Hallom a hangod...

Néha álmodom...

Néha almodom arról, milyen lehet a felhők felett járni. Szinte érzem, ahogyan a hajamba kap a szél. Megérinti a lelkem egy különleges kéz. Lágy, megnyugtató érintése akár a tavaszi napfény. Feledhetetlen elmébe égő érzés, mely lehetetlen akár a repülés. Minden élyel egyre közelebb érzem magamhoz. Végre láthatom tökeletes arcát, fucsa érzés jár át, mintha ismerném. Aranyszínű haja az arcába omlik, reám emeli ámulajtba ejtő íriszét. Hallom ahogyan a szél, halkan süvít, oltani kész a tüzet közöttünk. Minden másodperc, egyszerűen feledhetetlen. A felhők egyre távolodnak egymástól. Üresség tátong a talpam alatt, nemtudok hová menekülni. A lülönös lélek távolodik tőlem, félelmem megszünni már képtelen.Zuhanok a mélybe, mint egy bukott angyal. Kezét nyujtja, majd amikor bőrünk egymáshoz ér, felriadok ebből az álombol is.

Lassan nyolc hónapja, hogy ugyanazt álmodom majdnem minden élyel. Már oly annyira hozzászoktam, hogy már várom a folytatást. Mintha egy sorozat lenne, ami mindig csak pár másodpercel bővül. Eleinte csak egy szép álomnak tartottam, de ahogyan folyamatosan visszatért, és mindig béljeb fúrta magát a tudatomba. Kezdett az idegeimre menni. A tökéletes szőke herceg, ilyen csakis az álmainkban létezhet. 

A másik dolog ami igencsak nem hagyott nyugodni, az az, hogy el fogok késni. Mint ahogyan minden tinédzser én is folyton késésben vagyok.  Azt mondják gyakorlat teszi a mestert. Hát, én akárhogy gyakorolom a hiper gyors készülődést, sosem megy jobban. 

Amikor kidugtam a lábamat a takaró alól, meglepetten állapítottam meg, hogy Áprilishez híven elég hűvös van. Kikecmeregtem az ágyból és a mosdóba igyekeztem. Kitártam a vajszínű ajtót, és azonnal a tükörrel találtam szembe magam. Középhosszú, világosbarna hajam hullémosan hullott a vállamra, világosszínű bőröm sápadtabnak véltem mint eddig. Odaléptem a mosdókagylóhoz és leöblítettem az arcom. Nem igazán foglalkozom sminkeléssel, vagy egyebekkel mert az arcom nekem tökéletesen megfelel, bármiféle vakolat nélkül is. A szempillaspirálon túl hétköznaponként nem szoktam túltenni. 

Az átlagos reggeli rutinomat követően felkaptam magamra egy fekete magasított derekú farmert, és egy babarózsaszín haspólót. Feldobtam a táskám a vállamra és mégegyszer utoljára belenéztem a tükörbe. Késznek nyílvánítottam magam. Átvágtam a nappalin és a konyhában anyát találtam halál kómásan, a kávéját szürcsölgetve. Adtam neki egy gyors puszit, majd a kezembe nyomott egy paírzacskót -Az ebéded Kincsem, legyen szép napod!- A reggeli flegmasága kissé meglepő volt, nagyon ritkán küld el ilyen könnyen. Fortyogott az agyam bugyraiban, hogy rákérdezek mi a gond. De aztán rájötte hogy azzal csak rontanák a helyzeten.

Felkaptam a fekete bőrdzsekim, és kiléptem a csípős ámde kellemes levegőre. Az utsza kihalt, ahhoz képest, hogy hétfő hét óra. Megvettem az utat a buszmegállóhoz, közben pedig nagyneheze előtúrtam a fülhalgatót a táskám mélyéről. Beletekertem a lejátszási listámba és egy random helyen megállítottam, ezt játszom amikor nem tudok dönteni. Ahogyan a gyors baszusú zene lüktetett a fülemben, akarotom ellenére is elkaptam a ritmusát. Elkeztem random mozdulatokat egymásba illeszteni, egészen beléltem magam.  Mindaddig míg egy autós rám nem dudált, hogy toljam arrébb a seggemet, mert útban vagyok. 

Amikor végül megérkeztem a megállóba furcsa érzés fogott el, mintha valaki figyelne. Hátranéztem és egy nagyon ismerős arc nézett vissza rám. Fogalmam sem volt ki lehet, de beparáztam. Amikor épphogy elkaptam a tekintetem a srác az arcába húzta a csukjáját, és tovább lapított. Amikor megérkezett a busz előkaptam a diák igazolványom és felmutattam. Balszerencsémrea furcsak alak kóvetett a járműre, bár nemtudom mennyire számít ez követésnek. Alig voltak az utastéren, igyekeztem minél hátrébb ülni hogy nyugodtan élvezhessem az utat. Ám ezt megcáfolta az hogy a sötét srác közvetlen mögém ült. Annyi választási lehetősége akadhatott volna, de nem neki mögém kellett ülnie. Az izzadó tenyerem a farmerembe töröltem, erősen éreztem a késztetést, hogy megkérdezzem mit akar. De ahhoz én túl gyáva voltam. 

