Betegek virágok mezején (Bakudeku) /Befejezett/

1

Mihez kellett volna Izuku-nak kezdenie?

Persze, erre egyszerű a válasz. El kellett volna mondania Bakugou-nak, hiszen akkor lett volna rá esély, hogy azt mondja, ugyanígy érez, és a betegség már nem is bánthatta volna.

Ám Midoriya nem ezt tette. Csak kétségbeesetten gondolkodott, próbált egy normális érvet találni arra, hogy annyi ember közül miért pont Katsuki-ba szeretett bele. De egy indokot sem bírt mondani. Kellett volna, hogy legyen egyáltalán?

***

Másnap az öltözőben, mikor szerencsére már a legtöbben kimentek, ismét rátört egy kisebb köhögő-roham. Szorosan a szájához szorította a kezét. Nem akarta, hogy akárki rájöjjön, hogy a Hanahaki-ban szenved. A kis szirmokat a markába szorította.

- Hé, jól vagy? - érintette meg a vállát Denki.

- Persze, csak egy kis köhögés volt - erőltetett magára egy mosolyt.

Izuku minden további szó nélkül felvette a táskáját, és kiment, majd az udvaron eldobta a virágokat, amiket a szél felkapott, és nézte ahogy messzire szálltak.

Senki sem tudhatta meg.

***

A következő napon minden egyes köhögéshez papírzsebkendőt használt, amiket iskola után kidobott. A nap végére mindenki azt csodálta, hogyan lett orgona illat a teremben.

A tanítás után Izuku és Ochoco elmentek a városba. Már egy hete tervezték ezt az alkalmat. Midoriya megígérte, hogy segít Uraraka-nak ajándokét keresni.

- Szerinted minek örülne Tsuyu-chan? - nézelődött egy ékszeres kirakatánál a lány.

- Én vagyok vele együtt? - kérdezett vissza nevetve Izuku.

- Jaj, de nagyon vicces kedvedben vagy - ironizált a másik.

Bejártak két plázát, minden létező ruha-, és ajándékboltot, végül pedig ott találták meg a tökéletes ajándékot, ahol nem is keresték.

Valamilyen kisebb üzletbe mentek be két innivalóért, amikor már kezdtek fáradtak és idegesek lenni a keresgéléstől. Már a kasszánál álltak, mikor Ochaco szeme megakadt egy tárgyon. Az eladó mögött különbözű apró, kézműves medálok voltak kirakva. És a sok között ott volt, ami a legjobb volt Tsuyu számára.

- Elnézést, azt is kérném - mutatott rá Uraraka.

***

Midoriya azt is mondhatta volna magáról, hogy büszke volt, hogy egyszer sem köhögött a néhány óra alatt.

Persze. Ti sem hittétek el, ugye?

Hirtelen ismét érezte a kis szorítást a torkában, mint mindig ilyenkor. Mivel nem volt a kezében, csak a táskájában zsebkendő, a markában kötöttek ki a virágok, amiket balszerencsére Ochaco is észrevett.

- Deku-kun, te... - kezdte, de a hangja elakadt, nem tudott mit mondani. Nem tudta, meg kellene-e kérdeznie, ki az, vagy hogy jól van-e, vagy egyszerűen hagynia kéne. De végül nem kellett semmit mondania, mert Midoriya megszólalt, a kezében összenyomva a virágokat.

- Kacchan az...

Ezután az út már csendben telt, egyikük sem tudott mit mondani a másiknak. Olyan néma csönd szállt közéjük, amilyet késsél lehet vágni, és egy furcsa, hideg érzést eredményez minden embernek, aki elmegy mellettük.

***

- Boldog évfordulót Tsuyu-chan! - nyújtotta felé a kis ékszeres dobozt a barna hajú lány.

- Köszönöm, Ochaco-chan! - mosolygott a béka-lány, majd ő is elővett egy kis rózsaszín dobozt, és Uraraka-nak adta.

A barna hajú lány egy gyönyörű karkötőt kapott, amin rózsaszín kövek voltak, belülre pedig csak annyi volt vésve: Neked, tőlem.

- Tsuyu-chan, ez gyönyörű! Köszönöm! - ugrott a nyakába. - De így olyan rossznak tűnik az én ajándékom - motyogta halkan.

- Dehogy, imádom! - mondta, majd felvette a nyakláncot.

A jelenetet sokan végignézték, de a legtöbbjüknek csak egy mosolyt csalt az arcára. Kivéve Bakugou-nak. A szőke csak undorodó képet vágott, és inkább morogva elfordult.

Pont Midoriya felé, akivel egy másodpercig összetalálkozott a tekintete. Izuku szíve elkezdett hevesebben dobogni, a torka összeszorult, a hasában pedig mintha egy görcs keletkezett volna. A pillanat nem tartott sokáig, benne mégis továbbra kavargott az érzés, és inkább enyhe pírral az arcán a két lány felé fordult.

Nekik olyan könnyű. Ők nem rejtegették az érzéseiket, ők nem szenvedtek.

Ők nem olyanok, mint Izuku.

Ők boldogok, míg ő nem.

Ők szeretik egymást, míg Midoriya azt sem tudja mit szerethet Bakugou-ban.

A zöld hajú fiú csak szomorúan, a szíve mélyén féltékenyen nézte őket, ahogy boldogan nevetnek, és mosolyognak.

Ő nem lehet ilyen helyzetben. Csak abban reménykedhet, hogy hamar vége lesz ennek az egész szerelem dolognak.

Mert ha nem... nem is akart belegondolni, hogy akkor meghal.

Még mindig a lányokat nézte, pislogás nélkül, és csak akkor csukta be a szemét egy kis időre, amikor a béka alakú medálom megcsillant a fény, ami a szemébe világított.