Just friend~..~

8.rész

Éreztem ahogy nehezen kinyílnak a szemhéjaim. Sötét volt ismét körülöttem, de ez már nem volt vakítóan sötét. Kirajzolódott valami lámpa, szekrények, és egy kis puff szerűség amin valaki ült és nem moccant. Hirtelen felugrottam és az illető is megijedt. Nickolas...
-Elena! Jól vagy?-olyan szomorúan nézett rám, vagy pontosan nem is tudom miféle dolog volt a szemében.
-Nickolas.. Mit.. Hol vagyok?-nem értettem semmit, a bárban voltam és most itt..
-Nem is emlékszel? Elájultál Elena.. A tánc terem közepén, és mivel nemtudom hol laksz, muszáj voltam magamhoz hozni téged.-mii?! Ezt meg hogy képzeli??.. Anyámék már biztos hogy kerestek, bár.. Lehetséges hogy nem.
-Öhm.. Most nem tudom megköszönjem e.. Vagy..
-Elena csak.. Csak mond azt hogy jól vagy és haza viszlek. - aggodalom volt a hangjában, és valamiféle dolog amit még mindig nem tudok szavakban kifejezni.
-Jól vagyok!-ezzel megfogtam a takarót, lerántottam magamról és próbáltam vissza nyerni az egyensúlyomat. Ami nem ment valami könnyen. Még mindig fáradt volt a testem, és el nem bírtam képzelni mi miatt.
-Elena, kérlek feküdj vissza. Hozok egy pohár vizet, azután megbeszéljük, mi legyen.-nyúlt a kezemért, hogy vissza segítsen abba a kényelmes ágyba, - és mivel a testem még mindig nem akart engedelmeskedni nekem, simán vissza tudott nyomni az ez előtti fekhelyemre.
Ahogy kinyitotta az ajtót, kintről olyan erős fény hatolt be a szobába, hogy azt hittem menten megvakulok. Akaratom ellenére, mivel a testem nem mozgott rendesen, körbe kémleltem a szobában. Nem mondanám kimondottan 'fiús' szobának. Azt hiszem ez lehet a vendégszoba. Hát persze, hiszen egy vadidegen vagyok, nem gondolhatom, hogy Nickolas beenged a saját privátszférájába. De akkor is, mintha az egész szoba valamiféle megnyugvást adna nekem. Hiába gondolok arra, hogy most tényleg.. De tényleg bármi megtörténhet velem, nem bír érdekelni.
Valaki van odakint.. Suttogásokat hallok.. A nevem.. Meg említette valaki a nevemet. Pár mondat hallatszódott, de az sem teljesen tisztán..
-Mikor?? Nem, semmiképpen sem! Menj és keresd meg.. Nem érdekel.. Jeremy húzzál innen!! - ez Nickolas..és Jeremy.. A testvére. Lépteket hallottam, ami egyre inkább közeledett, ez biztosan Nickolas lesz.
De pechemre, egy vöröses barna hajú fiú lépett a szoba ajtaja elé. A szeme ugyanolyan káprázatos volt mint Nickolasé, de neki tenger kék volt. A haja kócosan lógott a szemébe, és félmeztelen teste, kimondottan izmos volt. Csak bámult engem, én meg éreztem hogy ismét elkap a sötétség.. Már megint.. Magamon kívül vagyok.
[...]
Veszekedés ütötte meg a fülemet. Próbáltam felülni, de még mindig nem ment. Mi a fasz történik most velem? Mintha nem bírnék megmozdulni sem. A szemem kinyitottam, de ismét csak a sötét szoba volt körülöttem. Nickolas veszekszik.. Hallom.. Viszont ezt most tisztán..
-Mi a szart gondoltál Jeremy?-állatias volt a hangja, hiába nem engem szidott, mindezek ellenére én éreztem magam kényelmetlenül.
-Nick! Te mit gondoltál de most komolyan?-ez biztosan Jeremy, iszonyatosan mély és rekedt a hangja, teljesen megőrjíti az elmémet.. Sokkal jobban mint Nickolas.. Mi ez az egész?
-Jeremy ajánlom neked, hogy még ma hagyd el a házat, és amíg nem mondom, vissza se gyere.. Nem vagyok kíváncsi egy olyan testvérre aki nem bírja felfogni és meg érteni a dolgokat. - ordította Nickolas. Több választ nem hallottam.
Mozdulatlanul fekszek, és el nem bírom képzelni mi folyik oda kint.
Nickolas hirtelen berontott az ajtón és felkapcsolta a villanyt a szobában.
Aú. Ez fájt.
-Elena örülök hogy újra magadhoz tértél. Mi történt? - rejtélyes volt a tekintete és szörnyen belemélyedtem a szemeibe. Nehezen tudtam csak levenni róla a szemem és oldalra fordulni.
