Kiválasztva [Jungkook ff.] - Befejezett

23

Elérve a partra, a hangos ricsaj már az oda vezető úton is hallható volt. Nagyon sokan voltak, de szerencsére volt egy hely, ahova mindig csak kevesen pakolnak le. Ott általában köves a tenger, így senki se megy be szívesen, inkább a homokosabb részeket választják, ezért van tömve a keleti oldal.

Ezt kihasználva lerúgtam a papucsomat, és térdig bementem a vízbe. Még jó, hogy a nadrágom a combom feléig ér, így nem lesz vizes. Bár.. Nekem már mindegy.

- Nem jössz be? - intettem a parton álló férfinek, aki csak keresztbe fonta karjait, és felvont szemöldökkel nézett rám.

- Úgy nézek én ki, mint aki el akarja játszani a tegnapit? - megingattam a fejem, és hátat fordítva neki néztem le a lábamhoz, hogy a sok kavics között keressek egy kagylót is. Megláttam egyet, és már nyúltam is érte, mikor egy kéz a derekam köré fonódott, és felemelt a levegőbe. A vízből kiemelt lábamnak elsőre hideg volt a felszíni levegő, ezért behajlítottam az ujjaimat, és Jungkook kezeibe kapaszkodva sikítottam egyet meglepődésemben.

- Te hülye. És ha megrúglak? - fordultam szembe vele, és csaptam rá gyengéden a mellkasára.

- Túléltem volna. Azokkal a lábakkal nem tudsz bennem kárt tenni.

- Tényleg? - vontam fel a szemöldököm, egy ördögi mosoly keretében. - Biztos vagyok benne, hogy még Te is megéreznéd, ha egy bizonyos helyre rúgnék. - összeszűkítette a szemeit, és sejtelmesen rám pillantva kezdett el hátrálni tőlem. Minden egyes lépésével, amit azért tett, hogy távolabb legyen tőlem, én közeledtem felé, így nem tudott elmenekülni. Mikor már csak a bokánkig ért a víz, megfordult, és futni kezdett, én pedig követtem őt , ki a partra.

A kavicsok belehasítottak a lábamba, utána pedig a forró homok csípni kezdte az apró sebeket, én mégis nagyokat nevetve kergettem Jungkookot, akit egyszerűen lehetetlen lett volna elkapni. Gyorsaságát észrevéve megállt, és inkább kerülgetni kezdett, mint a fociban, mikor cseleznek. Még csak súrolni se tudtam a férfit, nemhogy a közelébe kerülni, és egy idő után ki is fáradtam, ezért leültem az egyik fa tövébe, és elterültem a homokban.

Kook leguggolt, és a talpamat nézegette, de a tekintete nem volt valami bíztató.

- Ne haragudj. Lehetett volna annyi eszem, hogy megvárom, míg kiérsz.. - kért bocsánatot, mire én meglendítettem előtte a lábamat, úszást imitálva.

- Nincs baj. Volt már nagyobb sérülésem is.

- Nem. - rázta meg a fejét. - Nem volt. Emlékeznék rá. - igaza van, kit akarok áltatni. Az életemben semmi olyat nem csináltam, amivel megsebesíthettem volna magam. Ez az első komolyabb sérülésem, ami vérzik, és fáj is egyben. - Hazafelé majd viszlek a hátamon. - ajánlotta fel, és ült le elém törökülésbe. Itt az alkalom..

- Én már nem megyek haza. - jelentettem ki, amivel eléggé összezavartam a fiút. A tenger hullámzó hangja most olyan élesen üvöltött a fejemben, hogy már szinte idegesítőnek találtam. A szívem megint zakatolni kezdett, ahogy Kook összezavarodott tekintetébe meredtem.

- Hogy érted?

- Jungkook.. Nekem ma meg kell halnom. - meghallva ezt, szemei a kétszeresükre tágultak, de szinte azonnal ellepte őket a harag.

- YoonGi mondta el igaz? Gondolhattam volna, hogy-

- Te elmondtad volna? - vágtam szavába, még mielőtt sérelmezni kezdi azt a férfit, aki nem tehet semmiről. Csak azt tette, amit jónak látott. - Képes lettél volna elmondani?

- Nem tudom, MinGi.. Nem akarom, hogy elmenj. - fordította el a fejét, de még így is láttam az arcát.

- Én pedig azt nem akarom, hogy miattam bajba kerülj. Jungkook, bármennyire is szeretnék, de nem élhetek láthatatlanul. Azt pedig nem szeretném, hogy miattam bárkinek baja essen.

- Lehet, van megoldás! - fordult vissza felém, de a szemén láttam, hogy ezzel csak magát hitegeti. Az egyetlen megoldás a halálom. - Lehet megengednék, ha többet nem

- Nem! - még végigmondani se hagytam a mondatát, mert a lelki szemeim előtt már láttam, mit akar mondani. Ami még csak szóba se jöhet! - Nem akarok úgy élni, hogy te nem vagy a részese. Akkor inkább lemondok róla.

- De miért? Miért akarsz meghalni értem?

- Nem akarok. Már meghaltam. És életem legnehezebb dolga azt kimondani, hogy kérlek vidd el a lelkem oda, ahova való, mert.. - nem tehetek róla, de a könnyeim utat törtek maguknak. Sírni kezdtem, de még volt bennem annyi, hogy ne zokogjak fel. - Mert szeretlek, és nem akarlak itt hagyni, hogy megint olyan magányos legyél. De nem tehetünk mást. Kérlek, Jungkook.. - fejemet lehajtottam a térdemre, és úgy próbáltam meg nagy levegőket venni.

Éreztem, ahogy mellém ül, majd magához von, és simogatni kezdi a hátam. Remegek a karjai között, de nem a félelemtől. Többet jelent nekem ez a férfi mindennél, és most itt kell hagyjam.

- Rendben. - egyezett bele pár perc után, mikor már érezte, hogy a könnyeim nem áztatják a vállát. - Csak még egy dolgot hadd kérjek. - felnéztem rá, mire ő letörölte az utolsó könnycseppet a szemem sarkából, és elmosolyodott. - Várd meg velem a naplementét.