Hé, ez az Én tündérmesém! [Félbehagyva]

|13.rész|

Az arcom akaratlanul is vörös lett, amit a kezemmel próbáltam takarni, miközben elfordítottam a fejemet. A szivem csak úgy zakatolt, bár nem tudom hogy a meglepetéstől vagy esetleg... mástól.

-Ki vagy te?- kérdezte miután zavarában köhintett egyet.

Egy ideig nem tudtam hogy mit kéne válaszolnom, mert még magamhoz se tértem hiszen... BASSZUS, EGY KICSESZETT MÉTERRE ÁLLOK ATTÓL, AKIVEL A LEGUTOLJÁRA TALÁLKOZNÉK EBBEN A KICSESZETT ÉLETEMBEN!!!

-...-próbáltam kinyögni valamit, de nem jött ki hang a torkomon.- É-én...

És ekkor jutott eszembe: A party! Ha nem jutok vissza most azonnal akkor apám tuti kinyír.

Visszafordultam, és egy ideig határozottan, mégis bátortalanul néztem a Herceg fagyos szemeibe. Meg se rezzent, sőt mintha csak elutasítóbb is lett volna, ami megbillentett. Na, ebben a percem az utolsó csepp önbecsülésem is elszállt... Úgy nézett, mintha bűnt követtem volna el. Nem, ez biztosan nem az én herceg képem, ez teljességgel lehetetlen. Ahogy én megírtam az első dolga az lenne, hogy kedvesen megkérdezi egy mosollyal hogy elvesztem-e. Nem ezeket a rideg szemeket kéne kapnom ami egyenesen a lelkem mélyéig hatol.

-Én... én...- dadogtam zavarodottan mint egy kisegér.- Nekem nem itt kéne lennem... e-elkések.. Mu-muszáj elmennem.

Már gyors léptekkel elhaladtam volna mellette, ám de hirtelen elkapta a csuklómat. Erre mégjobban kikerekedtek a szemeim, és meglepetten visszanéztem rá.

-Hova akarsz menni?- kérdezte komoly arckifejezéssel.

Erre úgy éreztem csak egy pillanatra is, mintha egy romantikus filmbe kerültem volna, aminek én vagyok a főhősnője és ez a férfi.... az én hercegem.

A szél újra feltámadt, és mi ketten csak szótlanul bámultunk egymás szemébe, válaszokat várva. Mintha ezen a világon csak mi ketten léteznénk mint Ádám, és Éva. Költői, nem igaz?

Újra egy meleg pír öntötte el az arcomat, és egy apró mosollyal lehajtottam a fejemet. Előtört belőlem a szőke hercegnő, akit minden mesében olvashattam, és aki éppen most találkozott a másik felével. A lelkitársával:
-Hogy érted ezt?..

Rebegő pillákkal vártam a romantikus válaszát, ami után örökké összeköt minket mint nő, és férfi. Ez olyan álom szerű... mintha eddig csak a sötétségből szipogtam volna, és most kilöknek a reflektorfénybe. De tudod mit? Igazán élvezem.

Lassítva láttam ahogy májva színű tökéletes ajkait szóra nyitja, amire az én szívem is egyre hangosabban zakatolt, esedezve az édes hangjáért:
-Csak mert nem is tudod a visszautat. Gondolom elkeverdtél.

Ééééés ebben a pillanatban hallottam ahogy a szívem darabkái széthullanak, és fájdalmasan koppannak. Mintha valaki hirtelen tarkón vágott volna ezzel is visszarántva egy rohadt nagy erővel a valóságba... én naív idióta...

-Hahahaha... Mi-milyen igaz... tényleg fogalmam sincs hol vagyok...- mondtam mosolyogva miközben összetört szívemet és álmaimat sirattam.

Erre nem reagált semmit csak elengedte a kezemet, és elindult egy irányba. Összezavarodva pislogtam ahogy egyik percről a másikra ingadozik a hangulata. De most komolyan. Előszőr lehordott, majd csuklón ragadott, és végül faképnél hagy?! Ez a pasas nem normális... nem tudok kiigazodni rajta.

Hirtelen megtorpant majd unott arcal hátranézett rám:
-Most akkor jössz vagy sem?

-He?- néztem kiakadva.- Mi van?.. Má-már mint, me-megyek!

Egyre jobban összezavarodva utánarohantam, miközben ügyeltem arra hogy se a kényelmetlen cipőmben, se az idegesítően hosszú ruhámba ne taknyoljak el.

|□|

Alig 5 perc alatt kint is voltunk ott, ahonnan én jöttem háromnegyedórával ezelőtt.

-Mé-mégis hogyan?- pislogtam ledöbbenve.

A srác mellettem csak szótlanul állt, majd lenézett rám ahogy még mindig keresem a választ, hogy a fenébe jutottunk ki ilyen gyorsan... Azzal szemben hogy ÉN mennyi idő alatt értem oda. Nem mondott semmit, csak gyorsan elkapta rólam a tekintetét.

*Badumm*

Megköszörülte idegesen a torkát majd hirtelen megfordult, hogy visszamenjen.

-Várj!- fogtam meg gyorsan a fehér köpenyét (csak neked csengewolf ;3).

Erre felhúzott szemöldökkel visszanézett rám, mire én gyorsan elrántottam a kezemet:
-Ah... É-én csak megakartam köszönni... Hála neked talán nem fejez le az apám.

Rgy kínos nevetés kicsúszott erre a számon, majd még mindig a cipőm orrát bámultam, hogy egy szó nélkül elmenjen.

*Badumm* *Badumm*

-Nincs mit...- válaszolta rám se nézve, majd egy szó nélkül visszasietett, mintha olyan fontos dolga lenne.

Egy ideig még összezavarodva néztem ahogy befordul a labirintusba, így lehetőségem akadt megpillantani paradicsom vörös arcát. Bár csak egy másodpercre láttam, nem hittem a szemeimnek hogy így látom..

Oh... Ez meglepett.

|□|

He he he he he he.... Jólesett végre kiírnom magamból ezt a felgyülemlett nyálas mondatot. >:3 Képzelem hogy milyen kínos lehetett nektek végigolvasni. 😁 Ja, és kérem az észrevételeket kommentbe, hogy mit gondtok a várva-várt Hercegről. 😌 Gondolom már biztosan kialakult egy kép, és nem feleslegesen szenvedtem~

XOXO: Tunci123