jössz, Kicsi Kolibrim?

Kate eddig levegőt sem mert venni. Lassan pislant egy nagyot, mielőtt elszakítaná a tekintetét a rózsa kelyhében pihenő gyűrűről. A gyémánt fénye lágy ragyogást kölcsönöz halványkék szemeinek. Egy újabb pislantás után találja meg a hangját:

- Hát tőled aztán nem mindennapi ajándékot kap az ember lánya – leheli halkan. – Nem is tudod, milyen régen vártam ezt a kérdést. Hogy mióta akarnék igent mondani – nyújtja elém a kezét. Óvatosan kiveszem a gyűrűt a rózsából és az ujjára húzom. Aztán felülök mellé az ágyra és magammal rántva hátradőlök. Csak ez után kapom meg az üdvözlőcsókot.

- Mikor veszel el? – kérdezi, miután elszakítja magát a számtól.

- Augusztus megfelel? – mosolygok rá.

- Jenny meg fog ölni, ugye tudod? Az ő esküvőjük is akkor volt.

- Lizzy meg téged fog megölni. Nem vehet fel feketét.

- Miért nem? – vonja össze a szemöldökét.

- Nem ő lesz az egyik koszorúslányod?

- Nem vehet föl feketét! – kerekedik el riadtan a szeme. Kuncogva túrok bele a hajába.

- Boldog vagy? – kérdezem meg kapcsolatunk során talán először.

- Most már igen – hunyja le a szemét és újra megcsókol.