A révész lánya

2. Leszidva

- Itt is vagyunk, a lidércek! - Állok meg hosszú séta után a folyó mellett, amin halvány kékes fényt árasztó lidércek táncolnak, ezzel olyan hangulatot adva a helynek, amitől az élők hátán felállna a szőr, de persze, aki itt lakik, annak az ilyen látvány már meg van szokva.

- Még mindig gyönyörűek. - Mosolyog a férfi, én pedig bólogatok, mindig is elképesztőnek találtam a lényeket, akkor is ha tudom, hogy ezek igazából olyan lelkek, akik akaratukon kívül ragadtak itt a Stygianban, ahova Kerberosz űzte őket be, mert engedély nélkül jöttek át a folyón.

- Ha ez tetszik, akkor a Fehér szikláért odáig lennél. - Jegyzem meg, magamban már látva a fehéren szikrázó magaslatot, ahonnan szinte egész Hádész belátható.

- Valóban? - Fordul felém kíváncsi tekintettel, mire én csak biccentek egyet.

- Ha van hozzá kedved holnap elmehetnénk megnézni! - Mondom mosolyogva, mire azonnal bólogatni kezd. - Akkor holnap reggel találkozzunk Kerberosz pihenőhelyénél. - Adom meg a paramétereket. - Körbe vezesselek a Stygianban? - Kérdezem, mire megint csak biccent egyet, amivel eléri, hogy elinduljak.

Azért vártam volna tőle egy kicsivel több reakciót, de nem panaszkodom, hiszen a túránk közben beszélgetni kezdünk. Átlagos dolgokat vitatunk meg, miközben körbe vezetem Dest a mocsáron. Mire a túra vége felé közeledünk már sok mindent megtudok róla, mint például, hogy nincs jóban a testvéreivel, nem szeret egy helyben ülni, imád túrázni, odáig van az Álmok Birodalmáért, és ahogy szinte mindenkinek úgy neki is az agyára megy Persephone úrnő.

- Megnyugtat a tudat, hogy nem csak én utálom azt a nőt! - Fintorog, én pedig elnevetem magam.

- Az nem kifejezés, mindenkinek az agyára ment, amikor még gyakran lejárogatott. Kész felüdülés volt, mikor el kellett mennie Demeter látogatóba. - Kuncogom, Des pedig bólogatni kezd.

- Oh, már itt is vagyunk? - Kérdezi meglepetten, mikor megérkezünk Kerberosz pihenő helyéhez.

- Igen! És kezd késő is lenni. Haza kellene mennem! - Forgatom meg a szemem. - Akkor holnap reggel itt? - Kérdezem tőle, arcára mosoly szalad.

- Természetesen! - Biccent egyet, majd elfordul tőlem és elköszön Kerberosztól. - Holnap reggel találkozunk Cassy! - Fogja meg a kezem és ad rá egy csókot.

- Holnap reggel, Des. - Mondom mosolyogva, mielőtt elfordul, hogy elinduljon Asphodelos felé, ami az istenek otthona előtt helyezkedik el. Mikor elég távol kerül nekidőlök a három fejű kutya lábának. - Apa meg fog ölni, Kerberosz! - Hunyom le a szemem, válaszul kérdő morranást kapok. - Megmondta, hogy kerüljem el az isteneket, olyan messzire, amennyire lehet. Tudod milyen? Mindig túl sokat aggódik. - Mondom magam előtt összefont karral, végül fújok egyet és megfordulok, hogy elinduljak a hajóm felé. - Reggel találkozunk, nagyfiú! - Intek még a kutyának, majd beszállok a hajómba és elkezdek haza evezni.

- Cassiopeia! - Hallom meg apám mérges hangját, már akkor, mikor még haza se érek. Nem kell csalódnom, apa a házunk ajtaja előtt áll és mind a két keze csípőn van. - Azt mondtad vacsorára?! Magácska szerint mikor volt vacsora?

- Még nem volt? - Próbálkozom, de már össze is húzom magamat, mielőtt jönne a pofon.

- Na, nyomás befelé! Tudod, hogy nem szeretem, ha este kinn vagy. Lehet, hogy a fentiek az éjszakával azonosítanak minket, de az éjszaka még...

- Itt is veszélyes! Igen, tudom apa! Bocsánat, hogy késtem. - Mondom lehajtott fejjel, ahogy elmegyek mellette.

- A lényeg, hogy épségben haza értél. Mellesleg a nagynénédék üzentek, hogy holnap látni akarnak. - Ahogy ezt kimondja, hatalmasat nyelek.

- Melyikek? - Kérdezek vissza, mire apát kirázza a hideg. - A reakciódból ítélve nem Alastor bácsi barátnői! - Mondom felhúzott szemöldökkel, apa pedig kurtán bólint egyet. - Úgy is meg akartam őket látogatni, de őket sose lehet meglepni. - Kuncogom.

