if i could fly ; ls [✔️]

Tizenharmadik fejezet

Az egész péntek este egy nagy káosz volt a fejemben, amikor szombaton felkeltem. Nagy nehezen felültem, a fejem úgy sajgott, hogy azt hittem, leesik a helyéről. Körbenéztem. Valami szobában voltam, egy franciaágyon aludtam. Gondolom nem jutottam haza. Visszahanyatlottam a párnára és megpróbáltam felidézni az előző éjszaka történéseit. Megcsókoltam Harryt. Ő is megcsókolt engem. Basszus. Milyen idióta vagyok...részeg voltam és tetszett a helyzet, hogy Harry érez irántam valamit, így hát ezt kihasználva szórakoztam vele.

- Louis! De örülök, hogy végre felkeltél! Már elég régóta alszol!

- Azt hittem egyedül vagyok. - morogtam, fel sem ismertem a hangról, hogy ki is beszél hozzám, amikor ennyire sajog a fejem és azon tűnődöm éppen, hogy hogyan kérjek bocsánatot a göndörtől, amiért így viselkedtem vele.

- Ne haragudj, csak este rosszul lettél és kértem Petertől, a hazigazdától egy kulcsot egy szobához, hogy le tudj pihenni. - magyarázkodott, én pedig erősen a beszédére összpontosítottam. Ez Harry!

- Ugye te vagy? - dörzsöltem meg az arcomat, közben pedig éreztem, hogy besüpped mellettem a matrac.

- Fogalmam sincs kit értesz a te alatt, de én Harry vagyok.

- Rád gondoltam. - ásítottam, majd újra kinyitottam a szemeimet és megláttam a göndörkét.

- Nagyon rosszul vagy? - aggodalmaskodott szokásához híven.

- Kicsit fáj a fejem, de nincs baj. - nyugtattam meg.

- Menjünk ma ki a strandra akkor vagy szeretnél pihenni? - simította ki a hajamat az arcomból.

- Menjünk, beveszek majd egy gyógyszert és jobban leszek. - erősítettem meg. - Hány óra van?

- Fél tizenkettő. Hazavigyelek?

- Mikor ütöttem ki magam? - lepődtem meg. Nem szoktam ennyit aludni bulik után, általában az elsők között vagyok, akik felkelnek és hamar lelépek.

- Egy körül. Emlékszel arra, hogy mi történt?

- Nagyjából megvan. Veled voltam, nem?

- De. - helyeselt. - Mindenre emlékszel?

- Miért érdekel ez téged ennyire? - tápászkodtam fel, majd a szőnyegen megállva kinyújtózkodtam. - Hazavigyelek?

- Másnapos vagy. - ingatta meg a fejét.

- Valahogy csak haza kéne jutni.

- Mondtam már, hogy majd én vezetek.

- Jól van. - hagytam rá. - Hol van a cipőm?

- Az éjjeli szekrény alatt.

- Kösz. - guggoltam le, majd kikotortam a lábbelimet és felkaptam.

- Nem szédülsz?

- Harry, semmi bajom! Nem kell, hogy babusgass! - csattantam fel hirtelen. A göndör srác csak megszeppenten bámult rám, amire azonnal bűntudatom lett. - Ne haragudj, csak még anya se szokott ennyit kérdezgetni. - szabadkoztam.

- Semmi baj. - felelte közönyösen, majd kinyitotta az ajtót. Csendben követtem addig, amíg az utcára nem értünk.

- Fogalmam sincs, hogy hol van a kocsim. - nevettem el magam, miközben végig vezettem a tekintetemet a járműveken.

- Ott van arra. - mutatott az egyik irányba, azonban az én látásom még nem volt az igazi, így húsz méternél tovább ki se tudtam venni semmit, a színeken kívül. Harryvel sétáltunk körülbelül százötven métert, amikor észrevettem az autómat. A zsebembe nyúltam, hogy előszedjem a kulcsomat, aztán a göndör kezébe adtam és beszálltunk.