Tiltott szerelem (Aesop x Joseph)

A kezdetek kezdete

Csak a koporsómat tettem le, mikor észrevettem, hogy egy hunter közeledik. Mint mindig, a leggyorsabban futottam, hogy el ne kapjon (mondjuk eléggé egyértelmű).
-'Mit csináljak?'-kérdeztem magamban miközben a legközelebbi szekrény felé futottam. Általában a szekrény nem a legbiztonságosabb, de nem volt a közelbe magasra nőtt fű, vagy dobozok amik egymás tetejére vannak rakva. Gyorsan bementem a szekrénybe és halkam magamra zártam.
-Tudom, hogy itt vagy valahol~!-mondta a hunter. Nagyon féltem, hogy kinyitja a szekrényt amibe én vagyok. Egyre közelebb és közelebb jött, én meg a lélegzetemet visszatartva próbáltam nem elsikítani magam.
-Szóval a szekrénybe bujkálsz?- kérdezte már a szekrény elött lévő hunter. Már készült kinyitni, de hirtelen valaki felszólította.
-Joseph! Most nincs idő a szekrényekkel szórakozni! Mennünk kell a megbeszélésre!- monta a másik aki kb. 8 méterre lehetett.
-Renben...-monta az úgynevezett Joseph.
-Majd még visszajövök...embalmer.- és ahogy ezt mondta megállt a szivem. Azt értettem, hogy tudja, hogy a szekrénybe vagyok, de honnan tudta, hogy pontosan mi vagyok. A szekrényeken van egy kis rés, de még azon is nehezen lehet kilátni. Mire átgondoltam ezt az egészet akkor már a két hunternek nyomaveszett.
Óvatosan kinyitottam a szekrényajtót és körülnéztem.
-'Szerncsére elmentek...'- mondtam aztán futottam vissza a túlélők házához. Az az egyetlen hely ahova a hunterek nem léphetnek. Szerencsére elég közel volt a ház szóval gyorsan odaértem.
-Aesop! Azt hittük már megettek.- mondta a hátam mögött lévő Naib.
-Ha ha! Nagyon vicces vagy.
-Szarkazmus?-kérdezte a mellette lévő Eli.
-*Sóhajt*Jaj Eli...Igen.-montam Elinek. Eli általában érti, hogy mi szarkazmus és mi nem, de most eléggé beverte a fejét a hunterek miatt.
-Miccop! Végre itt vagy. Valamit mondanom kell neked.-kiáltott nekem Emma. Még régebben adták ezt a becenevet amikor bekerültem ebbe a játékba. Az Aesop Carlból jött, viszont nem tudom hogy.
-Rendben.-montam Emmának.
-Kövess.-mondta és elmentünk Emma szobájához.
-Szóval mit akarsz a bff-ednek mondani?-kérdeztem. Már nagyon rég óta legjobb barátok vagyunk Emmával. Minden egyes titkunkat elmondtuk egymásnak.
-Szóval...tudod a Doctor...Nem tudom mit csináljak.-mondta kétségbeesetten én meg belenéztem a szemébe.
-Nem hiszem, hogy ennyi lenne. Tudom, hogy szerelmes vagy Emilybe, de ezt már eleve tudtam. Mi bánt téged?-montam, Emma meg meglepődött, hogy ennyi mindent tudok róla.
-Rendben...az egyik...az egyik hunter...
-Igen?
-Az egyik hunter az apám...-monta én meg nagyon meglepőttem.
-És... szoktál vele beszélni?
-Igen. Minden este kiszökök és valahova elmegyünk. Nállunk ez már szokássá vált szóval ez van.-mondta Emma megkönnyebült hangon.
-De az Emilys ügyet még nem intéztük el.
-Öm...Nem is biztos, hogy igent mondana...-mondta, és teljesen letört.
-Nyugi Emma! Csak bízz magadban. Hívd el egy randira és ha nemet mond akkor nem tudja, hogy mit utasít vissza! Megtudod ezt csinálni! Ha kell ott leszek. Rendben?
