Csak egy díjugrató [JenLisa ff.] BEFEJEZETT

$5. Fejezet$

Három óra vásárlás után, végre kidőlhettem a jó kényelmesebb puha ágyamba, nem érdekelve hogy minden cucc szana-szét hever a földön, vagy épp az író asztalomon.
Már semmi de semmi nem érdekelt volna, csak egy kicsit lepihenni szerettem volna.

Viszont azt már nem akartam hogy az álom világ rabbjává ragadjon.

~~~~~~~

Kipihenten nyitottam ki szemeim, viszont még így sem láttam semmit.
Ezek szerint este van?

Az éjjeli szekrényemen lévő órára néztem, ami 02:08at mutatott.

Ezek szerint majdnem hét órát aludtam... Nem csoda hogy felkeltem...

Felpattantam ágyamról, és jobbnak láttam ha elrakom az össze vissza hagyott dolgokat.

Mikor a ruhák elrakásával végeztem, ami egy örök életnek tűnt, fogtam a lovas felszerelést és elkezdtem lecipelni.

Fogtam az istállóhoz kapott kulcsom és kinyitottam vele a helyiséget, próbáltam halkan kinyitni az ajtót hogy azért ne verjek fel senkit majdnem hajnali háromkor.

Az istállón belül a kis szertárt is kinyitottam ahol általában a lobas cuccokat tárolják.

Eddig nekem nem volt mit. Na majd most lesz.

Kiválasztottam egy nekem szimpatikus kis helyet, majd szépen gondosan leraktam.

Kimentem és vissza zártam az ajtót. Mivel még mindig nem éreztem magam fáradtnak, az épület hátsó ajtaján kimentem, ahol egy kis füves pálya fogadott.

Azt hittem egyedül vagyok, de nem.

Elöszőr is körül néztem, de hirtelen megpillantottam valamit a fűben.. Vagy is inkább valakit.

Megközelítettem a személyt, de ahogy közeledtem már ki szúrtam hogy ki az.

Leültem csendben Jennie mellé.

- Zavarok? - Kérdeztem halkan -

- Egyáltalán nem. Örülök hogy van társaságom. - Mosolygott rám - Nézz fel.

- Mi? - Vágtam elég értetlen képet -

- Csak nézz fel. - Mosolygott továbbra is -

Szavait megfogadva tekintetem fel felé vezettem.

- Azta.. - Néztem továbbra is a csillagokkal tele eget - Ez gyönyörű...

- Ezért vagyok itt gyakran.

Végül elfeküdtem a fűben.

Egy darabig szótlanul néztük az égboltot. De mielőtt valaki kínos csöndre gondolna, egyáltalán nem volt az. Inkább a kellemes csend kategóriába sorolnám.

Hirtelen egy eddig nem érzett súlyt éreztem meg magamon. Majd valami szőrőset nyakamnál és valami nedveset arcomon. Először nem tudtam felfogni vajon mi is lehet ez.

Ekkor arra fordítottam fejem és szembe találtam magam egy szőrpamaccsal. De viszont nyelve még mindig arcomat találta szimpatikusnak.

Ezért inkább elemeltem halkan kuncogva.

A mellettem lévő fekvő lány rám nézett és újra mosolyogni kezdett.

- A tiéd? - Néztem én is rá a kutyust simogatva -

- Igen, YuNo az én kis kedvencem. Látom már bír téged.

- Úgy látszik. Amúgy ultra hiper szuper aranyos.

Figyeltem a törpe szörpamacsot ahogy letelepedik ölembe és össze gombólyodik.

- Gyere. Vigyük fel. - Állt fel Jennie és várt rám -

Óvatosan nem felébresztve az élőlényt, kezembe vettem és követtem Jennie példáját.

Hangtalanul mentünk vissza a szobák felé, majd amikor Jennie szobájába értünk rögtön megkerestem YuNo alvó helyét és leraktam majd vissza sétáltam a lány mellé.

- Egyébként még hogy hogy nem alszol? - Kérdeztem mikor mellé értem -

- Nem tudok. Túl izgatott vagyok. Pluszban még csillagokat akartam nézni. Igaz az egy kicsit elhúzodott..

- Szabad tudni miért izgulsz? - Néztem szemeimben lévő kíváncsisággal -

- Az eredményen miatt.. Valamikor mostanában kéne kiderülnie hogy tovább jutottam-e a versenyen. - Mutatott laptopja felé amin az email ablak meg volt nyitva -

- Szerintem tuti tovább jutsz - Mosolyogtam biztatóan -

- Hát... Köszi, viszont még mindig nem tudok aludni..  Van még kedved eljönni velem lovagolni?

- Umm... Ha  nem zavar hogy még mindig csak lépésben tudok közeledni... Aha - Túrtam zavartan a hajamba -

- Valahonnan el kell kezdeni. Sőt én vagyok az oktatód. És nem hinném hogy meg állnál ennél a tempónál, és nem is engedném. Na gyere. - Indult ki válaszom meg se várva -