Álmaim netovábbja

II.

" Néha a valóság ugyanolyan izgalmas tud lenni, mint a képzelet...vagy talán még felül is múlhatja azt" 

Felix White

A hold sápadt fénye ma is ugyanolyannak tűnt, mint a múlt éjszaka. Az ablakom párkányára úgy vetült akár egy lámpa, miközben a kedvenc könyvem lapjait forgattam. 

" Paganel órájához közelítette a rovart, és fényénél láthatta: Este tíz óra van. Glenervan odament az őrnagyhoz meg a két matrózhoz, s tanácsokkal látta el őket az éjszakára. Heves viharra számíthattak. Az első mennydörgések után kétségtelenül feltámad a szél, s az ombut erősen megrázza majd. Glenervan valamennyiüket felszólította, kössék magukat jó erősen a "fészkükhöz". Ha az égből eredő esőt nem is kerülhetik el, óvakodniuk kell a földön elterülő víztől, nehogy belepottyanjanak a fa törzsén megtörő vad árba.

Jó éjszakát kívántak egymásnak, azonban nem sok reményük volt arra, hogy kívánságuknak foganatja lesz. Aztán valamennyien felkapaszkodtak "légi ágyaikba", ponchójukba burkolóztak, s várták az álom jöttét." (szerk. Jules Verne, Grant kapitány gyermekei)

Az álom említése, vagy talán a holdfény okozta kábaság okozta, nem tudom, de ahogyan a hajón rekedt gyerekeknek, úgy nekem is álom jött a szememre, így a könyvem összecsukva, az ágyam felé vettem az irányt, hogy, mint oly sokan, én is átadjam magam az álom megnyugtató ölelésének.

Már megint azon a helyen vagyok, a fák lombjai enyhén lengedeznek a könnyű szélben. Köztük sétálva már ismerősként üdvözöltem a hosszú sétányt. A cseresznyefák lombjai vidáman integettek felém, miközben előre sétáltam a hulló cseresznye virágok függönyében.
– Mégis mi ez a hely? – gondolkodtam hangosan.
– Ez? Nem más, mint a tudatalattid legmélyebb, és legigazabb teremtménye.
A hirtelen hangtól, riadtan néztem körbe, majd meg pillantva a hang forrását, idgesen fújtam ki a levegőt, mert egy idegen emberrel találtam magam szembe. Legalábbis még sosem láttam azelőtt. Fekete fürtjei szanaszét álltak, tengerkék szemei pedig kíváncsian fürkésztek. Kérdő tekintettel meredtem rá, majd mikor lassú léptekkel elindultam felé, egyre homályosabban láttam, őt, mígnem a sötétség mindkettőnket el nem nyelt.

Izzadtam ültem fel az ágyamban. Nem tudtam hová tenni a látottakat. Az álmom minden mozzanata élénken villant fel az agyamban, azonban bárhogy gondolkodtam, sem a cseresznyefás sétány, sem pedig a titokzatos idegen arca nem tűnt ismerősnek. 

Megráztam a fejem, és idegesen kaptam a laptopom felé. A felvillanó képernyő fényénél sápadt arcomon legördült egy-két izzadságcsepp, miközben idegbetegen csapkodva a klaviatúrát, rákerestem a Google-n a visszatérő álmokra.

A szakemberek szerint a visszatérő álmok az életünkben lévő megoldatlan, feldolgozatlan problémákkal vannak összefüggésben, vagyis az álmok egy olyan dologra utalnak, mely folyamatosan foglalkoztat minket, ám amellyel kapcsolatban nem tudunk dűlőre jutni. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy minden éjjel ugyanazt álmodjuk, sőt az is előfordulhat, hogy hónapok telnek el anélkül, hogy újra ugyanazt álmodnánk. A visszatérő álom fő motívuma azonban előjöhet egy stresszel teli időszakban. A motívum kisebb mértékben eltérhet, változhat.

Hát ez nagyon jó. Ezek szerint stresszes vagyok. Talán mégis anyára kellett volna hallgatnom és szedni a magnéziumot az év végéig. Úgy néz ki ez a végzős év jobban megvisel, mint gondoltam.