𝗡𝗲𝗺 é𝗿𝘁𝗲𝗺 (1) [Haikyuu!! ff]

°3°

Oda felé úton jóformán egymáshoz sem szóltunk, csak baktattunk, mint két idegen. Arról fogalmam sincs, hogy ő min gondolkodott, hisz ugyan olyan kifejezéstelen arcot vágott, mint mindig, bár most már kevésbé nézett ki elveszettnek. Inkább mint egy öregember, aki lassan szemléli végig a tájat, emlékek után kutatva. Nekem viszont tele volt a fejem mindennel, s legfőképp azzal, hogy mi ütött Kageyamába. Azt láttam a pályáról is, hogy eljöttek szurkolni a sulinkból, arra viszont nem számítottam, hogy ő is ott volt. Kíváncsi lettem volna mit gondolt a meccsről, viszont belegondolva, szinte biztos voltam benne, hogy lekezelő véleménnyel van róla. A fiú röpicsapat veretlen volt, így meg volt az okuk, hogy lenézzék a mi csapatunkat, ami általában hamar kiesett. Viszont a többi fiúval ellentétben, akiknek mindig kiült a konkrét érzelem az arcukra, Kageyma teljesen más volt. Soha nem lehetett semmi egyértelműt kiolvasni a szeméből, ami egyszerre tette sokkal nagyképübbé, és nyomorékabbá a csapattársaival szemben. Összességében bele voltam zavarodba mind a röplabdába, mind Kageyamába, mind saját magamba, mivel nem tudtam eldönteni, hogy most mit is gondoljak.

Szerencsére viszonylag hamar visszaértünk, s a csapattal folytatott rövid megbeszélés után már neki is kezdhettünk a lecsapásoknak. Míg Kageyama kivett egy labdát a helyéről, én kéztördelve álltam a háló mellett, s fejben próbáltam feleleveníteni hogyan csinálják jól az ütést, viszont nem nagyon sikerült.

- Mehet? - zökkentett ki a gondolataimból Kags, mire feszengve bólintottam, majd hátrébb sétálva beáltam a kezdéshez. Kageyama odadobta a labdát, aminek egész jól ment a feladása, így viszonylag szép íven sikerült visszajuttatnom neki. Aztán jött a móka nagyrésze.

A tanult lépéssorrendben neki futottam, megálltam a megfelelő helyen, s a kezemet ütéshez emelve felugrottam. Kageyama nagyon pontos volt - már akkor is - így mikor elértem a legamagasabb pontom, Kageyma feladta nekem a labdát. A szememmel végigkövettem az útját, majd mikor a kezemhez ért, előre lendítettem azt, ezzel pont jókor és jóhelyen lecsapva azt a földre. Meglepve landoltam én is a földön, s el sem hittem, hogy sikerült egy ilyen jó ütést véghez vinnem. Csak egyetlen pillanat volt, ugyan olyan mint a többi, de még is más. Sokkal profibbnak, sokkal jobbnak és sokkal elképesztőbbnek éreztem, mint az addigi bénázásaimat. A tenyeremre meredtem - mintha csak egy animében lennék -, ami még mindig bizsergett a labdával való találkozástól, s a vágytól, hogy újra megérinthesse.

- Mi az? - ütötte meg a fülemet Kageyama bizonytalan hangja, akinek gondolom érdekes látvány lehetett, ahogy a tenyeremet bambulom. - Talán elrontottam vagy...

- Ez... Elképesztő volt! - emeltem rá a csillogó szemeimet, mire először meglepődött, majd viszonozta a meglepett mosolyomat.

- Még egyet? - ajánlotta fel a kezébe véve egy labdát.

- Hai! - kocogtam vissza a vonalhoz, hogy újra átélhessem ezt az átlagosnak tűnő dolgot.

Fogalmam sincs mennyi ideig gyakoroltunk, de mire végeztünk már sötét volt odakint. Pontosabban az energiánk határát értük el, mivel ha rajtunk múlott volna, reggelig is ott vagyunk.

Fáradtan rogytunk le a fal mellett hagyott cuccunkhoz, s mindketten kiürítettük a kulacsunk tartalmát. A fáradságtól egyikünk sem szólt a másikhoz, viszont mikor Kags arcára néztem, meglepetten tapasztaltam, hogy teljesen más kifejezés ült rajta, mint azelőtt. Almái kipirultak ugyan, ő még is nosztalgikusan bámulta a hálót, s szája sarkában egy apró mosoly bújt meg. Szemeiben tükröződött a szintiszta boldogság, s a vágy, hogy újra pályára állhasson. Sosem láttam még ilyen békésnek és boldognak, így megint csak sikerült meglepnie. Tisztán látszott rajta, hogy a röplabda az élete, s ez az, amiben igazán megtalálja önmagát. Megnyugodva, hogy ő is élvezte az eltelt órákat, nekem is egy halvány mosoly ült ki az arcomra, miközben újra a padlót kezdtem bámulni. Láttam már elveszettnek, mérgesnek, nyominak és köcsögnek is, de ilyen boldognak még sosem. Nem tudhattam mi jár a fejében, hisz a kifejezéstelen külső úgy látszik sokféle érzelmet rejtett, így megint csak arra jutottam, hogy nem értem.

A pihegések közepette meguntam az egyhelyben űcsörgés, így kezembe véve a telefonom megnyitottam a híreket, hoyg addig is tartalmasan töltsem el az időt.

- MICSODA?! - kiáltottam fel, mikor elolvastam az első hírt, ami a röplabda vb eredményeit tartalmazta.

- Mit kiabálsz már?! - rivalt rám a mellettem ülő, mivel gondolom a frászt hoztam rá, viszont elengedve a fülem mellett a dühös stílust a képébe toltam a telefonom. A ráncai lassam kisimultak, majd neki is döbbenet ült ki az arcára, ahogy elolvasta a hírt.

- Mi?! - vette ki a kezemből a telefont, majd rányomva megnyitotta az oldalt, így egyezerre tudtuk elolvasni a cikket, ami a vb eredményeiről és a kommentárok véleményeiről szólt.

Miután többször is átnyálaztuk, heves eszemcserébe kezdtünk, mivel egyikünk sem értette hogy tudott győzni az egyik legbénább csapat. Miután kellően kitomboltuk magunkat, egyet értettünk abban, hogy ezt újra kell nézni, így már be is nyomtam a meccsről készült videót, mikor ránknyitott a biztonsági őr.

Miután lehordott minket, hogy ilyen sokáig bent maradtunk, heves bocsánatkérések után kiiszkoltunk a suliból. Az épület előtt váltottunk egy egyetértő pillantást, majd mindketten sprintelni kezdtünk hazafelé, hogy minél előbb utána járjunk az eredményeknek. Miközben hevesen kapkodva a hűs levegőt futottam hazafelé, akaratlanul is elmosolyodtam, hogy aznap megint egy új oldalát ismerhettem meg Kageyamának, méghozzá a röpi-fan énjét, ami csak még zavarosabbá tette a róla alkotott képem.

Hazaérve aztán egyből bevágódtam a gépem elé, hogy újra és újra lejátszahassam a meccset. Miután ezerszer újranéztem, éppen készültem volna lefeküdni, mikor egy üzenetem jött, amin hangosan felnevettem.

Kageyama: Oi, át tudnád küldeni a videót?