REQUIEM » h.s. [befejezett]

TUBA MIRUM.

TUBA  MIRUM.   -   A  TROMBITA  HANGADÁSA.

Mara elveszetten hallgatta a temetést kísérő szomorú dallamokat. Továbbá is csak zokogott, kezében a varázslatos virágokat szorongatva. Megtörten nézte a koporsót, amit most az aranylelkű Harry négy legkedvesebb barátja vitt. A milliós létszámú tömeg egytől egyig feketébe bújtatta gyászoló lelkét, ami Harrynek nem tetszett. 

Azt akarta, hogy mindenki különböző színekben pompázzon, ami a legközelebb áll szívükhöz, hogy az ő szemei elé ezzel felülnézetből egy szépséges szivárványt képezzenek neki. Mégis a sötétséget bámulta, ami elrejtette előle a barátai és ismerősei fájdalmát, hogy csak a szeretetük érjen fel hozzá.

Mara nem tudta tovább nézni, ahogy földdel vonják be legjobb barátját, ezért tekintetét az égre vezette, majd lehunyta szemeit. Csendben élvezte a Harry jóságából áradó napsütést, könnyei továbbra is folytak a szomorú aláfestő dallamoktól, legfőképp a trombitától, amely olyan kedves volt számára és oly sok emléket őrzött magában. 

Harry pedig mosolyogva nézett vissza rá, izgatottan várakozott arra a napra, amikor Mara majd választ ad a hozzá intézett utolsó kérdésére. S hogy szenvedélyes lénye még utoljára hallhassa válaszát, visszatért a földre, hogy mellette várakozhasson a válaszra.

A válaszra, ami megadja majd számára az örök nyugalmat.