A Tündekirály lánya [Gyűrűk ura ff] // Szünetel //

5. Fejezet - Szeretlek!

Ez a fejezet eredetileg a szereplők szemszögéből íródott, a könyv első nagy átjavításánál fogalmaztam át írói szemszögbe, ha valami nem érthető akkor írd meg kommentben és megpróbálom átírni érthetőbbé. Jó olvasást! By Wwolf

Az előző részben történtek után kb. 2800 évvel

-Hova mész? - kérdezte Lothrin az istállóbók kijövő, lovát vezető Legolastól

-Apánk megkért, hogy vigyek el egy üzenetet a keleti határra. Pár nap és itt vagyok.

-Nem mehetek veled?

-Nem. Sajnálom.

-Semmi baj. De vigyázz magadra!

-Vigyázok! - mosolygott a testverére, majd felült lovára és elvágtatott. Lothrin még pár pillanatig nézett utánan, majd elindult a kórterem felé, hogy beszélgessen gyógyítóként dolgozó barátnőjével.

Mikor elkezdett lemenni a nap, Legolas már majdnem a határon volt. Úgy döntött folytatja útját, de lépésben haladt, hogy ne legyen olyan hangos. Úgy egy-két óra múlva meg is érkezett a határőrségre. Átadta a levelet, majd beköszönt egy régi barátjának, aki éppen a határon volt. Aerion-nak hívták, félhosszú, fekete haja és zöld szemei voltak. Legolas nála éjszakázott, majd reggel elbúcsúzott és hazafelé vette az irányt.

Hazaérve lenyergelte, lecsutakolta lovát és adott neki pár répát. Ezek után megsimogatta, majd elindult a kastélyba. Az egyik folyosón meglátta testvérét, ahogy egyik legjobb barátnőjével, Ríniellel beszélget. Mivel Lothrin háttal állt neki, így csak Ríniel látta Legolast, aki jelezte neki, hogy ne szóljon Lothrinnak. A herceg odalopózott testvére mögé, majd hirtelen vállára rakta a kezét, hogy testvére megijedjen. Ez így is történt, majd a hercegnő mosolyogva megfordult és megölelte Legolast, aki visszaölelte. Ezek után Legolas Rínielhez fordult.

-Aerion üzeni, hogy szeret és nem sokára haza jön.

-Mikor lesz a nem sokára? - kérdezte izgatottan a lány, ugyanis párja már 3 éve kint volt.

-Két hét. Azt már csak kibírjátok.

-Két hét? Csak két hét? Jaj de jó! Köszönöm! - mondta, s barna szemeiből előcsordult egy boldogság könnycsepp.

Mikor a nap újfent lemenőben volt, Legolas kiment szobája teraszára. Szerette a naplementét. Ilyenkor minden annyira nyugodt volt, a csillagok is akkor bújtak elő, az éjjeli állatok ébredeztek, a nappaliak pedig aludni tértek. Színes lett az ég, az összes madár elhallgatott, még az a kevés is, akik a Bakacsinerdőben éltek. Elhallgatott minden. Csend volt.

Ekkor Lothrin belépett testvére szobájába és odasétált mellé a teraszra. Ő is csak nézte az eget, ahogy egyre sötétül, egyre több lesz a fénylő pötty. Ő is szerette a naplementét. Egymás szemébe néztek. Nem kellett mondaniuk semmit, tudták mit akar a másik. Hogy hogyan és miért pont most arról fogalmuk se volt, de akkor jöttek rá, hogy többet éreznek egymás iránt. Nemcsak testvérként, nem csak barátként szerették egymást. Annál sokkal többről volt szó.

-Szeretlek. - mondta Lothrin.

-Én is.

És csak álltak a teraszon és nézték egymást. Szépen, lassan lement a nap. Legolas megfogta Lothrin kezét és együtt elindultak a szobába. Kint teljesen besötétedett, minden nappali állat aludt és minden éjjeli állat előbújt. Két szerelmes egymásra talált.

Aerion nyitott ablaka előtt állt, mely a palota felé nézett, és közben Rínielre gondolt. Hosszú, bara hajára, barna őzike szemeire, mindig vidám arcára, nevetésére, és arra a pillanatra, amikor utoljára látta őt. De már csak két hét. Két hét és otthon lesz. Végre.