a hold és a csillagok | moonbae

O1 - a tiéd vagyok 🌙

Mostanában sokat gondolkodtam.

És persze azon kívül, hogy milyen müzlit vegyek nekünk otthonra, minden gondolatom te voltál. Az, hogy hogyan szerettem beléd szeptemberben, amikor beestél a kávézóba, és azt kiáltottad a földön, hogy 'Milyen rohadt klisé!'.

Az, hogy hogyan nézel rám mielőtt elalszol, a fejeddel a nyakamban azon a szar kanapén, amit a régi házamból hoztunk át ezer évvel ezelőtt. Tényleg. Nemrég volt az évfordulónk.
Az ötödik. Aztán, én még mindig nem tudom elhinni, ennyi idő után se, hogy milyen gyönyörűen ragyogsz minden nap, és engem is beborítasz fényeddel.

Emlékszem, hogy, amikor az első barátoddal szakítottál, összekevertél Hyunjoon-nal, és az én vállamon sírtad ki magad, aztán nagyon megbántad, hogy levizezted a kedvenc ingemet, de mondtam, hogy megbocsájtok, ha mosolyogsz egy kicsit. Ott kezdődött a történetünk, azóta sok mindenen mentünk keresztül.

A szüleid válásánál, a nagy költözésünknél, akkor, amikor a Haknyeon-dráma elkezdődött és akkor is, amikor Chanhee megesküdött, hogy soha többet nem beszél hozzád, de aztán mégis visszajött, na hát igen. Akkor is velem voltál. Akkor már nem csak Kevin, A Fiú A Világ Ellen volt, hanem Jacob és Kevin, A Fiúk A Világ Ellen. Bűnösek voltunk, ha a szerelem annak számít, és bűnösek vagyunk még most is.

Főleg, amikor nem arra figyelek, hogy a főnököm milyen szarságokról beszél, hanem arra, ahogyan rágod azt a szerencsétlen kismackós tollat, amit Chanhee-től kaptál, meg arra, ahogyan félénken körbenézel a teremben, mert egy kicsit félsz az öreg szivartól, aki bíráskodik felettünk. Bűnös vagyok akkor is, amikor direkt közelebb húzlak magamhoz a kocsiban, amikor taxival megyünk, és a sofőr megbámul (nem osztozkodom a szereteteden).

Mondjuk nem vagyok meglepődve, mert gyönyörű vagy, de nem fogom hagyni, hogy mindenki csak úgy bambuljon, mintha egy kiállított tárgy lennél, mert ember vagy és lelked, szíved, érzéseid vannak, nem azért vagy, hogy nézzenek. Néha megengedem magamnak, hogy elvesszek a külsődben, de csak akkor, amikor épp nem gyönyörködök a lelkedben.

Nézem, ahogy szombat reggel, hat óra táján, amikor a Nap még csak pislákol, de te már ragyogsz, hogy odaállsz a kávéautomatához és elkezdesz nevetni azon, hogy hányféle irányba meredezik a hajam, vagy, hogy mennyire bámulok rád.

Kicsit megszeppensz, amikor közelebb lépek és átkarolom a derekadat, egy puszit nyomva a tarkódra. Utána visszavonulok az asztalunkhoz, hogy ismét távolabbról csodáljalak. Az aranybarna tincseidet, ahogyan a szinte fekete szemeidbe hullanak, nyakad görbületét, a válladon simuló enyhén napcsókolta sima bőrt, mely puha az érintésnek, kissé a kávégép fölé görnyedő hátadat, a gerinced kitüremkedő simulatát, amit most az egyik fekete pólóm takar (túl nagy neked, és tudod, hogy imádom, amikor a ruhadarabjaim körbeölelnek).

Aztán félbeszakad kora reggeli Jacob-imádatom, csendes ömlengésem, mert csatlakozol hozzám és őszintén szólva, amikor mosolyogsz, minden gondolatom leáll, és az egyetlen dolog, amit látok, az te vagy és csakis te.

Ahelyett, hogy a mellettem lévő székbe ülnél, az ölemben foglalsz helyet, aztán, mint egy ösztön, keskeny csípődön pihentetem a kezemet, várva a reggeli puszimat, amit akkor is odaadsz, ha még nem mostam fogat, viszont most a kedvedben szeretnék járni és direkt előbb ébredtem fel, mint te, (nehéz volt öt ötvenkor kimászni az ágyból, miközben te ott szuszogtál mellettem, de sikerült) hogy fogat mossak és ne kelljen fintorognod, amikor a csókod után olyan őrülten vigyorgok.

Aztán leteszed a bögrédet az asztalra, hogy megölelhess, és nem is lehetnék boldogabb, mint, amikor a karjaimban tartalak és a hangodat hallgatom.

- Akkora mázli, hogy ma nem kell bemennünk az irodába - lélegzel fel és a mellkasomon érzem, csak aztán hallom a sóhajodat.

Csak hümmögök egyet és elveszem az arcomat nyakad hajlatából, hogy kisöpörjem a frufrudat a homlokodból, és a szemedbe nézzek.

- Jacob Bae - kezdem, a szívem pedig hevesen ver.

- Ne szakíts velem! - kezdesz el szomorkodni, azonnal felkapva a fejedet.

- Soha nem fogok - mondom, aztán leemellek a combjaimról, majd az asztal mellé teszlek, hogy eléd térdelhessek.

- Jacob Bae - te csak nagy szemekkel meredsz rám, én pedig mosolyogva rántom elő a pizsamashortjaim zsebében eddig lapuló kis bársonydobozt.

- Szerelmes vagyok beléd és veled szeretném tölteni életem hátralévő minden napkeltét, napnyugtát és az összes másodpercet ezek közt. Lennél a férjem? - kinyitom a dobozt, hogy egy általam választott aranygyűrűt tárjak eléd (a karimájára Kevin Moon, 2014. 09. 14. van égetve, az enyémre pedig Jacob Bae, 2014. 09. 14.).

Hevesen elkezdesz bólogatni és a szemeid könnyektől csillognak, pont, mint nekem, de egy 'igen' és a szádhoz kapsz. Aztán mindketten mosolygunk, amikor felállok, hogy megcsókolhassalak.

Az ajkaid még mindig puhák, mézillatod van, és imádlak, imádlak, imádlak. A gyűrűdet kiemelem a helyéről, hogy miután három centinél több hely van szájaink közt az ujjadra csúsztathassam, és te is ezt tehesd az én gyűrűmmel.

Az ékszer csillog az ujjadon, szinte világít, de te akkor is jobban ragyogsz és tudom, hogy a tiéd vagyok.

----
tegnap óta javítottam a helyesírási hibáimon, szóval 🤤🤤🤤
ezt a könyvet egyébként a canada bros-nak szentelem és a velük írt történetekre, de lehet, hogy egy-egy résznek lesz folytatása vagy alternatív változata! :D