Hallgatag

1.

Sírok. Ordítok segitségért és azért ,hogy vissza kaphassam, de semmi. Vállam rászkódik, de már nem csak a zokogádtól. Nézem élettelen testét és örjöngésem átcsap hisztérikus ,szinte már görcsösen, gyomorból feltörő visítva nevetésbe. Itt fekszik a karjaim között nyitott szemmel és rám mered fakuló íriszeiel. Egy konyha kés áll ki a mellkasából ahogy hagyták is. Eggyik kezem arcomhoz emelem. A tenyerembe nézek ahol megcsillan az ablakon beszűrődő fényben apám vére.
Mikor meghallom a szirénákat magamhoz térek és ujra az ölemben heverő hullára vezetem tekintetem. Két rétben folynak arcomon a könnyek és elkezdem símogami remegő ajkakkal kihülő bőrét. A szobában terjeng a vér jellegzetes szaga, ami inkább már illat számomra.Egyszer csak nagy fékezés ,majd léptek zaja csapja meg a fülem. A léptek egyre csak közelednek , majd egyszer csak megállnak. Megérzésből hátra nyúlok ,de nem nézek az illető felé. Amit elkapok egy csukló, egy férfi csulkója. Érzem a felépítéséből. Hallok egy meghökkent lélekzetvételt ,de nem vagyok hátra fordulni , csak tovább símogtom nagy ujjammal már halott apám szeme melletti nevetőráncait.

~1 hét múlva~

Gyász beszédet kellene mondanom ,mint első szülött és egyetlen vérszerinti lánya , de nem vagyok rá képes. Sötét karíkás szememet próbálom szőrmés kapucnim alá rejteni kevés sikerrel. Nem sírok , könycsatornáim már kiszáradtak. Azóta hallgatok ahogy ő is hallgat. Tekintetem komor és egyhangú, mint a szürke borús égbolt felettem. Nehezemre esik a mozdolut, a végső búcsú ,hogy a koporsójára tegyem a fehér rózsát mely el fog száradni nemsokára ,ahogy a lelkem is tette.
Minden rezdülés melyet tennem kellett , tennem kell és tennem kell majd fájdalommal tölt el amitől sikítanék.
Érzem ahogy a jobb kezem "gyors" mozgása miatt a felkaromon lévő kötés lassan át ázik. Egy arcizmom sem rezdül ,talán csak nő azóta arcomra fagyott mosolyom melyet szájmaszk mögé rejtek. Mosolygok , mégsem látszik semmi változás, ránc az arcomon mint ahogy kellene.

A vékony szálú növény elhagyja markom. Nem veszek levegőt. Lehunyom fénytelen szemeim és sarkon fordula lassú léptekkel elhagyom a helyszít mindenki döbbenetére. Karjaim magam mellett lógatom. Minden lépésnél megrándulnak mint ha nem is lenne benük élet.

Reggel riadtan ,izzadva és lihege ülök fel.
Lassan kitakarózok ,majd kinyitom az ablakot amin befúj a téli, kora reggeli szél. 19.-e van. Az Ő születésnapja. Ma is ki fogok menni hozzá mint ,ahogy minden reggel. A pszihiáterem szerint túl sokat járunk ki hozzá ,de nincs mit tenni. Az az öreg ember ezeket tudja anélkül is ,hogy megszólalnék. Mert egy szó sem hagyja el azóta a szám. Halgatag vagyok, teljesen néma.

Felöltözök és a szájmaszkom magamra ölte indulok meg a temetőbe. A lakás nem zárom , telefont nem hordok magamnál mert nem használom. Minek ha úgy sem szólnék vissza ha hívnának. A táskával a hátamon amiben csak egy üveg van egy kis finomsággal benne, egy szívószál ,egy pisztoly és egy vadászkés.

Már tudom az utat. A sírkert portása / őre bicentve köszön sajnálattal a szemében mint minden nap.
Apám a temető másik felében pihen.
Leülök a sírköve elé és szemezek a felirattal.

Egy idő után táskámért nyúlok és kiveszem belőle az üveget ami jóformán teli van 0-as vérrel.
Nézem az üveget és a szívószálat és esembe jut ,hogy hol is kezdtem el vérrel helyetesíteni a kávét.

~Vissza emlékezés~

A fényben megcsillanó vért nézem ,mely tenyermre tapad apám melkasáról. Közel emelem arcomhoz és megnyalom mnmm ..finom...Mikor meghallom a szirénákat magamhoz térek és ujra az ölemben heverő hullára vezetem tekintetem.

~Vissza emlékezés vége~

Lecsavarom az üveg tetejét és bele dobom a szívószálam. Lassan kezdem szívni felfelé és élvezem minden csepjét. Nem vagyok vámpít, egyszerűen finomnak találom a vért, de csak is 0-sat izom. Az a legjobb.

_________________________________________

Hello emberek! Itt az első rész.

Ne kérdezzétek miért ez a téma. Egyszerűen ihletem támadt ,mert egy előzőleg egy psycho könydt olvastam.

Ha tetszett akkor vote és like!