Michael Clifford ff Boszi a csajom

27

...majd hirtelen felzokogott.
- Kincsem... - öleltem magamhoz rázkódó testét. - Sss...semmi baj. Itt vagyok. - suttogtam hajába, puszit nyomva oda.
- Nyomtassam ki a képet? - kérdezte Réka, megtörve a csendet.
- Igen. - bólintottam, Tiea fejét simogatva, hogy megnyugodjon. - Kicsim, nyugodj meg. - suttogtam. - Gyere, segítek letörölni a zselét. - nyúltam egy pappírzsepiért, majd le is töröltem a trutyit. Kezem arcára simítottam, majd egy lágy csókot nyomtam ajkaira.
- Jobb? - kérdeztem halkan, hüvelykujjammal arcát simogatva.
- Mhm - hümmögött szipogva, fejét tenyerembe simítva.
- Itt vannak a képek. - jött oda hozzán Réka.
- Köszönjük. - bólintottam.
- Két hét múlva találkozunk. - mosolygott Réka, végigsimítva Tiea hátán, aki már az ölelésembe bújva szipogott. Tieat nem elengedve lépkedtünk ki a folyósóra, majd egy ottani székre leültem, és Tieat a lábaim közé állótottam, derekánál ölelve.
- Örülsz neki? - kérdeztem felemelveba fejem, így tekintetünknek találkozást megengedve.
- Nagyon. - suttogta. - Csak olyan hirtelen jött és én mindig is akartam gyerelet, de nem ilyan korán, és nem tudom, hogy te mit gondolsz, és hogy a csáládom mit gondol, és...és... - nem engedtem, hogy tovább mondja, vivel lehúztam a fejét és egy hosszas csókot csomtam ajkaira.
- Nem lesz baj, Manó. És megnyugtatlak, én nagyon is örülök neki. Örülök, mert a mi közös gyerekünk és, hogy veled valósíthattam meg az álmaim. Mert te vagy életem szerelme. - magyaráztam, mire ő felrántott a székről, így gondtalanul átölelve engem, minek következtében én felkaptam őt az ölembe. Így álltunk ki tudja meddig, egy magánklinika folyósójának közepén. Nem zavart senki és semmi. Vagyis csak azt hittem, mivel...