Experimenter

1. Fejezet

Reggel az ébresztőórám már 6 órakkor fújta a magáét.  Legkevésbé sem vártam az aznapi tanulmányi kirándulást. A börtönlátogatás mint olyan izgalmasnak tűnt, ám tudtam olyan dolgokat úgysem engednek látni, ami valóban izgalmas lenne. Azt meg magamtól is eltudtam képzelni hogy nézhet ki egy cella a valóságban. Ígyhát kedvtelenül tápászkodtam ki az ágyból és indultam meg a fürdőszoba felé. Egy gyors tusolás után lófarokba kötöttem a hajam és neki láttam kiválasztani az aznapi szettem. Mégis miben illik menni egy börtönlátogatásra? Végül egy kék csőfarmer és egy rövidujjú póló mellett döntöttem. Fő a kényelem. Anyukám szokásához híven még pizsamában iszogatta a reggeli koffein adagját a kanapén, amikor kiléptem a szobámból. Adtam egy gyors puszit az arcára, majd kilépve az ajtón, elindultam az autóm felé.

A busz már bent állt a helyén, amikor leparkoltam, ám az osztályt még nem engedték felszállni, így könnyen megtaláltam Lydiát, aki egy fának támaszkodva igyekezett ébren maradni. Gyorsan elmorzsoltam egy köszönést az osztályfelé, majd legjobb barátnőm felé slisszoltam. Nem mondanám hogy népszerűtlenek voltunk, de nem tartoztunk az "elitek" közé. Nem mintha akkora élvezet lett volna az állandó népszerűségi versenyek és erőfitoktatások tengerében evezni.
- Szia csajszi! - köszöntem rá, mire összerezzent.
- Ahj a szívbajt hozod rám Tessa! - kapott a szívéhez, majd megdörgölte csipás szemeit.
- Ne ráncold a homlokod, mert hamar megöregszel! - cukkoltam.
- Tudod te milyen fárasztó reggel fél 5-kor kelni, hogy beérj 7-re? - kérdezte felháborodva.
Lydia a sulitól egy órányira lakott ami azt jelentette, hogy legjobb esetben is fél 6-kor kellett volna kelnie ám zabolátlan szőke  hajkoronája nem lett egyenes magától, így maradt a fél 5. Vele ellentétben én apám egyenes barna tincseit örököltem. Nem is lehettünk volna nagyobb ellentétei egymásnak. Ő magas volt és vékony én alacsony és teltebb. Az ő szeme kék volt az enyém barna. De 12 éve voltunk már barátnők így elmondhatom ez nem volt akadály a kapcsolatunkban.
- Eltudom képzelni, na gyere majd kialszod magad a buszon. - intettem a felszálló diákok felé,.

Az út habár hosszú volt, hamar eltelt. 2 óra zötykölődés után elgémberedett tagokkal másztunk le a buszról.
A börtönt óriási kőfal vette körül, felül szögesdróttal és egy külső kerítéssel ami szintúgy volt vagy 3 méter magas. Érdekesség volt hogy a teteje is fedve volt szögesdróttal, amibe mint később megtudtuk áramot is vezettek. A falakon biztonsági kamerák pásztáztak minden négyzetcentimétert felügyelet alatt tartva. El nem tudtam képzelni hogy juthat innen ki valaki. 

Az ajtón befelé menet mindenkit átvizsgáltak. Telefont, táskát, minden fémtárgyat a bejáratnál kellett hagyni. Az épület belülről már más volt. Míg kívül leharcolt régi épület képét festette belül inkább tűnt laboratóriumnak, mintsem börtönnek. Az első néhány méteren különböző irodák foglaltak helyet. Minket egy leginkább előadó teremre emlékeztető helyiségbe tereltek, ahol aztán kemény műanyag székeken foglaltunk helyet.
- Pszt! - lökött oldalba Lydia - Mi a jó isten ez? Frászt kapok ezektől a steril fehér falaktól. Börtön ez egyáltalán?
Az előadó beszélni kezdett így nem volt időm válaszolni, de kellemetlen érzést keltett bennem, hogy Lydia ugyanarra jutott mint én.
  Az előadás rövid volt és lényegre törő. Nem vacakoltak sokat a körítéssel. Szétosztottak pár papírlapot. 
- Arra szeretném megkérni a társaságot, hogy minden körülmények között az igazat és csakis az igazat írják a papírra, az esetleges félre értések elkerülése érdekében. - mondta az előadó.
Mindenki elkezdett körmölni a kölcsönbe kapott tollakkal. A papíron ez állt:

"Személyiségteszt avagy hajlamos vagy a bűnözésre? "

Ahogy átszaladtam a kérdéseken furcsa érzés kezdett körvonalazódni bennem. Ezek a kérdések mind az emberi természetre vonatkoztak. Olyan kérdésekre számítottam, minthogy, meglátsz az utcán egy madárfiókát mit teszel? Vagy hogy átengeded e a helyed a buszon az idősebbeknek? De ehelyett csak a habitusra mentek rá. A legfurcsább kérdések a végén következtek.