Hogy váltam rabszolgatartóvá egy új világban

6.fejezet Ella új fejezetet nyit

Bria szórakozottan lapozgatta Ellát, a varázskönyvet. A kis pihenőszobában voltak, gazolás után, Yotua pedig a gazzal tömködte a párnahuzatokat, ami legnagyobb elképedésére vattatöméssé változtak a huzatba érve. Maga a huzat is váratlanul bukkant elő az egyik szekrény fiókjából. Bria az első elkészült párnákon feküdt, a többi párnahuzatot Yotua magának tömködte. Már késő délután volt, a napfény az ablakból a lány barna hajára ömlött.

Bria éppen a varázsnövényekből készíthető varázsszereket tanulmányozta, mi az, amit tud készíteni, vagy amire éppen küldetést ad neki a könyv.

- Úrnőm! - kiáltott fel Yotua, amikor a lány arcára esett a pillantása.

- Tessék? - kérdezte szórakozottan Bria, de ekkor megérezte, hogy vizes az orra, ezért megtörölte, de amikor ránézett a kezére, látta, hogy az piros: vérzik az orra. Furcsa, gondolta. Az orrának nem kéne véreznie. Elvégre rendesen szedi a kamera előtt a gyógyszereit minden nap...

Bria szédülni kezdett. A könyv hirtelen túl nehézzé vált, a súly lehúzta a kezeit és a könyv kicsúszott az ujjai közül, ahogy a világ kezdett elsötétülni előtte.

Tulip, aki az egyik párnán békésen szundikált eddig, rémülten felriadt, és Briára nyávogott. Bria visszanyerte az eszméletét, csak hogy éjfekete démonszemekbe bámuljon, még a szeme fehérje is elfeketült, tompa tükrökként visszaverve egy sápadt arcot nagy fekete vérfolyammal a közepén.

- Szikl...aa... - nyögte ki Bria az ajtó felé mutatva. A rémült Yotua és a mellette nyávogó Tulip az ajtóra pillantott, egymásra, majd vissza a lányra. Tulip előbb kapott észbe, Bria minden bizonnyal az emberi világba akar menni. Hangos, panaszos nyávogással kezdte el lökdösni a férfi kezét, aki sóbálvánnyá dermedt a lány fölé hajolva. Yotua magához térve gyorsan felkapta a lányt, megdöbbenve mennyire könnyű még emberi viszonylatban is, és az ajtóhoz rohant.

Tulip felugrott a kilincsre, lehúzta, és teljes erejéből kilökte az ajtót, Yotua pedig kirohant a konyhakerten át a varázserdő széléhez, ahol egy kis ösvény vezetett keresztbe, az egyik oldal a falu felé, a másik egy kis tisztás felé.

Yotua követte Tulip felborzolt farkincáját, ami egyenesen az égnek meredt, mint valami útjelző tábla, vagy zászló, fehér alapon vörös foltokkal.

Tulip egy fehér kőhöz vezette a férfit, aki hirtelen ráeszmélve, hogy már egyszer járt itt, körbenézett, de nyomát sem látta a vérontásnak vagy a küzdelemnek.

A fehér kő közepén egy furcsa, kerek minta volt befaragva, szétfröcskölt-bevésett pacákkal, és jelenleg kéken világított. Tulip felugrott a körbe, és eltűnt, de azonnal visszafordult, és a kör közepéből egy macskafej villant fel panaszos nyávogással.

Yotua nagyot nyelt és fél kezébe fogva a lányt, megérintette a kört, de az ujjai szilárd sziklát érintettek. Yotua gyanakodva emelte meg a lány kezét, ami úgy csusszant át, mintha levegő lenne a szikla. Yotua bizonytalanul emelte közelebb Briát, mire a lány összeszedve minden erejét mászni kezdett. Yotua segítette, tartotta, ahogy tudta, de nem merte tolni, amiért Bria hálás volt, különben a felsőszekrényből egyenesen a padlóra zuhanna, ami vagy két méteres zuhanást jelent, ami jelenlegi állapotában ripityomra törné.

Minden erejét megfeszítve követte az egyre mélyebb torokhangon nyávogó Tulipot, aki kétségbeesetten hívogatta őt. Bria átmászott a létrájára, és teljesen eltűnt Yotua elől, aki kétségbeesetten tapogatta a sziklát véres tenyérnyomokat hagyva maga után.