Laza negyed óra alatt megérkeztünk a gimiig. Megkönnyebülve száltam le a járműről, sietős léptekkel igyekeztem volna az özönlő diáksereggel befelé. Csak hogy valaki héturól befogta a szemem, az illető a fülemhez hajolt - Rebecca Hamilton kisasszony, metiszte a jelenlétével.   

Csakis egyetlen személy lehetett az - Adem, hányszor mondjam még el hogy ne hozd rám a frászt. - ezze megfordultam a karjai között és egy gyors puszit nyomtam a szájára. Ademmel három hónapja járunk, és hát be kell valjam nem igazán az esetem, de ettől függetlenül nagyon szeretem. Igaz, már egy kis idelye rájöttem hogy nem voltam belé sosem szerelmes. De akérhányszor próbálom ezt elmondani neki nem ment. Gondoltam rá, hogy leírom , de az nem lenne fair. 

A suliban a nap gyorsan leforgott. Végigültem két dög unalmas angolórát, egy nyelvtant, egy matekot és megmutattam tesin ki itt a sportember. Az edzőbával nagyon bírjuk egymást, bár én nem focizom vagy hasonlók. De az tény hogy az óráin tarolok. Ebben nagy szerepet játszik, hogy versenytáncos vagyok több mint hét éve. Így elég jó a kondim az évfolyamomhoz képest. 

Amikor kiértem a suli elé, elbúcsúztam a barátaimtól. Indultam volna haza mikor a hátam mögül egy hosszú majd egy rövédebb dudaszót hallottam. Vigyrogva hátrfordultam és felemeltem a közéső ujjam. A vörös volvo lehúzódott mellettem és egy gyönyörű kéz bukkant fel az ablakból. Odamentem a kocsihoz, majd rákönyököltem az ablakra. - Beléd mi a franc ütött Bratyó?- kérdeztem, hamis haragot álcázva. 

Derek rámvillantotta a gyönyörű vigyorát - Gondoltam megkérdem nem e kell egy fuvar a hölgyeménynek, de ha így ál hozá- ezze rátaposott a gázra ment 3 métert, ez idő alatt átfutottam a kocsi másik oldalára. Nagyon jól tudtam hogy visszajön, és így is lett, visszatolatott. Bepattantam a kocsiba és bevágtam magamögött az ajtót.

Derek mérgesen rámförmedt - Óvatosan Ribim, nem te vetted!- Erre csak vágtam egy fintort.

- Mit keres őfelsége e vidéken?- kérdeztem gúnyosan. Derekkel együtt nőttünk fel, a vér nem köt össza benünket, viszont testvéremkén tekintek rá. Sosem szerette ha gúnyolódtam vele, pláne azt nem ha úgy beszéltem közben mint a Trónok harcában. Köztudott, hogy a bátyám nagyon nem szívlelte ezt a sorozat. Szószoros értelemben a fekete haja égnek ált.

Morgott egyet - Azért vagyok itt mert akadt egy kis elintézni valóm.

-Mégpedig?- kíváncsiskodtam. Amikor erre nem kapta, választ úgygondoltam feldobok egy témát. - Reggel találkoztam egy igen érdekes alakkal, a buszmegállóban. Amint ezek a szavak elhagyták a számat minden izma megfeszült.

Ingerülté vált - Miféle alakkal?- Átgondoltam elmondjam e neki hogy olyan volt mintha ismerném. Aztán rájöttem, ha már belekezdtem, akkor miért ne.

-Sötét pulóvert viselt, a csukjáját mélyen a szemébe húzva. De láttam a ragyogó zöld, vagy kék szemét. Nem tudtam megállapítani. De nagyon ismerős volt.- elmerengtem. Hogyan lehet valakinek olyan gyönyörű írisze? 

Derek újfent megfeszült, az ujjaji elfehéredte úgy szorította a kormányt. Rémülten néztem rá, meg akartam kérdezni jól van e, de megelőzött. - Jól vagyok Rebecca!- ordította. Nem értettem a helyzet, honnan a fenéből tudta, hogy mire gondoltam? Rávágott a kormányra - A szencsígit- sziszegte a fogai közt. Kezdtem bepipulni hirtelen kiakadtam és ordibálni kezdtem vele. Veszekedni kezdtünk, de a fene se tudta miért. 

Annyira benne voltunk, hogy egyikünk sem vette észre, hogy a jelzőlámpa pirosra váltott. Oldalra kaptam a felyem majd felordítottam - Derek, vigyázz!

De már túl késő volt.