Hé, ez az Én tündérmesém! [Félbehagyva]

|27.rész|

Síri csend honolt ismét az emberek közt, mindenki csak nagyra nyílt szemekkel bámult rám. Szégyenemben azt se tudtam hova bújhatnék, és magamban már átkoztam Charlotte-t és a nagy száját. Erőt vettem magamon, és miután kicsit beharaptam a számat, megpróbáltam egy normális mondatot kinyögni.

-E-ez hihetetlen!- vágott közbe ragyogó szemekkel egy rövid szőke hajú lány.- Csak én gondolom Lady Emily történetét elképesztően romantikusnak és izgalmasnak?

-Nem, nekem is elkezdett kalapálni a szívem, annnnyira meginindított ez a drámai fordulat!- bólogatott izgatottan az előttem ülő lány.

Erre kikerekedett szemekkel néztem ahogy az asztalnál minden lány fangörcsölve vesézi ki az életemet, teljesen figyelmen kívül hagyva engem.

-Mintha csak egy romantikus novellát olvasnék! A hercegnő és a koronaherceg aki első látásra egymásba szeretett elakarják jegyeztetni egymást, de kiderül hogy a hercegnőnek már van jegyese.- áradoztak egymásnak.

Eljegyzés? Elsőlátásra szerelem?
-Ne-nem, ez egy félrértés, egyáltalán nincs köztünk olyan kapcsolat!!

-Nem kell zavarbajönnie, hát nem egyértelmű?- mosolyogtak rám.- Mi másért táncoltak volna a Herceggel, ha nem szerelmesek egymásba? Ráadásul ez egy eljegyzési tánc!

Egyszerre az egész arcom vörössé vált, amit a kezemmel akartam takarni. Ebbe bele se gondoltam! Mi másért kért volna fel a Herceg az első férfivá avató táncára ha nem... nem... nem.... szerelmes belém?! Nem, ez csak egy félreértés, nem is ismerjük egymást! A rózsakertben találkoztunk legelőszőr! Ráadásul ott volt Charlotte is. Talán összekevert valakivel? Nem, ez lehetetlen, ennyire még ő se hülye!

Látszólag Charlotte nagyon higgadt volt, de az asztal alatt a szoknyáját már rojtosra gyűrte. Kicsit ijesztő volt látni ahogy ennyire próbálta tartani magát, így félve meg is kérdeztem:
-Ö-öhm Charlotte.. Minden oké?

Erre kicsit meglepődött, és elengedte a ruháját:
-Hogyne, miért is lenne baj? Látom nagyon jól kijössz a barátaimmal.

Áh... akkor már tudom hogy mi a baja...

-E-ez ugye nem....- szólalt meg egyszercsak Lady Lionore aki úgy bámult mögénk mintha szellemet látott volna.

A többiek is hátranéztek kíváncsian, mire ugyanaz az arckifejezés lett úrrá az arcukon. Hirtelen elsápadtak, és csak dadogni tudtak. Ez már nekem is felkeltette az érdeklődésem, így hátrafordultam ahova mindenki bámult. Viszont a reakcióm erre nekem se maradt el.

-Csa-csa-csa-csak nem a Herceg?- sikítozott vörös arcal mindenki.

A kertben tényleg mintha ő haladna el egy elegáns sötétkék öltözékben aranymintákkal, egy fekete nadrággal, és kezén pedig hasonló színű kesztűkkel. Elegánsan oldalra volt fésülve a sötétszőke haja, és arcán egy komoly tekintet ült. Mögötte 5 katona ment akiken teljes felszerelés volt, annak ellenére hogy a Herceg oldalán is volt egy kardtartóra emlékeztető fekete díszes tárgy. A szemeimet nem tudtam levenni róla, annyira sokkolt a látványa hirtelen. Mit keres itt? Miért pont most? Mivan ha megismer?

Mögöttünk mindenki sikolyát visszafojtva hajolgattak hogy rendesen láthassák minden egyes mozzanatát.... Charlotte-val együtt. Bár ő elegánsabban kezelte a helyzetet, de az arca szinte sziporkázott ahogy a Hercegre nézett, miközben pedig fején egy halványrózsaszín pír ült.

-Lehetséges ez egyáltalán?!- kérdeztem magamtól remegve.

-Köszönöm Uram hogy eljöttem ma!- sírtak egymásra borulva a lányok boldogan.

Miközben mindenki hálát adott mindenkinek amiért pont elcsípték ezt az alkalmat, észrevettem hogy egy komornyik a Herceg elé rohan, majd mélyen meghajol. Mintha váltottak volna pár szót, és a következő jelenetben meg már együtt mennek a bejárat felé. Egészvégig le se tudtam venni a szememet róla, részben a sokk miatt, részben pedig... valami megmagyarázhatatlan miatt.

Mielőtt még a komornyik kitudta volna nyitni az ajtót, hirtelen feltámadt a szél, amire a mögöttünk lévő virágok össze-vissza hajlongtak, és a levelek pedig táncolva repültek az égen. A Herceg rendezett haját is összefújta a szél, amivel nem is nagyon törődött, inkább a levelek irányába nézett és... ekkor találkozott a tekintetünk.

Mi ez az erős deja vu érzés?

Mindkettőnk ugyanazzal a döbbenettel nézett a másikra, bár talán az én szemeim egy kicsit jobban kidülledtek. Mióta is nem láttam? Talán egy hónapja már? Akkor miért reagálok ilyen hevesen? Legszívesebben elbújnék szégyenemben, vagy elrohannék, de mégis a testem nem reagál.

-Felség, mehetünk?- kérdezte a komornyik a már nyitott ajtó előtt.

Erre a Herceg kicsit meglepődött, majd nagyokat pislogva előre nézett újra:
-Ah, igen..

Ez az ő hangja, felismerem.. Mégha csak távolról is hallom, egyből tudom kihez tartozik.

Mielőtt végleg belépett volna még utoljára rámnézett azokkal a méregzöld szemeivel, és végleg eltűnt az alakja a faajtó mögött. Egy pár másodperc még kellett mire én is elkapom a tekintetemet, és a kezemet egyből a hevesen kalapáló szívemre helyezem.

-Te jó ég! Engem nézett! Engem nézett!

-Még mit nem! Egyértelmű hogy az én szemeimbe nézett azzal a sóvárgó tekintettel!

*Ba-dum* *Ba-dum*

-Lady Emily... Minden rendben?- kérdezte aggódva tőlem Lionore.

Egyből a lányra kaptam a tekintetemet, és zavartan feleltem:
-Pe-persze... miért is lenne gond?

-Csak mert az egész arca vérvörös..

Úgy látszik a mag elkezdett végre csírát ereszteni....

|□|

Sajnálom hogy megint késtem... PEDIG MOST LETT VOLNA RENDESEN IDŐM! 😭😭 Mentségem talán a tegnapi és a tegnapelőtti elfoglaltságom volt egy másik könyvbe de... ez már sorozatba a 4.!! Nagyon nagyon nagyon sajnálom... remélem engesztelésképp megfelel ez a mai rész, elkezdtem beindítani a romantikus szálakat végre. QwQ

XOXO: Tunci123