-Renben. Köszönöm Miccop.-mondta egy kicsit vidámabban Emma.
-Akkor most mész megkérdezni?- kérdeztem, mert vagyon szerettem volna, ha boldog lenne.
-Igen! De csak akkor, ha te is velem jössz.
-Ki nem hagyom!- modtam Emmának és elindultunk Emily szobájához.
Emma kettőt kopogott az ajtón én meg félre vonultam, mert nem akartam elrontani a pillanatot.
-Szia Emma!-mondta Emily mikor kinyitotta az ajtót.
-Szia...Emily...
-Mi az?-kérdezte kétségbeesetten Emily amikor látta Emma arcát tiszta vörösen.
-Csak szeretnék valamit kérdezni...
-Mi lenne az?
-Hogy...eljönnél velem...egy randira...?- mondta nagyon halkan, de Emily tisztán értette amit mond. Egy halvány mosoly jelent meg Emily arcán.
-Én is ezen gondolkoztam...és a válaszom igen.-mondta Emily én meg már nem birtam ki ezért ott ugráltam össze-vissza.
-Köszönöm Miccop!
-Máskor is.-mondtam Emmának aztán elindultam a kijárat felé kiszellősztetni a fejem. Azért kellett ez a kis fejürítés, mert még mindig Joseph volt a fejembe. Honnan tudhatta a foglalkozásom? Talán még elötte látta, hogy lerakom a koporsóm? Vagy...figyelt? Ezek a mondatok jártak a fejembe, de mindig az utosó tünt olyan opciónak ami igaz is lehet... Egy kis idő múlva messzebre is mentem. Aztán megláttam azt a szekrényt amibe elbujtam. Nézegettem és hirtelen nagyon erősen elkezdett riasztani a szivem.
-'Azt mondta vissza jön...'-montam magamban és nem mertem megmozdulni.
-Szóval te is visszajöttél?-kérdeze a hátam mögött lévő Joseph aki megfogta a vállam. Nem mertem semmit se csinálni.
-Nem mondasz nekem semmit embalmer? Mivel tudnálak szóra birni?
-Semmivel...-motyoktam magamba, de lehet nem kellett volna.
-Ne légy ennyire szemét! Nállatok nem tanították meg, hogy kell az emberekhez beszélni?
-te nem ember vagy...
-Tessék?-kérdezett vissza Joseph.
-TE.NEM.VAGY.EMBER.-mondtam idegesen.
-Lehet...-miután ezt mondta a kezei végig csúsztak a nyakamon és a kezei a számon kötöttek ki.
-Tudod kedves, ez nem nagyon volt szép. És ezért meg is kapod a büntetésed.-mondta majd maga felé fordított. Én csak reszkettem, mert nem tudom, hogy ezért mit kapok. Talán belerak egy székbe. Vagy esetleg végighasít a kardján. És ameddig ezeken gondolkodtam már az éreztem, hogy mindkettőnk szája összeér. Észre se vettem, hogy a maszkomat levette volna vagy valami. Csak annyit éreztem, hogy megcsókol. És a legfurcsább az volt, hogy élveztem. Egy cseppet sem éreztem azt, hogy el kéne löknöm magamtól vagy valami. Aztán egyszercsak az ajkaink elkeztek távolodni.
-Milyen volt a büntetésed?-kérdezte Joseph.
-...jó...-mondtam vörös arcal.
-Az remek ha élvezted Aesop.
-Honnan tudod a nevem...?-kérdeztem megrémülve.
-Az az én kis titkom. Viszont, ha jót akarsz magadnak akkor holnap is eljösz pont ide. A szekrénybe várj.
-De hánykor?-kérdeztem, de nem is tudom mért, mert még nem is ismerem mégis úgy érzem kötődök hozzá.
-20:00. Renben?
-Renben.
-Akkor viszlát holnap!-mondta Joseph és elment. Teljesen furcsa volt, hogy egy hunter meg egy túlélő...