Széttörve

Összezárva 2.0

– Jó reggelt – köszönt reggel Harry, holott már egy hónapja nem éltek együtt Perselusszal. Egy pillanatra mindig el szokta felejteni reggelente.

– Piton? – szólította meg gondolatban a férfit és enyhe csalódottságot érzett, mikor az nem válaszolt, holott tudta, ébren van már. – Jó reggelt.

Ez is egy furcsaság volt, mint sok minden más. Ha erősen koncentráltak a másikra, akkor még a másik hangulatát is érezték. De ez néha esténként is megtörtént, amikor kiürült elmével élvezték a nyugalmat, egy-egy fárasztó nap után. Akaratlanul is éreztek ilyenkor a másikból valamit.

Harry elment zuhanyozni, miközben tovább szólongatta a professzort válasz nélkül. Borzalmas éjszakája volt és egyáltalán nem szeretett ilyenkor egyedül lenni. Kellett neki valaki, akiről tudja, hogy mellette van, akkor is, ha nem szó szerint, fizikai értelemben. Ez pedig Piton volt mióta felébredt a kómából.

Perselus természetesen tudta, hogy mikor ébredt fel volt tanítványa. Rémálmával is tisztában volt, hiszen ő meg amiatt nem tudott – sokszor – aludni. Úgy vélte ez is egy mellékhatása az esetüknek. Hallotta, ahogy Harry szólongatja, de mivel éjszaka nem aludt, ezért egy bonyolult bájitalba kezdett, amiből már csak egy órányi ráolvasás volt vissza. Ostoba lett volna megszakítani azért, hogy köszönjön és ezzel elrontani több órás munkáját. Piton úgy gondolta, majd beszél a férfival, ha végzett.

– Piton. Piton, Piton, Piton, Piton. Perszeluuus – ismételgette Harry a férfi nevét immár reggeli közben. Kollégája nem jelent meg és nem is válaszolt, így miközben lassan ette a rántottáját folyamatosan szólongatta. Bárki másról lett volna szó aggódott volna, de ismerte már annyira, hogy ne féltse. Inkább csak zavarta, hogy ignorálják és ezért csinálta.

– Hogy telt az éjszakád? – érdeklődött Hermione.

– Piton, Piton, Pitooon – ismételgette magában, majd válaszolt a nem értelmezett kérdésre. – Finom, köszi.

Miután válaszolt, azután értette meg a kérdést és kijavította magát. – Szarul.

Hermione megelégedett annyival, hogy Harry még álmos, ezért nem figyelt rá, emiatt nem is zaklatta tovább. Tudott a rémálmairól, és hogy ilyenkor kissé szétszórt.

Piton szólongatása egészen addig tűnt jó ötletnek Harry számára, míg ki nem vágódott a nagyterem ajtaja és be nem lépett egy borzalmasan dühös bájitalmester, kezében a pálcájával. Hajáról és ruhájáról valami rózsaszín, hígabb zselé állagú valami csöpögött. Diákoktól kezdve a tanárokig, mindenki elhallgatott és őt figyelte.

– Mi van?! Mi olyan égetően fontos, hogy emiatt a nevemet kántálod egész kibaszott reggel, mintha muszáj lenne?! Halljam!! – üvöltötte Potter képébe.

Egyetlen diák, de még Minerva sem látta soha ennyire mérgesnek a férfit. Piton soha nem káromkodott a gyerekek előtt, még ha valamelyik világi baromságot tett, akkor sem. Pedig ismerte már mióta, vagy egészen diákkorától fogva. Ezért az, hogy most mindenki füle hallatára azt mondta amit, mindent elmondott a hangulatáról.

Harry mielőtt bármit is válaszolt volna, lenyelte a falatot, ami a szájában volt, de mire kinyitotta volna azt, már meg sem tudott mozdulni.

– Ha annyira mocskos mód fontos a mondandód, mi lenne, ha legközelebb letalálhatnál vele a pincébe, mielőtt azt kockáztatod, hogy felrobbantom miattad az iskolát! Megértetted, te idióta?!

Harry bólintani akart, de a teste kővé volt dermedve, így természetesen hangosan sem tudta kimondani.

– Igen – felelte gondolatban kicsit megszeppenve, de nehezen állta meg, hogy ne nevesse ki a férfit.