•|KPOP Imagines|• [kérések;ZÁRVA]

Stray Kids - Jisung (+14)

Oké... rendben... bődületesen sokat késtem vele, de csak azért, mert soha nem írtam még creepy dolgokról, így ez egy hatalmas kihívás volt számomra.

Nem tudok eléggé elnézést kérni a várakozás miatt Extyxx, remélem megérte. ^^

Nem is húznám tovább a szót, csak még előtte annyi, hogy ez egy ijesztő történet, ami egy alaptalan legenda köré épül. Próbáltam ijesztőre írni. Nem tudom mennyire sikerült, de ha valaki... nem bírja az ijesztő/véres/hátborzongató dolgokat, akkor kérem, hogy ugorja át. A +14-es jelzést odafent nem nemi dolgok miatt kapta, hanem a cselekmények miatt. A 16-ost soknak találtam xd

Egy csöppet fantasztikum is van benne... gondoltam szólok ;)

Zenének ezt ajánlom... legalábbis kellően illik ehhez a részhez, meg amúgy is a szívem egyik csücske a banda:

Aki ezek után is olvasni akarja, annak jó olvasást! ;)

›——————‹

Átlagos. Ez az egyetlen szó, ami rólad nem elmondható. És ez nem a külsődre értendő.

Kívülről ugyanis te sem vagy más, mint a többi, veled egy osztályba és iskolába járó ember. Hajad válladig ér, ha nincs felkötve, az egyenruhád minden nap makulátlan, és sosem hiányzol.
Átlagos.
De te mégis... teljesen különbözöl a többi embertől.
Hogy miért? Ezt csak te tudod.

Még egészen kiskorodban kezdődött ez a dolog. Egyik nap békésen játszottál legjobb barátnőddel az óvoda homokozójában, mikor szemed előtt egy pillanatra elsötétült minden, de ez az egész annyi idő volt, mint mikor pislog egyet az ember. Ezzel egy időben barátnőd mögött megjelent egy fekete köpenyes alak, akinek kapucni fedte fejét.
Minden a másodperc tört része alatt történt.
Két csontos kéz, mely átfogta barátnőd nyakát, majd egy sikoly, és már csak az élettelen testét láttad magad előtt, ahogy száján keresztül áramlik a vér, majd lassan az alattatok lévő homok felszívja azt. Az alak felszívódott.

Te pedig ott voltál semmit sem értve a helyzetből. Próbáltad felkelteni barátnődet, de ő meg sem mozdult. Később szóltál az egyik óvónőnek, aki látszólag teljesen sokkba esett, és remegő kezekkel rángatott el téged a helyszínről.

Napokkal később derült csak ki valami az üggyel kapcsolatban, amivel téged vádoltak, mint egyedüli szemtanút. A szüleid mindent bevetve harcoltak azért, hogy eltereljék rólad a hamis vádakat, és egy idő múlva sikerrel is jártak.

Akkor még nem tudtad, hogy mi történt egészen pontosan, de ezek mára már szinte rendszeressé váltak.

Ahogy cseperedtél fel, egyre több ilyen dolog történt. Bármilyen ember, akivel kapcsolatba léptél, akár csak egy pillanatra is, az a valami mindig megtalálta azokat a személyeket, és a találkozásotok után pár másodperccel – vagy sokkal több idővel később – már élettelenül hevert, vérben forogva és a híradó számolt be róla.

Lassan, ahogy iskola felső tagozatába kerültél, egyre jobban tudatosult benned a dolog. Amint erre rájöttél, többé nem szóltál egy emberhez sem. Nem érdekelt, hogy milyen jelzővel illettek téged, mindent az ő érdekükben tettél. Szüleidhez sem intéztél több szót, mert őket féltetted a legjobban. Amint a szüleidnek ez feltűnt, és azt hitték, hogy a kiskori eset miatt most jelentkezett nálad a trauma, így pszichológust hívtak hozzád, hogy segítsen neked. Ám te neki sem voltál hajlandó beszélni. Senkinek sem.