A MI szigetünk (TaegiKook)[Befejezett]

Arun bukása - 3. Rész

*Enom szemszöge*

,,Azt mondják, megérzed a halálát annak, aki fontos számodra... Nos, én tudom, hogy köröznek a fejem fölött a keselyűk. Ahogy azt is, hogy nem rám fognak lecsapni. 

Irányíthatod a sorsot? Nem. De muszáj vagyok megpróbálni. Meg kell előznöm a bajt.,, Ezekkel a gondolatokkal keltem reggel.

Apám alszik. Remek. Élesítem a ház önmegsemmisítőjét.  Egyszerre fog beindulni 5 lángszóró a ház különböző pontjain, a pincével együtt. Mire a rendőrség, vagy bárki ideérne, már csak apám csontjait találhatják meg a ház fém maradványai között. Ha minden igaz. 

Lemegyek Nolan-hoz. Megint dolgozik. Ráhajolok Nolan vállára, és kezemmel szabaddá téve nyakát finom csókot lehelek rá. Ezt suttogásom követi.

- Gyere a kocsimba. Most.

- Enom.. - azonnal berekedt. Drága kis szerelmesem. Egyetlen szó nélkül felteszem a maszkom, hogy hétköznapi embernek tűnjek, és a garázs felé indulok.Csikordul a szék, nyikkan az asztal, ahogy arra támaszkodva pattan fel, és már jön is utánam. Elégedett mosollyal ülök be a kocsiba. - Mi ez a nagy csomag a hátsó ülésen? 

- Egy kis meglepetés alkatrészei. Szállj be. - Beülök a kormány mögé. Csak lazán, mintha semmi különöset nem tennék. Nolan gyanútlanul ül be mellém. - Kösd be magad. - kiveszem az ajtóból apám egyik kedvenc pisztolyát. Közben kitolatok a garázsból, az útra. Befordulok, becélzom apu szobájában a szekrény tetejét, amibe a bombát élesítettem. Lövés, üvegtörés, nagy bumm, lángszórók sziszegése, tűz ropogása, a kocsim motorjának szenvedő morgása.  Máris úton vagyunk egy új élet felé.

-Enom... - Nolan nem döbbent le túlságosan. - Tudom, hogy megfontoltan cselekszel, és csak akkor állsz neki egy terved megvalósításának, ha biztos vagy a sikeredben, de... Basszus,  erről szólhattál volna!

- Bepánikoltál volna apámtól, és lebuktattál volna. Most viszont tartozom egy vallomással... Nem volt véletlen, hogy lemészárolták a csapatunkat... Én adtam le a drótot.

- Azért vagyok itt, mert szükséged van a tudásomra, nem azért, mert kedvelsz. Ez leesett. - Hallom a hangján, hogy megszakadt a szíve.

- Nem a tudásod kell. - Szeretném valahogy megszüntetni ezt a rossz érzést benne. Nem akarom szenvedni látni. - Azért hoztalak el, mert szeretsz engem. Nem fogsz átverni. Illetve azért, mert ismerlek. Tudni fogom, ha történik valami akkor is, ha nem mondod el. Mindent le tudok olvasni rólad. Ahogy azt is tudom, hogy információk vannak a fejedben arról, mi folyik a fal mögött. - szavaimra élesen szívja be a levegőt. Felhúzom az ablakokat, és lehúzom a maszkom. - Mit tudsz?

- Enom... - nagyot nyel. Fél tőlem. Hm. Gyorsan változnak az érzelmei.

-Apám halott. Én nem foglak bántani. Kivéve akkor, ha nem beszélsz. Akkor itt fogsz megfulladni a kocsiban. - oldalra pillantok rá, csak a szemem sarkából. Tudja, hogy hagyom megfulladni. - Az oxigénszint veszélyesen csökken, Nolan... 

- Két vámpír van. Az egyik falkavezér a fiúk pártját fogja. Erősebb, gyorsabb és ügyesebb a másiknál, de a vámpírok rangja szerint osztották be a falkákat is.

-Arunról beszélj, az ég áldjon meg! -Szinte visítok. Érzem Arun félelmét. A gyengeségét. És nem múlt el az érzés, hogy valakiért még eljön a fekete csuklya, amivel senki nem akar találkozni.

-Arun?... Hát.. A..Arun... - Ne dadogj, Nolan, mondd már, mi van a fiammal! - Nos.. Ő... Hogy is mondjam.... -Félrerántom a kormányt, leállok egy fasor takarásában. Köpenyénél fogva rántom magamhoz, a kormány fölé, hogy a szemében saját, vörösen izzó tekintetemet lássam. Mérhetetlen düh és aggodalom kerített hatalmába. Nem szólalok meg, mert csak démoni hangom érzékelhetné, amitől enyhén szólva szívbajt kapna. Vicsorgok a képébe. Halálra rémül, így azonnal megered a nyelve. - Elkapták! Szolga lett a többi fiúval együtt, a vámpírok kínozható játékszere. Ráadásul Yoongin felülkerekedett a lidérce. Uralja a fiú testét és elméjét. Yoongi egy élő báb a kezében, amibe Arun szerelmes. Ennyi, ennyit tudok, ne bánts, kérlek! - sírja el magát.