Tenger a tengerben

Only happy when it rains

Only happy when it rains

Életemben nem kaptam még ennyi szobafogságot, mint amióta Manchesterben vagyok. Szerintem a szobafogság a manchesteri életem velejárója. Nem mintha nem esne eleve annyit az eső, hogy igazán kedvem se legyen kimoccanni. Manchesterben vannak jobb napok, meg rosszabbak. Ma igazi szutyok idő van. Nem csak az a kis szemerkélő, tűhegynyi cseppes eső, amivel kényelmesen besétálnám a világot is, nemhogy Manchestert. Nem, most szakad az eső. Unom az angol irodalmat, szeretnék már túl lenni a vizsgámon. Habozva nézem a telefonom, végül ráírok Ace-re.

Én: Mit csinálsz ma?

Ace: a városban vagyok, velem akarsz jönni?

Én: IGEN

Ace: 15 perc

Felnézek az irodalom szöveggyűjteményemből. Dylan sötéten néz rám a konyhapult mögül. Felugrok a kanapéról, és percek alatt rendbe hozom magam. Tuttifrutti illat marad utánam. A szájfényemet teszem fel, amikor Dylan a folyosón keresztbe tett karral megáll, és körbeszaglászik.

- Már megint könyvtárazol? - kérdezi sötéten.

- Aham... anyagot kell gyűjtenem.

- Ne anyagozd túl magad! - grimaszol Dylan. Elmosolyodom, s sietve cipőt húzok. Mindketten halljuk, ahogy a Ford kint elhúz a ház előtt, és szól a zene. Dylan a fejét ingatva a cigije után tapogatózik a farzsebében.

- Kösz - suttogom, s kisurranok az ajtón. Ace-nél már zene szól, mint mindig. A Mr. Bigtől a To be with you, és rámosolygok a számot hallva.

- Kicsit rázós a mai napom - kezdi Ace.

- Nem gond - felelek rá. Ace keverteti a levegőt, hogy ne párásodjunk, s most még erősebb a mentol illat a kocsijában, mint eddig. Manchester belvárosában járunk. Ace parkolót keres, s ide-oda fordul az utcákban. Végre le tudja tenni a kocsit, úgyhogy kiszállunk. Esik az eső. A hajam lassan kezd nyirkos lenni, ahogy haladunk az utcán. A cipőm tocsog a kövezet vöröses színén, s Ace egy csupa üveg üzlet előtt áll meg. Az üvegajtón egy fekete korona van. A Manchester Ink szót éppen, hogy el tudom olvasni. Nagyon szép az üzlet, kívülről ékszerüzletnek néztem, de belül bőrszékek vannak, amitől fodrászatra tippeltem, aztán rádöbbenek, hogy egy tetoválószalonban vagyunk. Húha!

- Csá! - Ace kezet fog a sráccal.

- Elkészítettem, megnézed? - Ace hátramegy a gipszkartonfal mögé, én meg a tisztára pucolt kirakatüvegen át az utcára nézek. Esernyővel rohangálnak mindenfelé az emberek. Én is hozhattam volna magammal esernyőt. A háttérben Ace hangját hallom a tetoválós sráccal diskurál.

- Egész jó lett. Tetszik. Jó lesz.

- Maradhat?

- Aham.

- Most csináljuk?... van rá időm.

- Nem, most csak beugrottam ránézni, de csörgök, hogy mikor lesz egy fél órám rá - Visszatérnek, s a tetoválósrác már rám figyel.

- Szia! Neked miben segíthetek?

- Liv velem van - tisztázza a helyzetet Ace. Velem van! Jézusom tényleg ezt mondta? Tátott szájjal bámulok Ace-re. Velem van...

- Te nem tetkós csaj vagy. Hanem piercinges - tetőtől talpig végigmér. - Simán lyukasztok neked egyet – vigyorog, és közben Ace-re kacsint.

- Azt elhiszem! - röhögi Ace. A két srác nagyon röhög. Utálom, hogy Ace-t mindenki ismeri, és mindenki olyan vele, mint Dylan. Mintha fél Manchester a haverja lenne. Gondolom sokan ismerik... az estjei miatt. Lyukaszt nekem egyet? Te jó ég! Mennyire vagyok vörös?