Ha nem tűnsz el [Befejezett]

Epilógus

– „Make my wish come true/ Baby all I want for Christmas is youuu" – énekelte Kata teljesen belefeledkezve Mariah Carey dalába, és a lábán egy térdig érő karácsonyos zoknival táncikált, miközben a mosogatónál egy tál burgonyát szűrt le. Ahogy körbenéztem a mosatlan edények és a karácsonyi menü alapanyagai miatt csatatérré változott konyhánkban, legszívesebben ordítva kifutottam volna a világból. És közel sem először éreztem ezt aznap.

– Kata, segíts már – könyörögtem a tűzhelynél állva, éppen a káposztát pároltam. – Mi kell még ebbe? Fokhagyma, balzsamecet, vörösbor?

– Hát római kömény – közölte Kata úgy, mintha ezt igazán illett volna magamtól is tudnom.

– És az hol van? – tártam szét a karom tanácstalanul.

– „Youuuu baby" – kaptam az értelmes választ a nővéremtől, aki maga volt a két lábon járó karácsony, a zokni mellett egy szintén térdig érő rénszarvasos pólót, és egy mikulássapkát viselt.

– Nem bírom – nyöszörögtem, és a halászlevet kavargató Nátánra néztem. – Segíts – sziszegtem neki Kata felé meresztgetve a szemem.

– Nem, én nem bírom, te segíts – sziszegte vissza. Az imáink valószínűleg meghallgatásra találtak, ugyanis a következő pillanatban csengettek.

– Nyitom! – rohantam rögtön ajtót nyitni, csakhogy velem együtt Nátán is.

– Nem kelletek ahhoz ketten – szólt utánunk Kata csilingelő hangon, mire Nátánnal rémülten néztünk egymásra, és vártuk Kata ítéletét. – Gyere vissza, Nátán, Dóri majd elintézi, ő itt a házigazda.

Nátán nem túl civilizált dolgot tátogott felém, de én csak angyalian rámosolyogtam, és már rohantam is az ajtóhoz, mert volt egy sejtésem, hogy ki lehet az érkező. És a megérzésem helyes volt, a küszöbön Patrik várakozott türelmesen, az ajtónyitódásra felemelte a fejét, és ahogy meglátott, elmosolyodott. Még mindig a mindent jelentette nekem ez a félénk mosoly.

– Szia – köszöntöttem boldogan, ebben a pillanatban már nem is emlékeztem a konyhában lévő káoszra, sem a könyörtelenül dolgoztató nővéremre. Csak arra tudtam gondolni, hogy mennyire szerelmes vagyok az előttem álló fiúba.

– Helló – lépett közelebb hozzám, és azzal az imádott mozdulattal megsimította a hajam és megcsókolt.

Még mindig annyira hihetetlennek, hihetetlenül szépnek tűnt, hogy mi együtt vagyunk, nyáron nagyon könnyen elveszíthettem volna őt. Sőt, mindketten többször is a kapujában voltunk annak, hogy elveszítsük egymást, és mégis ott álltunk négy hónappal később a házunk bejáratánál, egymást csókolva.

A kapcsolatunk jól működött, és attól működött ennyire jól, hogy nem volt tökéletes. Mint minden pár, ebben a néhány hónapban mi is összezörrentünk néha, gyakran nem egyezett a véleményünk, de akkor megbeszéltük egymással a problémát, és a jobb látszat érdekében nem tekintettünk azt nem létezőnek, mint ahogyan én tettem az előző kapcsolatomban. Rövid ideig tartó mosolyszünetből volt egy kevés, nem is mi lettünk volna, ha nem állítunk néha a feje tetejére mindent, de ezek egy-két napnál sosem tartottak tovább, az én részemről elég nehéz volt haragudni valakire, akibe bele vagyok bolondulva, és azt hiszem Patrik is így volt ezzel.

– Akarjam tudni, hogy a végzős barátnőmnek miért van kisiskolás módra egy mikulássapka a fején? – nézett végig rajtam nevető tekintettel, és ezzel a mondatával újra létezővé vált az egész ünnepi káosz.

– Kata rám tukmálta. Iszonyúan fel van pörögve, bár ha ezt nem mondom, magadtól is észreveszed abban a pillanatban, hogy kicsit beljebb jössz – sóhajtottam egy hatalmasat, és félre álltam, hogy beengedjem Patrikot, majd visszatartott nevetéssel néztem, ahogy belépés után elkerekedett szemekkel néz körbe.