Rᴏ́ᴢsᴀʙᴏᴋᴏʀ ʲᵉⁿˡⁱˢᵃ ✔︎

V

- Ennek a históriának a lányról, s a rózsának semmi értelme. -állt meg előttem karba tett kezekkel Jeongguk.

- Akkor hogyan magyarázod? -mutattam az étkezőasztal mellé lehelyezett ruhákkal, aranyakkal, s egyéb dolgokkal tömött ládákra. -Láthatod, hogy így van.

- Drágább mint az egész világ... -mondta halkan Soobin. -És láss csodát a ló, majd vissza talál a várhoz? -lépett mellém a fiú.

- A mi hibánk... Az egész a mi hibánk. -kezdte el rágcsálni körmeit Chaeyoung.

- Nem Te követelted azt a virágot. -mordult fel Jisoo, Chaeng mögül.

- Senki sem hibás. -kiáltott fel mellölem soobin.

- Hallgassatok! -emeltem feljebb hangom, mire az összes bent lévő elhallgatott. -Nem tudom elmagyarázni nektek, hogy ki az az ember, de mert elloptam ezt a rózsát... -raktam le az asztalra az említett virágot. -Néhány órán belül vissza kell térnem oda.

- És mi lesz veled? -kérdezte aggódó hangon Soobin.

- Nem tudom fiam. -sóhajtottam fel. -Azt mondta, egy életet, egy rózsáért. -mondtam, majd halk léptekre lettem figyelmes, így a hang irányába fordultam, s megpillantott az Én egyetlen szemem fényét.

- És ha nem engedelmeskedik neki? -folytatta tovább gondolat menetét Soobin.

- A-akkor... Akkor meghalunk... Mind.

*másnap reggel*

Lassan ráfogtam legkisebb lányom szobájának kilincsére, majd benyitottam szobájába. Jennie a tükre előtt állt, s éppen haját kötötte fel, miközben búsan pillantott rám vissza a tükörből.

Vettem egy mély levegőt, majd lassan közelebb mentem a lányhoz, miután pedig mellé értem megálltam, s vállára vezettem egyik kezemet.

- Nem mondj semmit. -mondta halkan miközben továbbra is a tükörbe meredt. -Tudom mit gondolnak... -mondta, majd kezemet szép, lassan visszaengedtem magam mellé. -Azt gondolják,hogy a Mama is miattam halt meg.

- Nem értem miről beszélsz. -ráztam meg kissé a fejem.

- Nem leszek felelős a Te halálodért is. -fordult felém hirtelen, majd kirohant a szobából, s rám zárta az ajtót.

Gyorsan odamentem az ajtóhoz, majd megragadtam a kilincset, s rángatni kezdtem azt.

*Jennie szemszöge*

- Jennie!... Jennie! -hallottam meg apám kiáltását az emeletről miközben gyorsan leszaladtam a földszintre vezető lépcsőn.

Lekaptam piros köpenyem a bejárat mellett elhelyezkedő fogasról, majd feltéptem az ajtót, s kirohantam a házból.

- Ne feledjetek szeretni. -kiáltottam bátyáimnak kik pont akkor rohantak le a lépcsőn.

*Édesapa szemszöge*

- Jennie! -dörömböltem továbbra is az ajtón, majd gyors lépteket hallottam meg kintről. Legkisebb fiam kinyitotta az ajtót, Én pedig amilyen gyorsan csak tudtam lerohantam a földszintre, majd ki a házból.

Feszülten léptem ki hófedte tájra, majd könnyes szemekkel néztem lányom után ki már lovam hátán volt, s vágtatott a sűrű erdő felé.

- Jennie! -kiáltottam utána, majd futásnak eredtem.

- Ne! -szólt utánam Jeongguk, majd megragadta a vállamat, s visszarántott.

*Jennie szemszöge*