A MI szigetünk (TaegiKook)[Befejezett]

Önmarcangoló, és élet-halál harc - 1. Rész

Amelyben megígérem nektek, hogy egy jó ideig ez lesz az utolsó szomorú rész.

A tesi végül Sec győzködésére táncba fordult át. Nem volt így annyira megterhelő, és lényegesen hasznosabbnak is minősült, de... A maradék 5 óra délután háromtól este nyolcig... túl sok volt mindenkinek. 

Most kivételesen Alpha is bent maradt a teremben, és amíg nem volt tökéletes az összhang, a mozdulatok, nem engedte ki őket. A teljes alvásidőt tánccal töltötték. Egyértelműen nem sok sikerrel. 

Felkelt a vámpír. Megkegyelmezett nekik abból a szempontból, hogy aznap estére a körülményekre való tekintettel minden programot eltörölt. Viszont szétszedte a srácokat. Mindenkit külön-külön pakolt a kastély külön pontjaira. Meghagyta, hogy az összes srácnak a saját lelkiismerete keserítse meg a következő napját, a lehető legjobban. És elrendelt két kivégzést: az árulóra, és a gyilkosra.

 Ebből a fiúk annyit érzékeltek, hogy a tánc után kiájulva máshol keltek fel. Teljesen egyedül.

*Jimin szemszöge*

Kemény, hideg padlón kelek. Víz folyik a csapból tőlem nem messze. Szemeimet kinyitva egy tükörrel találom szemben magam, melyen sárga festékszóró hagyta nyomait. Mi ez a díszmaskara rajtam? Hol vagyok? 

Körbenézek. A fal be lett vakolva, de nincs elsimítva, mintha hiányozna róla egy réteg. Csövek haladnak a sarokban, a plafon alatt a falon... Kb. 2m magasságban fura szellőzőrácsnak tűnő alkatrészek kaptak helyet. Van itt egy mosdókagyló. Egy ajtó, ami kékre festve egybeolvad a fallal. Két szék. Egy a tükör mellett, egy közvetlen azzal szemben. Egy felmosó és egy vödör hozzá. A fal egy képet ábrázol, haloványan mintha fenyőfák tajgája lenne valahol a távolban. Lehet, hogy az ajtó is csak oda van festve. A tetőn is rácsok... Talán az alaksorban vagyok? A padlóról meg ne is beszéljünk. Mintha egy parkettázott termet akartak volna lebetonozni, csak nem jutott a teljes felületre. Emellett sárga aránylag szabályos sokszögek vannak.

A falon pedig egy mosdókagyló. Mossam kezeimet, mi? És akkor távozhatok. Nem akarok áruló lenni. Azért.. Csak azért engedtem le a kaput, mert a külvilágban nem lennénk biztonságban. Egyikünk sem. És... én.. én nem akartam, hogy bajuk essen..

Most utálnak. Mert ezt nem mondhattam el. Nem tudhatják, hogy végig külsős voltam. Nem... Ez.. nem helyén való. A szigetről így is hallgattam. Arról a feletteseim semmit nem tudnak, amit ott láttam. 

Elzárom a csapot. Nem. Ha bajuk lesz, velük tartok. Ha ehhez fel kell mondanom, ám legyen. A barátjuk vagyok. A társuk.. Bármi következzen.

~~~~~~~

*Hoseok szemszöge*

Olyan dallam indul, mintha vidámparkban lennék. Elmosolyodom. A gyerekkorom jut róla eszembe. Kinyitom a szemem. Egy vidámparki körhinta lova néz velem szembe. Kis aranyos.

- Srácok, ez rossz poén. - Kuncogva ülök fel. Aztán eszembe jut, hogy mi is történt.. tegnap? Tegnap. A kapu... Jimin... Tündök szavai...

A vidám zene és a vidámparki elemek abban a pillanatban nyernek más értelmet: a saját gyerekességem kifigurázását. Hogy nem tettem felelősségteljes döntést. 

Vakon bíztam Jiminieben. És mire mentem vele?! Arun halott. Egyedül vagyok. 

Jézusom! Én vagyok az úrnő kedvence! Ugye nem mészárolt le mindenkit dühében!? Nem, nem, ugye nem??... 

Nekivágódom az ajtónak. A zene minden dallama ostromolja a szívemet. Látom kell a többieket! Tudni akarom, mi lett velük! Erőtlenül esek össze az ajtónak támasztott háttal. Heten haltak meg miattam?