-Nem tudom.. - ennyit böktem csak ki, de már oda ült mellém az ágyra. A kezével elkezdte simogatni a hátam, én meg mozdulatlanul ültem, ami meg mondom őszintén nehezen ment.
-Elena.. Haza kell hogy vigyelek. Minden rendben van. Többet ittál a kelleténél, és most ez így csapódik ki rajtad. - nézett a szemeimbe. Nem tudom hogy ezt most miért mondja, hogy engem nyugtasson vagy saját magát (?).
-Rendben, csak kérlek segíts fel.
Nehezen a súlyomat vissza kapva, álltam föl. Ő fogta végig a kezem.
Ki mentünk a szobából. Egy hosszú folyosó tárult elém, aminek szemközti oldalán 1-1 szoba volt még. Én nemtudtam hogy emeleten vagyunk. Lassan leballagtunk a lépcsőn. Ahogy leértünk, egy nagyon nagy nappali fogadott minket ami rá nyílt a konyhára. A táskám, a dzsekim és a cipőm egy helyre levolt téve a nappaliba. Nickolas érte ment és furcsa módon újra érezni kezdtem, hogy össze fogok roskadni. De mielőtt ez még megtörténhetett volna, újra belé tudtam kapaszkodni. Segített felvenni a cipőmet és a dzsekimet is.
Elindultunk.
A hajnali fény amit láttam a kocsi ablaka mögül, kiábrándító volt. Hiszen én csak egy kis bulira vágytam, semmi többre.. Semmi ájulásra, semmi veszekedésre,.. És végképp nem akartam Nickolast!
Ahogy száguldottunk az úton, belepréselődtem az ülésbe. Már éppenséggel mondani akartam, hogy egy kicsit lassabban menjünk, de.. Ő meg előzött.
-Elena..-pillantott félre Nickolas.
-Hm? - néztem rá.
-Szeretném ha ezentúl nem találkoznánk. Remélem megérted, hogy miért lenne gond ez mind kettőnknek.-annyira fátyolos volt a hangja, mintha minden érzelmet el akart volna bújtatni előlem.
-Nickolas.. Én nemtudom miért kéred ezt tőlem, éppenséggel nem téged akartalak megkeresni.. Csak buliztam egyet. -fáradt volt a hangom, és egyben szégyelltem is magam nagyon.
-Azt láttam! De nem akarom, hogy ilyen helyekre járkálj el.. Nem biztonságos! Gondolj bele, mi lett volna ha egy vadbarom talál meg téged a tánc tér közepén és.. És haza visz.. És.. Tudod.. - ideges lehetett, amit csak úgy tudtam kivenni, hogy erősebben szorította meg a kormányt, szinte már fehér volt a szorítástól az egész keze.
-Nickolas jól vagy? - néztem rá, de még mindig fáradt voltam ahoz, hogy felfogjam még is mi történik körülöttem.
-Ph..(sóhajtva nevetett föl),Elena miért ne lennék? Kettőnk közül te ájultál ki.. Kétszer is méghozzá! - szörnyen fájt hogy így beszél velem..
-Fogd fel, hogy senki nem kérte hogy vigyél engem magadhoz! Ott is hagyhattál volna.. De nem értem miért nem tetted, azok után amiket a múltkor mondtál nekem..- dühös voltam, nagyon.. Miért nem fogja már végre fel, hogy nem én üldözöm őt, hanem ő engem.. Komoran bámulta a majdnem kitisztult utat, és nem szólt semmit. Még egy oldalsó pillantást sem vetett rám. Fájt.. Az egész.. Mintha átragasztotta volna rám azt amit ő érez, én is dühös voltam és feszengve éreztem magam a kocsiba ülve. Mi történik? Rosszul vagyok.. Aaj már megint.. Akaratom ellenére borult le a fejem majdnem a nyakamról..
-Baszki Elena! - ennyit hallottam még, meg egy nagy fék csikorgást, gondolom a kocsi volt.. És újra beterített az a fránya sötétség.

Kinyitva a szemem csak a kék színű szobámat láttam. Sehol senki, síri csönd.. És még arra sem emlékszem mi történt. Az utolsó gondolat ami még megtud világítani az az, hogy ültem a kocsiba és újra elájultam..öhm..vagyis azt hiszem. Utánna hogy mi történt fogalmam sincs. Viszont a pizsamámban voltam és még az a sok kencefincés ragacs is eltűnt az arcomról.
