Rᴏ́ᴢsᴀʙᴏᴋᴏʀ ʲᵉⁿˡⁱˢᵃ ✔︎

VIII

Idegesen rontottam be a szobámba, majd leraktam a kezemben lévő lámpást az asztalra, végül pedig elkezdtem lehúzni a ruha oldalán lévő cipzárt.

- Ahjj. -sóhajtottam fel feszülten. -Egyél! Ne engem nézz! -parodizáltam ki idegesen a lány, majd ledobtam magamról az általa kapott ruhát, s berúgtam az ágyam alá. -Csináld ezt, csináld azt. -kaptam fel még mindig idegesen hálóingemet. -Megmutatom ennek az állatnak, hogy mi a jó modor. -trappoltam idegesen az ágyamhoz, majd felmásztam rá, s felkaptam az egyik párnát, hogy kissé megrázzam azt, de hirtelen valamilyen állat bújt ki alóla.

Döbbenten néztem az élőlényre, majd ijedten hátrálni kezdtem, de mivel az ágy sem tart örökké így egy hatalmas puffanás keretében estem le a padlóra. Fájdalmasan felszisszentem, majd lassan felültem, s ránéztem az ágyra, de az élőlénynek addigra már se híre, sem pedig hamva nem volt.

Egy kis habozás után visszamásztam az ágyra, majd ismét felemeltem azt a párnát ami alatt rábukkantam az elő lényre, de már ott sem találtam meg. Egyedül egy anyagból készült babát találtam ott mi kísértetiesen hasonlított rám.

- Ez meg mi?! -vettem kezembe a babát, majd alaposabban szemügyre vettem. -Ez tényleg Én vagyok. -jelent meg arcomon egy mosoly. -A kiköpött másom. -simítottam végig fején. -Milyen csodás ajándék. -néztem körül mosolyogva a szobámban.

Kíváncsiságtól vezérelve másztam le az ágyról, majd beléptem a szoba közepére, s feljebb emeltem a kezemben lévő babát.

- Kíváncsi vagyok, hogy ki tudott egy ilyen kedves babát csinálni. -mosolyodtam el, majd motoszkálásra lettem figyelmes.

Leguggoltam, majd tekintetemet körbevezettem a bent található bútorok alatt.

- Vajon hová bújt el?... Jöjjön elő, nem eszem meg. -nézelődtem tovább, de semmi.

Nagyot sóhajtva álltam fel, majd a kezemben lévő babával együtt megindultam az éjjeliszekrényem irányába.

- Leteszem ide. -ültettem le hasonmásomat a szekrényre. -Így mindig a közelemben lesz. -mosolyodtam el, majd ismét felfeküdtem az ágyamra, s úgy tettem mintha elaludtam volna.

***

Már jó ideje csak az asztalon ülő babát figyeltem, majd hirtelen ismét meghallottam azt a női suttogást amit tegnap este is.

- Hallgasd a mesém... Elmeséli neked a tükör, csak aludj. -súgta, majd ismét másodpercek alatt elnyomott az álom.

Ismét futottam. Futottam a barlangban lévő tükörhöz mi ezúttal nem a falban volt, hanem a padlón feküdt.

- Hallgasd meg... -visszhangzott továbbra is füleimben suttogása. - Nézz a tükörbe, s álmodj.

Letérdeltem a földön fekvő, hatalmas tükörhöz, majd kezemet ismét hozzáérintettem végül pedig újra a hercegnő szemszögébe kerültem.

Egy hatalmas terem közepére lépkedtem, miközben mosolyogva vártam, hogy szerelmem is odaérjen. Emberek százai vettek minket körül, majd az előttem lévő lány felém nyújtotta kezét, mit Én még mindig mosolyogva fogadtam el.

- Barátaim. -törte meg a hatalmas csendet a lány. -Nagy nap ez a mai. -fordult felém mosolyogva. -Birodalmunknak végre örököse lesz, majd. Örökbefogadunk egy gyermeket. -mondta boldogan az előttem lévő minek hatására a körülöttünk lévő nők, s férfiak hatalmas tapsba kezdtek.

Egy kis habozás után felcsendült a muzsika, mi pedig mozogni kezdtünk a zene ritmusára.

- És kegyed hölgyem? -hallottam meg a legjobb barátnőm mellett álló férfi hangját. -Mit szólna ha csinálnék önnek egy Kis örököst?