Eljátszott esélyek [ Kim Taehyung and BTS ff.]

7. Rész

Ticle: Why are you angry?
Part: 7
Words: 995

Jó olvasást!♡

^°°°°°°°°°°^

- Sajnálom.- suttogtam a csendbe.

- Mit is?- tolt el magától óvatosan.

- Nézz rám! Egy roncs vagyok. Ilyennek kellett látnod. És még a pólódat is összetaknyoztam. Bocsánat!- hajtottam fejet azt előttem állónak, mire halkan felnevetett.

- Lassan indulnunk kell, úgyhogy ezt vedd át.- nyújtotta át azt a bizonyos papír tasakot, amiben a titokzatos, méregdrága ruha rejlik. Kiemeltem a vékony anyagot, majd alaposan megszemléltem.

Egy vörös spagetti pántos, felül testhezálló, hosszabb, fodros aljú blúzt tartottam a kezembe, aminek hatalmas a dekotázsa volt és a hátam szinte teljesen fedetlenül hagyná.

- Ez a blúz nem nekem való, nincs hozzá nadrágom és biztosan megfizethetetlen számomra.- néztem Taere, aki kijelentésemre hangos hahotázásba kezdett. - Most mi ilyen kurva vicces?- kérdeztem felvont szemöldökkel és karba tett kézzel.

- Az egy ruha.- törölgette könnyeit még mindig vigyorogva, mire nekem leesett az állam.

- Tessék?- akadtam ki. - Azt akarod, hogy ebbe menjek?- emeltem fel a hangom.

- Nem én választottam és nem is én vettem.- rántotta meg a vállát. - És most vedd át azt a ruhát, mert el fogunk késni.- forgatta szemeit.

- Rohadj meg.- vágtam oda, mire csak édes, gyermeki kacajt hallatott, majd telefonja csengőhangja szakította meg az idilli pillanatot.

Ő a szoba másik végébe vonult és fogadta a hívást, én pedig a saját fürdőszobámba indultam, ami a szobámból nyílik.

Nehezen magamra szenvedtem a mini ruhát, ami borzasztó kirívónak és nem mellesleg rövidnek bizonyult. Hegeim mind a combomon, mind pedig az alkaromon tisztán látszódtak. Nem akartam, hogy bárki is így lásson meg. Az alapozómat legnagyobb bánatomra kinn hagytam, ezért sajnos kénytelen vagyok kimerészkedni a fiúhoz. Résnyire nyitottam az ajtót, remélve, hogy nem hallja meg, majd óvatosan kisurrantam. Ő még mindig telefonált valakivel, és a hangjából ítélve vitáztak.

- Szánalmas vagy! Nem tehetem ezt vele!- emelte fel hangját, miközben szabad kezét ökölbe szorította. - Jó. Oké. Szia.- mondta flegmán, majd bontotta a vonalat, mire én ijedten előkapartam az alapozóm és siettem vissza a fürdőbe, de sajnos egy erős kar megakadályozott, mivel megragadta a vállam. - Hova- hova kislány?- kérdezte huncutul, de hangjában érezni lehetett a vitától keletkezett dühének maradványait.

Kézfején és alkarján erei kidülledtek, ujjainak vége még mindig elfehéredve virított. Gyorsan lehámoztam magamról a kezét, megfordultam és megszólaltam.

- Ha még egyszer kislánynak hívsz, esküszöm neked, hogy kitekerem a nyakad.- fenyegetőztem, bár látszólag ez őt nem hatotta meg.

Amint levezette tekintetét a lábamra, a maradék jókedve is elszált, ökölbe szorította kezeit és idegesen rágcsálni kezdte telt, alsó ajkát.

- Azokat tüntesd el!- mutatott a lábamra, tele megvetéssel a hangjában.

Sóhajtva álltam neki elfedni vágásaim, legalább oly annyira, hogy 10 méteres távolságból ne vegye észre az ember.