Sorry |Teen Wolf|

6.

Hamarosan belépett az ajtón és egyenesen felém rohant.
-Stiles az...Ő van itt! El kell kapnunk. Tudom milyen hülyén hangzik,de volt egy látomásom,vagy mim... És tudom,hogyan tudjuk elűzni belőle a nogitsune-t.Scott rám nézett,majd Lydia felé fordította a fejét,mire a lány bólintott egyet.
- Azonnal,mindenki kifelé és el kell kapnunk Stilest! Meg van a megoldás!-kiáltotta Scott majd mindenki az ajtó felé rohant,velem együtt.Nagyon sötét volt odakint és alig láttam valamit. Majd az egyik pillanatban egy apró fényt láttam, közeledni akartam felé viszont ahogy közeledtem,annál messzebb éreztem magamtól. Tudtam hogy el kell hogy érjem. Amikor már majdnem odaértem hirtelen fájdalmas kiáltást hallottam. A hang kétségbeesett volt,de senki sem indult segítségére. Egyre jobban éreztem annak a szükségét,hogy elérjek a fényig. Már csak pár méter választott el a fénytől,fájni kezdett a fejem. Már alig láttam amikor a fény erősödni kezdett. Egy pálca volt az,amit valaki a kezében tartott,de a homályos látásom miatt nem tudtam eldönteni ki lehetett az. A hátam mögött hangokat hallottam. Scott és Liam volt az,s mint kiderült ők is a fény miatt jöttek.
- A többiek miért nem jöttek?-kérdeztem,de ők nem igazán törődtek velem. Miután másodjára,erőteljesebben tettem fel kérdésemet,Scott rám nézett és így felelt.
-Mert ők nem hallják... Nem hallják a hangot.A jeladó hangját..-mondta Scott.
-Csak a vérfarkasok és a vérpréri-farkasok hallják.-tette hozzá Liam.
- Rendben.-mondtam és igyekeztem elfogadni a tény hogy valami vérfarkas szerű  lény lehetek.-De kinél van a jeladó,mert a fénytől nem látom.-kérdeztem.
- Azt hiszem Stiles az,megismerem a szagát.! Gyertek,el kell kapnunk.!-adta ki az utasításokat Scott.
A látásom még mindig nem javult,tehát én maradtam hátra. Egy pillanatra megszédültem és ennek köszönhetően el is estem. Éreztem ahogyan lassacskán elveszítem az eszméletem,de nem ijedtem meg. Reméltem,hogy megint tudok beszélni Stilessal. Liam hátrafordult és fel akart segíteni,de intettem,hogy rendben vagyok és evvel tovább is állt. 
Szemeim lecsukódtak és az egykori fényesség helyét, a teljes sötétség vette át.
- Soph?-szólalt meg egy ismerős hang.-Soph,te vagy az?-kérdezte egy kicsivel később. Ekkor a felismerés hideg zuhanyként ért. Ez Stiles!
-Stiles! Én vagyok az!-mondtam felbátorodottan.
- Segítened kell, nem bírom tovább.. Nem tudok küzdeni..-mondta ki lassan a szavakat. Oly kétségbeesetten,oly fáradtan melyet még életemben nem hallottam. Azonnal megsajnáltam szegény srácot, mennyi mindenen ment keresztül és mennyi mindenen fog.
-Miért tőlem kérsz segítséget?-kérdeztem,de a kérdés túl hamar hagyta el számat,meg sem várva hogy átgondolhassam.
-Mert te vagy az egyetlen akitől segítséget kérhetek.. És akivel kapcsolatot tudok létesíteni-mondta,s beletúrt hajába. Idő közben egyre világosabb lett.
- Scottéknak sikerült..-mondta hosszas csend után.
- Tessék? Mi sikerült nekik?-kérdeztem.
- Elkaptak..-mondta,de azon nyomban köhögni kezdett. Oda rohantam mellé és segíteni próbáltam.
- Ne-próbált beszélni,de olyannyira köhögött,hogy majd' megfulladt. Szivem hevesebben kezdett verni.- Menj vissza hozzájuk!-amint kimondta összeesett. 
-Stiles!! Stiles,ne!-kiabáltam,de nem válaszolt. Kezei,majd a lábai elkezdtek porrá válni. Lassacskán az egész teste elporladt.
Csak én maradtam és a gondolataim. 
Miért történt ez az egész? Csak egy napja ismerem Stilest,de olyan láthatatlan kötelék lett köztünk amelyet még sohasem éreztem. Erős és harmonikus.Az első pillanattól kezdve különleges számomra. Valahogyan...Ő olyan más. Nem természetfeletti,mégsem olyan mint egy ember. Ő olyan Ő...
Szemeim előtt hirtelen fehérség lett,majd hamarosan Scott arcát láttam meg.