Experimenter

2. fejezet

- Nyugodj meg! - mondta egy bátorító mosoly kíséretében. 
A szívem még mindig vadul zakatolt. Nem volt egyszerű feladat az elmúlt 1 óra eseményei után. Lehunytam a szemem, mire egy érintést éreztem az arcomon.  Érdekes volt, mert nem tudtam olyan erősen érzékelni a vastag szaru rétegen keresztül, mégis helyén bizsergés futott végig a bőrömön. Lassan éreztem, ahogy a testem elkezd visszaalakulni. Lenéztem. Kezeim ismét emberiek voltak habár még mindig pikkelyek borították. Hamarosan azonban azok is eltűntek. Óriási megkönnyebbülést éreztem. Mire az utolsó pikkelyek is felszívódtak, realizálódott bennem, hogy anyaszült meztelenül állok a kis társaság előtt. A srác odalépett hozzám, lehámozta magáról a pulcsiját, majd odanyújtotta. Izmai a polóján keresztül is tisztán kivehetőek voltak. Gyorsan magamra kaptam a ruhadarabot. Körülbelül a combom közepéig ért így eltakarta a lényeges részeket. A két srác halk beszélgetést folytatott, de így is tisztán hallottam őket. Valószínűleg ezzel ők maguk is tisztában voltak, így arra a következtetésre jutottam,hogy talán más érdeklődők elől próbálják meg távol tartani az információkat. 

- Nem kéne foglalkoznod vele! - jelentette ki a szőke srác a háttérből - Bajba fogsz kerülni miatta! Itt nincs hova elbújni, megfogják találni és kifogják végezni, mint az összes többi kudarcukat.

- És te végig néznéd, ahogy megölnek egy 18 éves lányt? - kérdezte indulatosan.

- Te is tudod, hogy ő már nem ember. Ahogy egyikünk sem. Veszélyes lehet. - kötötte az ebet a karóhoz a szőke.

- Akkor menj! - mondta, majd hátat fordított neki és elindult felém.

- Gyere! - utasított. 

Nem mertem ellenkezni, így utána indultam. Hamarosan elértünk egy a kupola tetején lévőhöz hasonló műanyag építményt. A srác benyitott és intett, hogy menjek előre. Bizalmatlanul néztem rá. Amikor legutóbb előre engedett valaki egy ilyen helyen,katasztrófa lett belőle. A srác sóhajtott egyet és előre ment. Óvatosan bekukucskáltam. Bent csupán néhány ágy és pár szekrény állt. Odalépett az egyik szekrényhez és kivett belőle egy terepmintás nadrágot, meg egy fehér pólót. Felém nyűjtotta őket, mire beléptem a helységbe, hogy eltudjam venni őket. 

- Fordulj el! - mondtam, mire rám vetette csibészes vigyorát.

- Már mindent láttam! - mondta, de azért elfordult. Gyorsan magamra kapkodtam a ruhadarabokat. Kicsit nagy volt, de nem volt vészes. Habár fehérnemű nélkül meglehetősen kellemetlenül éreztem magam, igyekeztem pozitívan nézni a helyzetet. 
- Kész vagyok! - szóltam mire visszafordult - Mi lesz most? - kérdeztem.
- Először meséld el mi történt. - leült az egyik ágyra és megpaskolta maga mellett a helyet. Tisztes távolságban helyet foglaltam.
  Elmeséltem neki a történteket kezdve onnan hogy élvették mindenünket addig, amikor lefogtak és beinjekcióztak.
- Úgy éreztem magam mint egy kísérleti patkány. Nagyon ijesztő volt.
- Elhiszem. - szemében őszinte együttérzést láttam. Valószínűleg ő is túl van már ezen.
- Őszintén válaszoltál a tesztkérdésekre?
- Nem.
Bólintott.
- Ezek a kérdések arra szolgálnak, hogy megfelelő teszt alanyokat találjanak, akik nincsenek elég jó kondícióban ahhoz, hogy megszökjenek. Az emberek nem mind reagálnak megfelelően. Egy nyugodt embert többnyire sikeres átváltozás követ, míg egy harciasabb természetű agresszív jeleket mutathat. Az ilyeneket ki szokták iktatni. - ráncolta a szemöldökét.
Beigazolódott, amitől féltem. 

- Szerinted megöltem azt az embert? - kérdeztem, de nem akartam az arcára nézni.

- Nem tudom. Lehetséges. - ezt olyan érzelem mentes hangon mondta, hogy már szinte ijesztő volt. Mintha nem számítana semmit.