A papucsomba lebattyogtam a nappaliba. Anya főzött valamit, apa szokás szerint valami uncsi újságot olvasott. Mike pedig ült a kanapén és valami könyvet markolászott tiszta megrémült arccal. Biztos kiolvasta azt depibe van.. Haha😅. Na jó még erőm sem volt elnevetni magam. Szinte mintha láthatatlan lennék, senki nem nézett rám. A hűtőhöz lépve, anyám hirtelen megpördült a tengelye körül és itt tudtam hogy kezdődik a letolás..
-Elena! - nem volt túlságosan mérges hangja, de nem is volt nyugodt. Ezt onnan tudtam megállapítani, hogy hiába dülledt ki mind 2 szeme, a szája lefelé görbült.
-Igen? - néztem rá, mintha az ég világon semmi nem történt volna velem az éjjel.
-Tudod.. Gondolkodtam, és talán jobb lenne ha.. Ha esetleg.. - úristen mi van már megint? Apa ezzel letedte az újságot, hipp hipp hurrá.., Mike pedig szörnyülködve nézett maga elé még mindig.
-Oké! Mi folyik itt? - tártam szét a karom.
-Anyáddal pár dolgot átbeszéltünk az este, amíg te kimaradtál. - szólalt meg Apa fenyegetően próbálkozó hangon, de valahogy neki sem ment. Mi van ezekkel? Tán nem meg szállta őket valami az este és rá jöttek, hogy figyelni kéne kicsit néha rám (!?).
-És?? Mi az a pár dolog? Aaj mondjátok már.. Iszonyat fáradt vagyok! - nyögtem, mert már nem bírtam hogy idáig húzzák.
-Szóval.. - ezzel apa és anya megfogták egymás kezét - Arra jutottunk, hogy bentlakásos suliba mész, amíg le nem érettségizel. Hidd el jobb lenne neked is és talán nekünk is levennél pár terhet a hátunkról. - mosolyogva néztek egymásra, mintha ez normális lenne. Mi a szaaarr?! Milyen bentlakásos iskola? Ezek miről beszélnek? Valami zubbonyos szarba akarnak engem küldeni? Csak azért mert most az egyszer kimaradtam az éjszaka(?!)Hisz meg sem kérdezték mi bajom.. Már egy másik suli?! Ami a befarsult velem egykorúaknak való?!
-Hát.. Úristen ti megőrültetek!! - ordítottam az arcukba - Miről beszéltek egyáltalán? Be akartok rakatni egy degenerált iskolába, aminek semmi értelme nincsen? Komolyan ennyire nem tudtok engem szeretni??. - idegesen vágtam a képükbe, ők pedig megrökönyödve bámultak rám. Istenem esetleg egy restartot nem kérnek véletlenül?!
-Elena! Mit képzelsz hogy beszélsz velünk? A javadat akarjuk és te így viselkedsz? - oktatott ki a drágalátos anyám.
-A javamat? Arra például nem gondolsz, hogy pont az ellenkezőjét csinálod? De várj! Hogy is gondolkodnál ilyeneken, mikor egész életemben hanyagoltál csak azért akkor is, mert a fejedbe vettél egy kurva nagy hülyeséget ami az adoptációról szólt! Meg sem kérdezed mi történt velem tegnap este, és már jössz nekem itt egy bentlakásos idióta iskolával, amivel azt hiszed jót teszel nekem! Na most figyeljetek mindannyian (fordultam körbe idegesen), minden szar dolgot elviseltem nektek ebbe a kurva életbe! Hagytam hogy elköltözzünk csakis a drága Mike kedvéért, hagytam hogy levegőnek nézzétek több éven keresztül, nem szóltam semmilyen kioktatott, el nem követett idézőjeles bűnömért való lecseszésért, nem veszekedtem veletek, még akkor sem mikor tudtam hogy nincs igazatok, nem szóltam hogy kibaszottul egyedül érzem magam mert még a saját szüleim sem törődnek velem.. És most jösztök azzal, hogy elküldtök egy olyan iskolába ahol szinte kifognak fosztani, megakarnak majd verni és ki a fasz tudja hogy még mit fognak velem ott csinálni. Szóval utoljára mondom, szálljatok ki a rohadt életemből! És ígérem nem leszek itt sokáig! 18 éves leszek basszameg, hát had érettségizzek már le kurva nyugalomba naaa!! - ordítottam.
Pfhuu ez kemény volt de végre ki jött belőlem. Pislogás nélkül meredtek rám, még Mike is, és nem mondtak semmit. Ezzel a lendülettel fordultam meg és fel mentem a szobámba.
Nem hiszem el, hogy kajak ezt akarják velem tenni, még direkt az előtt hogy semmilyen beleszólasom ne tudjon lenni mert még nem vagyok 18. Miért nem bírnak végre békén hagyni?! Miért nem??? A sírás kerülgetett oda lent, ami most meg is érkezett. A párnába fúrtam a fejem és csak sírtam... Mikor lesz már ennek vége?!