Kiválasztva [Jungkook ff.] - Befejezett

18

Hátára fordítottam a lányt, és az arcához emeltem a kezem. A nevén szólongattam, holott éreztem, már nem ver a szíve. Gyönyörű bőrét befestette vörös vére, ami lecsöppent az aszfaltra. A fonal, ami a feje fölött lebegett kísértetiesen közeledni kezdett felém, akárcsak mindenki másnál, várva, hogy elvágjam. A Mennyek felé vezetett, amin nem lepődtem meg, hiszen ez a lány maga a megtestesült jóság.

Nem tudtam tisztán gondolkodni, ahogy cselekedni se. Fejem ráztam, és magamhoz öleltem a lány gyönge testét.

Nem, te nem mehetsz el. Te nem hagyhatsz itt engem. Nélküled nem élném túl ezt a világot. Még túl fiatal vagy ahhoz, hogy elmenj, és itt hagyj.. - gondoltam magamban, miközben letettem őt a földre.

Ujjammal megérintettem a homloka közepét, és ennyi év után először használtam azt az erőmet, amit úgy gondoltam, soha nem fog kelleni. MinGi vére lassan visszaszívódott a testébe, a sebei pedig egy pillanat alatt forrtak össze, és tűntek el a bőréről, nyomtalanul. Visszahívtam a lelkét, ami még mindig itt lebegett, arra várva, hogy elvigyem.

A lány mellkasa megemelkedett, szemei pedig kétszeresükre nyíltak, mikor levegőrét kapva felült, és köhögni kezdett.

- MinGi - mondtam ki a nevét, és változtam vissza emberi alakomba. Zihált, és remegett, tekintete összezavarodott volt, mikor meglátta, hogy a mentősök berakják az öreg nőt a kocsiba, és letakarják egy fehér lepedővel.

- Mi történt? - nézett fel rám. Mielőtt válaszolhattam volna neki, körülnéztem. Amint a mentősök elhajtottak, az emberek megtört arccal vonultak el az útról, hátrahagyva a lányt. Válaszolni akartam neki, de nem tudtam. Nem értettem, őt miért nem nézte meg senki, hogy jól van-e, miért nem szaladt hozzá egy orvos, vagy miért nem néztek rá, mikor elvitték a nőt. Mintha MinGi itt se lenne.

- Csak elájultál. Biztosan keveset ittál - fordultam vissza hozzá, és segítettem fel, hogy átmenjünk a másik oldalra. - Menjünk haza - ajánlottam fel, ő pedig bólintott. Nem emlékszik semmire, ami teljesen érthető, mégsem vagyok nyugodt. Ez az előbbi jelenet számomra megmagyarázhatatlan, amit nem szeretek. MinGi-nek pedig semmit se mondhatok, mert a végén még megijedne.

Otthon megvártam, amíg gondtalanul befekszik az ágyába, és előveszi a rajzfüzetét. Nem volt ínyemre, de ott kellett hagynom, hogy kicsit kiszellőztessem a fejem. Azt ígértem neki, hogy este korán vissza fogok jönni, ő pedig ugyan azzal a meleg mosollyal köszönt el, mint eddig.

Felültem a házuk tetejére, és kezembe temetve arcomat próbáltam végleg lenyugodni. Megtettem azt, amit egy halálistennek nem lenne szabad, ráadásul öncélból. Ha erre valaki rájön..

- Azt hiszed ez megoldás lesz, Hyung? - vágott a gondolataimba, és kérdezte meg mellőlem Yoongi, aki szintén leült. - Tudod jól, hogy ilyet nem tehetünk.

- Honnan tudsz róla? - tettem fel a keresztkérdést, de amint elhagyta a számat, rögtön eszembe jutott a vak nő, aki szintén meghalt.

- Ott voltam. A másik lelket kellett elvinnem. De te.. Megszegted a feladatodat.

- Tudom - sóhajtottam, és fordultam el tőle. Nem tudnék most rá nézni, mert igaza van. De ezt az igazságot nem akarom, hogy utolérjen, mert félek tőle. - De még nem engedhetem el. Kérlek, hagyd, hogy itt maradjon velem.

- Ez nem tőlem függ. Felőlem maradhatna, de hamarosan ellenőrizni fognak minket, és én nem fogok bajba kerülni miattad. Annak a lánynak a neve a te naplódban jelent meg, tehát neked kell elvinned. Tudhatnád, mit fogsz azért kapni, ha egy lelket nem viszel át, sőt, még meg is mented.

- Vállalom a felelősséget. - Ha ez kell ahhoz, hogy velem maradhasson, vállalom, hogy mikor lejár az időm, büntetésképp eltűnjek a semmibe. Nem érdekel az életem azon szakasza, ha most MinGi-vel lehetek. - Neked ehhez semmi közöd, nem lesz belőle bajod.

- De igen, lesz. Azt hiszed, itt járatnám a képemet, ha tudnám, hogy megúszhatom? Jungkook, neked kellene megtanítanod arra, hogyan végezzem a feladatomat. Mit gondolsz, mit fog kapni a selejt tanítvány, akit rosszul tanítottak be? - biccentette oldalra fejét, mire bólintottam egyet. Teljesen igaza van ennek a kölyöknek, még akkor is, ha nem akarom. De mit tehetnék? MinGi nélkül megint belefulladnék a saját magányom tengerébe, amiből kétlem, hogy más ember ki tudna húzni.

Felnéztem az égre, ami most szürkébb volt, mint általában. A szél megint felháborodva kócolta össze tincseimet, mint egy gyengéd kéz, ami megsimogatja a fejed. Nagy gondban voltam, amire akárhogyan is törtem a fejem, nem találtam megoldást.

- Add oda a naplódat - nyújtotta ki a kezét felém. Először a tenyerére néztem, majd realizálva a kérését, a férfire.

- Mi?

- Add oda nekem. Megcsinálom én a te részedet is. Három napot adhatok, mert nem tudom, mikor fognak jönni ellenőrizni minket.

- Yoongi.. Egyedül is alig bírtam, te pedig még újonc vagy.

- Búcsúzz el tőle, és mond el neki, mi történt. Ha te nem teszed meg.. - sóhajtott fel. Éreztem, hogy ezt neki is nehezére esik kimondani. - Akkor én fogom. Neked kell őt elvinned, de a ténnyel, hogy már halott, én is szembesíthetem. Sajnálom, de ezt kell tennünk - hajtotta le a fejét, majd továbbra is kitartva hagyta a kezét, némán kérve a naplómat. Nehéz szívvel adtam át neki, és néztem végig, ahogy elmegy.

Képes leszek elmondani neki? De hogyan kellene belekezdenem? Csak bökjem ki, hogy ő már halott, és nekem el kellene vinnem őt? Mit fog szólni? Elég jól ismerem már ahhoz, hogy tudjam, nem fog sírni, vagy könyörögni az életéért. Ebben az egészben én leszek a gyenge láncszem. Az, aki majd nem fogja tudni elmondani az érzéseit a lánynak, aki mindennél többet jelent neki, és már túl későn fogja bevallani neki, hogy mennyire megszerette. Mit tehetnék érte? Három nap semmire sem elég, és olyan közelinek érzem a végét.. Eddig minden nap kegyetlen hosszú szenvedés volt számomra most pedig.. Máris este van. Kezdetét veszi három rettentő fontos nap, ami úgy el fog szállni, mint a fejem fölött repülő madarak.