Azért, aki vagy [Jimin ff.] - Befejezett

39. Ajándékozás

Mivel lejárt a látogatási idő, Jiminnek és Ji Soo-nak el kellett hagynia a kórházat. A kisujja gipszbe volt, a nyakán pár lila folt éktelenkedett, ő mégis mosolyogva hagyta el a szobámat, mikor elköszönt. Nem úgy, mint Jimin. Nagyon megviselte mindaz, ami történt, ráadásul szerintem az is rendesen betett neki, amit mondtam. De nem fogom megváltoztatni a véleményem. Nem teszek feljelentést.

Másnap, a karácsonyra való tekintettel, mikor délután Jimin bejött hozzám, az orvos elengedett. Azt mondta, hogy ha bárminemű rosszullét, vagy gyanús tünetet észlelek, azonnal menjek vissza, én pedig nagyban bólogattam, hogy végre kimehessek innen. Utálom a kórházakat, még akkor is, ha itt mentik meg az embereke, illetve itt segítenek azokon, akik nem tudnak magukról. Mint például rajtam tegnap.

A férfi kocsival jött, így pillanatok alatt a házuk előtt voltunk. Motoszkált bennem egy olyan érzés, hogy csak a cuccaimért jöttünk vissza, és rövides időn belül elindulunk hozzám. Azonban, mikor bementünk a házba, az illatok, amik körbelengtek, rögtön arra sarkaltak, hogy meginduljak a konyha felé. Az asztal meg volt terítve, a leves pedig ott gőzölgött középen, arra várva, hogy kimerjék hűlni.

- Reméltük, hogy kiengednek, ezért bátorkodtam előkészíteni az ebédet. - ránézett az órára, majd megingatta a fejét. - Elő vacsorát. - próbált, de egyszer-kétszer felpillantott a fejemet borító kötésre, amit a hajammal nem tudok eléggé eltakarni. Nem zavart, elvégre én is szemügyre vettem az ujját, amit igyekezett mindig a háta mögött rejteni, azonban mikor nekiálltunk enni, ez kivitelezhetetlen volt.

A csuklómra kaptam egy szorítót, ami nagyon hasznos volt, elvégre nem fájt a végtagom, csak annyi a hátránya, hogy rettenetesen korlátoz a mozgásban. Alig bírok vele enni, a fejemet sűrűbben kell lehajtanom, hogy elérjem a kanalat, mivel nem tudom magam felé fordítani. Néha már olyan szerencsétlen voltam, hogy Jimin a szája elé kapta a kezét, nehogy meglássam, ahogy nevet rajtam.

- Nem szép dolog a rokkantat kinevetni! - dorgáltam meg a kanállal fenyegetve, mire élesen beszívta a levegőt.

- Még rokkantan is szép vagy. - vágott vissza a mondatomban szereplő szavakkal.

- Nocsak. Zavarok? Mert akkor elmegyek.. - mosolyodott el Ji Soo is, amitől nekem teljesen lángba borult az arcom, holott tudtam, hogy csak poénkodik. De ez még mindig jobb, az első ebédünknél. Most legalább - még ha egyesek részéről erőltetve is - De mindenki boldog.

Kicsit szégyelltem magam, hogy az anyjának nem vettem semmit, de őszintén megmondom, a büdös életbe nem hittem volna, hogy kelleni fog. Még most is alig fogom fel, hogy itt vagyok, Jimin barátnőjeként, és épp a szobája előtt toporgok, kezemben a becsomagolt bögrékkel.

Elszégyelltem magam, mivel ezt neki szántam, mégis az egyik fele nálam fog maradni, ráadásul ő már több nekem, mint egy legjobb barát. Akkor még ez tűnt a legjobb ajándéknak, de most már félek odaadni neki. Remélem, nem fog megsértődni miatta..

Bementem a szobájába, ahol a férfi már javában pakolt - gondolom a frissen mosott ruháit, amit az anyja valamikor az ágyra tett -. Épp becsukta a szekrényét, mikor meglátott. Felvont szemöldökkel nézte a kezemben levő dobozt, én pedig, mivel nem tudtam mit mondani, odamentem elé, és átnyújtottam.

- Boldog karácsonyt.. - mondtam reszketeg hangon.

- Nahát.. Erre nem is számítottam. - mondta nagy mosollyal az arcán, majd elkezdte kibontani a csomagoló anyagot, de mikor már majdnem az összeset lehúzta róla, a kezére fogtam, és felkiáltottam.

- Várj! Mielőtt megnézed.. Ezt még akkor vettem, mikor nem volt köztünk semmi, szóval nem azért kapsz ilyet, mert ez vagy számomra, vagy ilyenek, csak-