képtelenség | kth✔

Negyvenkilenc

 - Boldog szülinapot! Boldog szülinapot! Boldog szülinapot Kira-ya! Boldog szülinapot! – énekeltek a szüleim és Taehyung tapsolva az asztalnál, miután a pincér kihozott nekem egy csokis keksz tortát, amibe egy kettes és egy egyes szám mellé volt tűzve egy tűzijáték is. Az arcomon őszinte mosoly ült, mert egyszerűen boldog lettem a körülöttem ülő emberek jókedvétől és lelkesedésétől. Mind ezek mellett ma egy csodálatos napot töltöttem egy Taehyung társaságában, abban a gyönyörű történelmi faluban. Biztos voltam benne, hogy ezt az érzést már nem lehetett tovább fokozni.

- Kívánj valamit, Kira! – bíztatott anya mosolyogva, amikor odakerült a sor, hogy elfújjam a gyertyákat. A szemem sarkából óvatosan a mellettem ülő fiúra pillantottam, aki egy laza félmosollyal nézett engem. A tekintetünk egymásba kapcsolódott, amitől a gyomrom azonnal összeugrott. Tudtam, hogy mit kell kívánnom, egy percig sem kellett rajta gondolkodnom. Vettem egy mély levegőt, és miután magamban elmormoltam a kívánságomat egy szuszra elfújtam a gyertyákat.

Az asztalnál ülők újra tapsolni kezdtek, míg én vigyorogva már azon agyaltam, hogy még mennyi idő választ el, attól, hogy végre fel is vágjuk a tortámat.

- Szóval, az ajándékok! – tért át anya a következő napirendi pontra, majd kihalászott a táskájából egy színes borítékot, amire a nevem volt felfirkantva. Érdeklődve átvettem tőle, és szinte azonnal ki is bontottam, mert az ajándékok voltak a gyengéim. Azonnal akartam őket, és ha azt mondták várjak velük, sosem sikerült.

- Hű! – emeltem ki csillogó szemekkel a wellness utalványt, ami a kedvenc hot springsembe szólt a következő hétvégére, két személyre.

- Tetszik? – kérdezte anya, csillogó szemekkel. – Arra gondoltunk, hogy Nayeonnal szívesen elmennétek az egyetem kezdete előtt, még egy kis utolsó feltöltődésre.

- Anya, apa köszönöm! – hálálkodtam. – Nagyon jó ötlet, főleg mivel egész nyáron nem jutottunk el a strandra!

Mindannyian felnevettünk, ez után pedig Taehyung nyomott a kezembe egy kék csomagló papírral bevont csomagot. A ragasztózás kissé el volt kenődve, és a papír is néhol össze volt gyűrődve, de a fiú, olyan lelkesen adta át nekem, hogy a lekevésbé sem érdekelt a külseje, hiszen tőle kaptam.

- Tudom, hogy nem a legjobb a csomagolási technikám, de remélem, elnézed nekem, és majd az igazi ajándékot fogod értékelni! – harapott zavartan az ajkába, feltűnően idegesen, várta a reakciómat.

Egy másodperc alatt letéptem a csomagolást a kis négyzet alakú csomagolásról, és nem viccelek majdnem elsírtam magam, amikor megpillantottam mit rejt belülről.

- Te jó ég! – simítottam végig a könyv borítóján meghatottan és hallottam, hogy anya is felsóhajt a világos piros, kissé már megfoszlott könyvet látva. – Ez, az, amire gondolok?

- Igen, Kira-ya. – fújta ki megkönnyebbülten a levegőt Taehyung. – A Lolita első koreai kiadása. Hetekig rohangáltam utána, hogy utána végül elküdjenek egy daegui antikváriumba, ahol megtaláltam. De megérte!

- Nagyon köszönöm! – néztem a szemébe, és már idegesített, hogy könnyek csillognak a szememben. – Tényleg, nem is tudom, mit mondhatnék...

Taehyung kedvesen megsimította a vállamat, miközben anyáék is édesen mosolyogva nézték a jelenetünket.

- Hah, Jaesonak igaza volt. Tényleg Kirát szereted a világon a legjobban! – mondta anya kedvesen. – Szerencsés lesz az a lány, akit egyszer fele ennyire fogsz szeretni, mint az unokatestvéredet!

Zavartan lehajtottam a fejemet a kijelentésre, mert nem mertem rá nézni az anyukámra. Imádtam a gondolatát, hogy Tae ennyire szeret engem, és kicsit aggódok is miatta, hogy én ezt sosem fogom tudni ennyire viszonozni neki.