ｆａｎｍｅｅｔｉｎｇ | CHANYEOL

[ 1 ]

Unalmas péntek délutánnak néztünk elébe. A nap vészesen lemenőben volt, körülötte az égen hol felbukkant egy esőfelhőcske, hol pedig nem. Néha sütött a Nap és élvezhettük a melegítő sugarait, néha pedig megfázásra voltunk ítélve. Ilyen ez az őszi időjárás. Borús, hideg. Kiszámíthatatlan. A szél kint az utcán megállíthatatlan tombolásba kezdett, ezáltal sok szirszar repült mindefelé - leginkább az emberek arcába. 

Sorban ácsorogva vártam, hogy végre kikérhessem magamnak a kaját Szöul legszélső negyed egyik legeldugottabb gyorskajáldájának a pultjánál. Előttem csak három ember várt a sorjára, ahogy elnéztem őket, mind egyedül fognak enni. Velem ellentétben. A legjobb barátommal jöttünk ide, egy nagyon hosszú, azaz két órás előadást hallgattunk végig az egyetem második legnagyobb előadó termében. Unalmas volt, rettentően. Megérdemeljük a gyorskaját.

− Unnie, nagyon éhes vagy? − kiabáltam hátra az ablak melletti asztalnál ülő legjobb barátomnak. Ő csak a telefonját nyomkodta (szerintem képeket mentegetett pinterestről), miközben a hüvelykujját felmutatva a tudatomra adta, hogy farkaséhes. Akár egy élő, vagy már halott tehenet is fel tudna falni egészben.

Pár másodperccel később végre én voltam a soron következő. Kikértem a hamburgereket meg sültkrumplikat, ketchupot, neki kólát nyomtam a műanyagpohárba, magamnak pedig Sprite-ot. Fizettem, és megpróbáltam nem eltanyálni a rövid úton. Egyetlen egy tálcát kaptam, amin próbálkoztam egyensúlyozni a beszerzett zsákmányokkal.

Majdnem a megcélzott asztalhoz értem, mikor nekimentem egy nálam két, kis híjján három fejjel magasabb embernek, aki konkrétan nekem tolatott. A kezemből jóformán kiesett az eddig elképesztően nagy becsben őrzött tálcám, de még időben visszanyertem az egyensúlyomat.

− Hé, mi lenne, ha nem jönnél nekem? − Mérgesen pillantottam az előttem tétlenkedő óriásra, akinek sapka volt a kobakján. Világos farmer nadrágot és szürke kapucnis pulcsit viselt, a vállára terítve a fekete bőrdzsekije nyugodott. Sötét hajának vége látszódott csak ki, a sapka teljesen befedte a fejét. Lassan megfordult, és megpillanthattam... a siltje által eltakart arcát.

Hümmögött valamit, majd kicsit meghajolva, irtó lassan hátrálni kezdett. Attól féltem, hogy ismét neki megy valakinek.

− Minimum egy bocsánatkérés − emeltem fel a hangomat, mielőtt teljesen eltűnt volna a látókörömből. Mintha meghallotta volna, hirtelen megállt az ajtó előtt, és újra hátrafordult. Csak egyetlen egy jelzőt morogtam magamnak, "paraszt". 

− Bocsánat? − nevetett fel fennhangon, miközben a kapucniját a fejére húzta. − Te jöttél nekem, nem pedig fordítva.  − Vállat vont, majd zsebében keresgélve elővett egy fekete tárgyat, végül a fejére tette... a napszemüvegét. Napszemüveg ősszel? 

− Hát, de- − kezdtem volna bele a magyarázatomba, de az óriás sarkon fordult és kilépett a kajálda ajtaján. 

− Loki, éhes vagyok! − szólalt meg mellőlem az unnie-m. Mielőtt szembesítettem volna a ténnyel, hogy most nem érdekel, mert az idegen után megyek és megmondom neki a magamét, óriásit korgott a gyomra. Így kénytelen voltam az asztalra tenni az eddig szorongatott tálcát az elfehéredett ujjaim közül. Csalódottan huppantam le vele szemben és nagyon sóhajtottam a fülledt, zsírszagú levegőből. 

− Extra bacon-öset kértem, csak neked − kacsintottam rá miután túltettem magam a pár perce történt incidensen. Vagyis akkor még azt hittem, hogy már rég magam mögött hagytam. Vigyort varázsoltam az arcomra, miközben a legjobb barátomnak szánt dobozra és a benne lévő hamburgerre mutattam. Ijesztően szereti a szalonnát, nem tud betelni vele.