- Örülök, hogy legalább egyikünk képes őket elviselni. Engem kiráz tőlük a hideg. - Mondja, majd hirtelen megfordul és kinéz az ablakon.

- Baj van? - Kérdezem mellé lépve.

- Már megint háború van odafenn? - Kérdezi, de tudom, hogy csak úgy a levegőbe és nem éppen tőlem. - Hosszú napom lesz holnap. Megint rakhatok rendet a bárányok között. - Hunyja le a szemét.

- Ha valaki, akkor te meg tudod csinálni apa! - Ölelem meg.

- Az biztos! Na, de nyomás fürödni! Olyan szagod van, mintha megfürödtél volna a Stygianban! - Fintorodik el, én pedig hangosan elnevetem magam.

- Hát lehet, hogy egy kicsit túl mélyre mentem. - Vakarom meg a nyakamat, ahogy elsietek a fürdőszobába, mielőtt ki tudna engem kérdezni. Mikor végzek a tisztálkodással és kilépek a nappaliba, ahonnan már rálátni a konyhára azonnal megpillantom apát, aki kicsit sem boldog arccal néz engem.

- Mégis milyen mélyre mentél te be a Stygianba? - Kérdezi jeges hangon, én pedig nagyot nyelek.

- A közepéig! Kerberosz fogócskázni akart és nem tudtam előtte elkapni, utána meg megkergetett a lidércek felé. - Sütöm le a tekintetem, hogy ne lássa a szememben a hazugságot.

- Már azt hittem eltévedtél, de ha csak a kutya volt, akkor mindegy is. Vacsorát? - Emeli meg a már megrakott tányérom.

- Még kérdezni kell? - Vigyorodom el, ahogy mellé sietek. A nyugodt vacsoránk után visszavonulunk a szobánkba, én pedig kézbe veszem a pikkelyt, ami az asztalomon pihen. - Itt Cassy! Halló, Med, Rakné? Ott vagytok? - Kérdezem, mire a kis pikkely felvillan és egy buborék emelkedik ki belőle, amiben meglátom a barátaimat, a villogó vörös pókszemekkel rendelkező Raknét és a halványzöld szemű, kígyóhajú Medet.

- Helló Cassy! - Sikítják egyszerre.

- Na, végeztetek a takarítással? Vagy Nyx néni már megint maximalistát játszik és Rakné összes hálóját el akarja tüntetni? - Kérdezem kuncogva.

- Nem értem mi baja van velük, kezdenek kifejezetten művésziek lenni, már majdnem olyan jók, min anno a szőtteseim voltak. - Fonja össze maga előtt a karjait a lány.

- Med! Válaszolsz? - Intézem a másikhoz a kérdést, mert szinte tudom, hogy Rakné most egy darabig megszólíthatatlanul bedurcizott.

- Ma nem volt maximalista kedvében. Viszont közölte, hogy holnap mindenki otthon marad a seggén, mert a te kedves nagynénédék, meg a bácsikád látogatóba jönnek hozzánk. - Forgatja meg a szemét a lány.

- Szóval holnap Alastor bácsi nem lesz a közelben! Hála az égnek, apa nem fog kiakadni és kisebb az esélye, hogy a nénik megtudják, hogy meglátogatom a másik csapatot. - Mondom.

- Téged már megint meghívtak? Te jó ég, Cassy mikor volt már utoljára, hogy láttad őket? A trójai háború idején? - Kérdezi hirtelen Rakné.

- Azért nem olyan régen. Minden háború idején meglátogatom őket és nem is olyan rég volt egy. Amúgy lehet szólnotok kellene Nyx néninek, hogy készüljön fel, hogy lehet új lakók érkeznek hozzátok. - Gondolkodom el.

- Már megint? - Fogja meg a fejét Med.

- Hé, vigyázz hova legyezed azokat a kígyókat Med! - Szólja le Rakné. - Charon bácsi már megint sok lelket érez? - Fordul most hozzám.

- Igen! Eléggé aggasztja is, de ez nem biztos, hogy háború, akár járvány is lehet. - Mondom megvonva a vállam.

- Adja Kronosz, hogy úgy legyen. - Emeli tekintetét Med a plafonra.

- Dráma királynő! - Mondjuk mi egyszerre.

- Jól van lányok, nekem le kellene feküdnöm hosszú napom volt, ha legközelebb személyesen találkozunk majd mindent elmesélek róla. Rendben? - Kérdezem, mire bólogatni kezdenek.

- Holnap este beszélünk Cassy! Jó éjt! - Mondják egyszerre.

- Jó éjt lányok! - Mosolygom rájuk, mielőtt letenném az asztalra a pikkelyt ezzel eltüntetve a buborékot, majd végre lefekszem aludni.