Ez az Én városom [pjm] -szünetel-

Harmadik rész

Nagyon féltem, ahogy a rendőrség hátborzongató épülete felé vezettek a rendőrök. Folyamatosan csak azon kattogott az agyam, hogy most vajon mi fog történni. Milyen büntetést szabnak ki rám, meg tudom-e magyarázni a dolgot, vagy teljesen elenyészem a bűnösök szakadékában? Nem volt tiszta a tettem, ez egy határozott tény, de nem azért csináltam, mert annyira jól esett kinyírni valakit, mint Juwon-nak, hanem mert nem volt mit tennem. Meg akart erőszakolni, majd megölni és valószínűleg elásni valahova a hullámat, ezt ki hagyná vígan dalolva?

Kapkodtam a fejem a hosszú folyosón sétálva, a sok fehér majdnem kimarta a szemgolyómat, de nem igazán foglalkoztam vele, csak pörögtek a gondolataim. Betaszigáltak egy vastag ajtón, amin szerintem egy orrszarvú sem tudna áttörni. Bent egy tipikus kihallgató szoba fogadott, amiket a filmekben láttam eddig, és reméltem is, hogy csak a vásznon marad, és nem a saját bőrömön fogom megtapasztalni. Leültem a székre, ahogy parancsolták, és remegve vártam a fejleményeket.

Az ajtó percek múlva hirtelen újból kinyílt, és egy nálam sokkal magasabb, de nem égimeszelő pasi érkezett meg a terembe. Testén megfeszült az ing, innen is látszott edzett mellkasa, kerek fenekére úgy simult a nadrág, hogy lány létemre megirigyeltem azt a popsit és legszívesebben cseréltem volna vele. Szemei szélesek voltak, édesen húzottak, nem evilági telt ajkai pedig vonzották magukra a figyelmet, mint két húsos cseresznye. Barna íriszeit rám emelte, nekem meg egy pillanatra megremegett hasam arra az átható pillantásra reagálva. Szó mi szó, ilyen iszonyat helyes pasit nem mostanában láttam.

Leült velem szemben és egyenesen az arcomba meredt, ami engem kezdett egyre jobban zavarba hozni. Ujjaimat az asztalon tördeltem, valahogy próbáltam állni felnyársaló tekintetét zavar nélkül. Nehezen ment.

-Park Jimin főkapitány vagyok. Az én feladatom lesz, hogy kihallgassam magát - pillantott le a papírjaira maga előtt, amit gondosan elrendezett egymás mellett. - Byun Sooyun, tizennyolc éves, születési dátum kétezer június tizenkettő, Bucheonban született, de Szöulban él kiskora óta, jelenleg egyedül bérel egy lakást a külvárosban - hadarta a rólam megtudott információkat, kérdőn felpillantott rám, hogy jól tudja-e a dolgokat. Nagy nehezen bólintottam egyet, hisz mindent jól mondott.

-Vád: meggyilkolt egy fiút az egyik külvárosi, elhagyatott építkezési területen. Egy közelben lakó jelentette az egyetlen fegyverdördülést, ezen hölgy a gyilkosság egyetlen tanúja. Pisztoly volt a fegyver, rohamos reakció fedezhető fel az elkövetőnél, nem ellenkezett - folytatta nyugodt hangon, majd arrébb is tette a lapjait, újra a szemembe nézett. - Miért ölte meg azt a fiút, Miss Byun?

-Megtámadott, nem akartam kárt okozni senkiben - motyogtam halkan.

-Mit keresett egy olyan helyen? Az a terület le van kerítve évek óta, tilos az átjárás. Vagy talán ennyire nem érdeklik a törvények? - vonta fel szemöldökét Park főkapitány és közelebb hajolt hozzám.

-Azt hazudta, hogy tud valamit, ami nekem nagyon sokat jelent. Nem mondhattam nemet, nem hagyta a lelkiismeretem. Odavezetett, ahol megtaláltak a rendőrök. Aztán erőszakoskodni kezdett szavakkal, hogy vetkőzzek, és elővette a fegyvert. Mikor nekem akart esni, akkor azonban visszájára fordult a dolog - mondtam a teljes igazságot reménykedve, és Jimin-re néztem.

-Miért kéne elhinnem ezt az egészet? Mi volt olyan fontos mondanivaló? - rázta meg a fejét.

-Egy számomra nagyon is fontos dolog, erről nem igazán szándékozom beszélni - ráztam a fejem azonnal. Jobb is, hogy nem tudja, hogy Árnyék áldozata a családom, csak sajnálkozna.

-Rendben, joga van hallgatni - vonta meg vállát és újra a papírjára nézett. - Esetleg van valami bizonyítéka, hogy önvédelemről volt szó?