REQUIEM » h.s. [befejezett]

CONFUTATIS.

CONFUTATIS.   -   ZAVARODÁS.

- Mara, hamarosan el kell mennem. - figyelmeztette Harry a számára legkedvesebb embert e földön. 

Mara könnyei még gyorsabban törtek elő, nem akart újra egyedül maradni, egyedül egy világban, ami még keservesebb a mellette ülő angyal fényessége nélkül. Rettegett szembenézni a világgal nélküle, fájdalmát próbálta a virágot figyelve elnyomni. 

Az Úr és mindenki más, aki a felhők felett élhetett kíváncsian, ugyanakkor mérhetetlen szomorúsággal figyelték Harry utolsó perceit a földön. Habár nekik boldognak kellett volna lenniük, hogy az angyal személyében egy ilyen csodálatos, szinte túlságosan fényes lelket üdvözölhettek köreikben, ők is tudták, hogy eme tiszta elme elvesztése túlzott csapás a világ számára. 

Harry Mara sötétségbe borult lelkébe férkőzve feltette neki utolsó kérdését; tudja-e a választ Harry utolsó üzenetére. Mara a lehető legmélyebben elrejtette magában Harry tökéletes lényének utolsó szavait, szinte ő maga is elhitte, hogy nem emlékszik rá. 

Harry gyengéden lökdösve legjobb barátját a helyes irányba kényszerítette, hogy emlékezzen. Mara lelke újra kettéhasadt, de muszáj volt emlékeznie, emlékeznie kellett barátja művészien tökéletes szívéért és lelkéért.

"Kérem, mondják el Marának, hogy szeretem."