BAD - A Rosszabbik énem

❌1. fejezet❌

A nap melegen sütött be az ablakomon. Nyár közepén jártunk, amit egyszerűen imádtam. De az álmom utóhatása még keservesen kínozott. Már kezdek hozzászokni, ezekhez a szörnyű álmokhoz.

- "Lena." - Barátnőm hangját hallottam az ajtón túlról, majd meg is láttam őt, mikor a szobámba rontott. Aggódó tekintetével néztem farkas szemet, miközben ő leült az ágyam végébe és engem méregetett.

- Álom? - nézett rám mindentudó tekintettel és én csak egyszerűen bólintottam.

- Én nem bírnám ezt ki Lena. - vallotta be nekem.

- Elhiheted, hogy én sem rajongok érte. - néztem a szemébe és láttam rajta mennyire megviseli, hogy minden reggel sikítva ébredek fel.

Minden egyes reggel ez megy. Egy álom, ami nap mint nap kínoz engem. De a legrosszabb az, hogy ez a szomorú valóság. Minden éjjel megjelenik előttem, annak az embernek az arca, akit életemben először láttam meghalni. Apám alakja előtte tornyosul és a pisztoly elsül, ami a kezében van és a férfi feje élettelenül hullik alá. Majd megfordul és bele néz a könnyes szemeibe és csak annyit mond. " Szokd meg". Így is volt az évek alatt hozzászoktam, hogy az emberek apám körül hullanak, mint a legyek és már én sem törődtem velük. Akinek meg kell halnia az megfog. Utáltam magam, amiért egyáltalán nem érdekelt az emberi élet, sőt megvetettem azt. Gyarlóak vagyunk. Nem érdemeljük meg az életünket. Sokáig, úgy gondoltam apám jót tesz azzal, ha az ellenségeit kinyírja. Csak, hogy ő mindenkit megöl, aki az útjába téved és akadályozza őt, hogy a terveit véghez vigye. Hat éves korom óta azon az éjszakán megtanultam, hogy az apám egy gyilkos. Mi más lenne ő Anglia maffia vezére és én a lánya Lena Smith.

- Ne gondolkodj tovább ezen Lena. Gyere elkésünk a munkából. - mosolyog rám legjobb barátnőm Sara.

Nagyon szerettem őt. Kis termetét, rövid göndör vörös haját, barna szemeit és karcsú alakját. Ő mentett meg a földi pokolból. Ha ő nem lenne még mindig apámmal laknék. Mikor eljöttem Londonba és összeköltöztem Saraval tudtam, hogy soha többet nem megyek vissza. Apám, persze nem örült neki, hogy eljöttem. Heteken keresztül minden nap hívott. Eleinte felvettem, de már régóta nem vagyok hajlandó felemelni a telefont, mikor a kijelző az ő vészjósló nevét írja ki. Egy éve már, hogy kiszabadultam onnan és vissza se néztem.

- Mennyünk. - mosolyogtam Sarára és elindultam a szekrényemhez, hogy magamra kapjak valami ruhát.

Mikor készen lettem és kiléptem a szobámból Sara már bosszúsan nézett rám.

- Most mi van? - kérdeztem tőle kissé gorombán.

- Egy örökké valóság míg elkészülsz. - nevette el magát a reakciómra.

- Muszáj minden egyes nap elmondanod? - néztem rá és egy szem forgatással jutalmaztam a megállapítását.

- Igen, amíg nem változtatsz rajta. - mosolygott rám.

- Hát nem fogok. - nevettem fel, majd a kanapéról felkaptam a táskámat és már indultunk is.

Mikor beértünk a munkába a főnök már két vevőhöz irányított minket. A Dolce&Gabbana-ban dolgozunk, amit persze, hogy az apám intézett el nekünk. Talán ez az egyetlen jó dolog, amit az életében tett. A divat márka egyik üzlete volt, ahova az emberek betértek és mi ruhákat ajánlottunk nekik. Rendszerint hírességek vásároltak itt.

- Lena drágám. - üdvözölt egy harminc körüli nő.

- Demi. - mosolyogtam rá.

- Holnap részt veszek, egy gálán és szeretnék egy mesés estélyit. - vázolta fel a helyzetet csillogó szemeiben láttam az elképzelését.

- Gyere velem hátra. - mosolyogtam rá és elindultam hátra, ahol az estélyiket tároltuk.

Demivel gyorsan végeztünk, mert neki mindig konkrét elképzelése volt arról, hogy mit is szeretne.
A nap hátralévő része gyorsan elrepült köszönhetően a temérdek vásárlónak, akik közül senki nem ment haza üres kézzel. Az ilyen napokat szerettem. Ha nagy a nyüzsgés, akkor legalább nincs időm gondolkodni a szörnyű emlékeken.
Sarával éppen haza fele mentünk, mikor hírtelen megszólalt.

- Nincsen kedved este elmenni bulizni? - nézett rám csillogó szemekkel.

- Végül is miért ne. - mosolyogtam rá, majd nevetésben törtem ki mikor elkezdett az utca közepén táncolni örömében.

- Sara hagyd abba, mert mindenki mindet néz. - nevettem a tettén.

- Kit érdekel. - nevetett ő is, de az öröm táncot akkor sem hagyta abba.

Néha elcsodálkozok azon, hogy lehet ennyire önfeledt és boldog. Az ő élete sem volt sokkal jobb. Az ő apja is a maffiának dolgozott, de ő nem vezér volt csak egy kisebb Londoni bandának a vezetője volt. De lebuktak és lecsukták őket többszöri emberöléssel. Sara nem nagyon beszél róla. Nem volt túl jó az apjával a viszonyuk, de néha látom rajta, hogy attól még hiányzik neki. Irigylem őt, amiért ennyi szörnyűség után is ilyen tudott maradni. Én már a napját sem tudom, mikor voltam igazán boldog.

- Hahó. Figyelsz te rám? - szakította meg Sara hangja a töprengésemet.

- Aha persze. - néztem rá.

- Akkor mit mondtam? - húzta fel a szemöldökét.

- Na jó megfogtál. Fogalmam sincs. - nevettem fel az arc kifejezésére.

- Olyan vagy mintha egy pasi miatt nem figyelnél rám. - gúnyolódott velem.

- Ha ennyire ismered azt a pasit, akire én gondolok légyszíves mutass be neki. - nevettem fel.

- Azon leszek. - nevetett ő is velem, majd feleszméltem, hogy már otthon is vagyunk.

A szobámban készülődtem, amikor a laptopom pittyegése megzavart. Egy email-t jelzett..

🔥Remélem tetszett és 1.résznek megfelelt, ha igen hagyj egy komit és Vote-olj🔥