Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Milliószor átgörgettem agyamban, milyen lesz a viszontlátás. Átölelem Angiet, térden állva, zokogva könyörgők Noelnek a megbocsájtásért és amikor ez megtörténik, romantikus gesztusként bele törlöm taknyomat farmerjába. Szép terv volt, de tényleg. Viszont, minél közelebb értünk a festői szépségű kisvároshoz, annál dühösebb lettem feleségemre és másra sem vágytam, minthogy szét verhessem a fejét, megfizetve minden fájdalomért, aztán elvenném tőle Angelt. Eleve a szokásosnál is ingerültebb voltam a hosszas utazás miatt, erre rátett egy lapáttal, hogy baromi nehéz volt rájuk bukkannunk Waitakerében. Végül, a város szélén lévő óvódában felfedeztük Angie nevét, onnan meg könnyűszerrel megszereztük a címet. Reszkettem a mérhetetlen frusztrációtól miközben besétáltunk a kis utcába, megállva a keresett ház küszöbén. Reszketett a kezem, ahogyan becsöngettem. Halk motoszkálás után az ajtó kitárult, felfedve egy angyali szépségű kislányt. Angie rengeteget változott az elmúlt hónapok alatt. Haja hosszabb lett, arca kevésbé kerekded, nagylányosabb. Hatalmas szemeivel kíváncsian pislogott hol Gawriilra, hol rám. Térdre ereszkedve bámultam csodaszép pofiját. Szemeim könnyek szúrták és szoros ölelésembe vontam. Mélyen belélegeztem illatát, haját simogatva. - Angie... Édesem... annyira hiányoztál - motyogtam - Emlékszel még rám? Tudod, ki vagyok? - faggattam hátrébb hajolva. - Apa - Gawra lesett - és Gawriil bácsi - felelte édes hangján. - Igen, apa vagyok, Nyuszi - bólogattam könnyes szemekkel. Abban a pillanatban haragom még inkább fokozódott Noel iránt, amiért mindettől megfosztott. Lemaradtam a lányom születésnapjáról, karácsonyáról és az időszakról, amikor elkezd értelmes mondatokban beszélni. Nem lehettem ott vele délutánonként, hogy elmesélhesse, milyen napja volt az oviban, kik a barátai, melyik az új kedvenc meséje. Összepréseltem fogaimat. - Anya hol van? - tudakoltam elnézve mögötte az üres nappaliba. - A konyhában, vacsit csinál. Házi pizza lesz. A kedvencem - ecsetelte vidám mosollyal. Gawriil észlelve gondolataim szintén leguggolt, egy vonalba kerülve Angievel. - Megmutatod nekem a szobádat Nyuszifül? - kérdezte kedvesen. - Rajzolsz nekem kutyust? - lelkesült fel Angie. - Bármit, amit szeretnél Hercegnőm - mosolyodott el Gaw. Angie kézen fogta, felvezetve az emeletre, én pedig, beljebb léptem, becsukva magam mögött az ajtót. Halkan osontam át az otthonos, kedvesen berendezett nappalin, egész a konyháig. Noel háttal állt nekem, de érezte jőtömet. Izmai megfeszültek, vállai leereszkedtek. Haja derekát verdeste, fekete maxiruhája bokájáig ért. - Mondtam, hogy megtalállak - közöltem vele. Fogaim csikorgatva húztam elő az övemnél elrejtett fegyvert, amit kibiztosítottam és rászegeztem. Ha megölni nem is, de meglőni akartam. Egy - két golyó a combjába, hogy átérezze a kínt, hogy tudja, mi a szenvedés, melyet eltűnésével és Angie elrablásával nekünk okozott. - Majd belájkollak Facebookon, amiért ilyen ügyesen elbújtál - mondtam hidegen. - Meg akarsz ölni? - érdeklődte továbbra is háttal nekem. - Azt tervezem. Angienek jobb lesz velem, te szar anya vagy - vicsorogtam zabosan. - Ez nem igaz - remegett meg a hangja. - Fordulj meg! - parancsoltam a ravaszra csúsztatva ujjam. - Jobb így - sóhajtotta - Csak tedd meg. Lőj le. Essünk túl rajta! - Gecire vagánynak hiszed magad, hogy játszod itt a mártírt. Az anyukát, aki hősi halált halt - gúnyolódtam - Baszki Noel, szerettél te valaha? - csattantam fel. - Nem megfelelő a kérdés - mondta csendesen - Azt kérdezd meg, boldog voltam e veled? Kérdezd meg, hányszor sírtam a zuhany alatt, hogy ne vedd észre. Kérdezd meg, hányszor agyaltam egy nap alatt azon, kevés vagyok e hozzád. Bármit tettem, bárhogyan igyekeztem, te mindig megcsaltál. Mindig elárultál és én mindig megbocsájtottam. Mindenhol ott voltak az előző hódításaid és én mindig hozzájuk hasonlítottam magam, azon töprengve, ők miben jobbak nálam? Kezem megremegett a fegyvert tartva, de nem tántorítottak el szavai. Ezernyi megoldást találhattunk volna rá, ám ő inkább megfutamodott. - Fordulj meg! - ismételtem. - Csak húzd meg a ravaszt. - Fordulj már meg, a kibaszott életbe! - kiáltottam. - Lőj már bassza meg! - csapott a szürke pultra. - For- dulj- meg! - hörögtem. Noel kínzó lassúsággal mozdulva, megfordult, szembe kerülve velem. Ajkaim elnyíltak a döbbenettől, szívem követhetetlen tempót diktálva dübörgött mellkasomban. Pillantása csalódott volt, mérhetetlen fájdalommal teli, olyannyira szomorú, hogy az már számomra is fájt. - Ezt... ezt miért nem láttam? Az álmokban? - faggattam megremegő hanggal. - Lehet irányítani őket. Nehéz megtanulni, de lehetséges. Ujjam ismételten a ravaszra tévedt, szám összepréseltem. - Nem érdekel, mi van veled, akkor is kurvára megöllek - morogtam. - Siethetnél vele, mert más dolgom is lenne. Gawriil kirontott a szobából, zihálva, megállva Noel előtt, eltakarva a célkeresztből. Rosszallón rámordultam. Gondolatait lezárta előttem, egyedül az aggodalmat és féltést érzékeltem tőle. - Tedd le! - kérte. - Menj onnan! - parancsoltam. - Tedd már le a kibaszott stukkert! - emelte meg hangját. - Fogd be és menj onnan! - harsogtam. - Komolyan képes lennél lelőni egy terhes nőt?! A feleségedet? Tedd le a kurva fegyvert! - ordította. Azért fohászkodtam, hogy ne az enyém legyen. Lehet megismerkedett itt valakivel és nem kell tekintettel lennem rá. - Hányadik hónapban jársz? - vakkantottam Noelre nézve. - Kilencedik - válaszolta alig hallhatóan. Szemöldököm megugrott az információra. Kilenc hónapja szívódott fel. Leeresztettem a fegyvert, mire Gawriil felsóhajtott. Oldalra néztem, a meredten minket bámuló, könnyes szemű Angiere. A kislány váratlanul nekem rontott, kis ökleivel püfölve hasam, amitől hátra tántorodtam. - Bántani akartad az anyukámat! Menj el innen! Nem szeretlek! Ne bántsd anyát! - kiabálta ütlegelve.
