Amandum et Sperandum/Szeretni és Remélni

47. Matt!

Theseus POV

Tom hatalmas sárkányként tör az ég felé, amivel halvány mosolyt csal az arcomra.

- Ez lehetetlen! Albus erre mégis hogy képes?! - Hallatszik több hitetlenkedő hang is a fény oldala felől. Megértem a meglepettségüket egy ilyen animágia lefogó varázslatból nem lehet kitörni normális esetben, de Tomé nem normális eset.

- Mégis hogy csinálta nagyapa? - Hallom meg Teo hangját, mire nevetni kezdek.

- Ő mindig is érzékenyebb volt az animágiára. Már azt hittem soha többé nem látom így. - Nézek fel az égre, ahol Tom egyre közelebb kerül az ekkor a herceggel a markában már inkább menekülő Weasley fiúhoz.

- Mikor láttad utoljára így? - A hangra azonnal a fény oldala felé fordulok, egy hölgy kérdezett, nekem szomorú mosoly szalad az arcomra.

- Mikor Hadrian elment. Két hétig animágus alakban volt, már azt hittük sose változik vissza. - Válaszolom, megint fel nézve, mikor ordítást hallunk. A fejünk felé zuhanó vér mennyiségéből ítélve a legfiatalabb Weasley elvesztette az egyik lábát.

- Hogy sikerült neki kitörni az átokból? - Érzek meg egy pálcát a nyakamnak nyomva, ahogy a mondatnak vége. Csak féloldalt pillantok a pálca tulajdonosára, mielőtt felelek.

- Nagyon erős kötelék van köztük, egy animágus tanárt nem lehet elválasztani a tanítványától, ha az bajban van! - Jelentem ki, mire több felől meglepett hangokat hallok, amiket hatalmas placsanás szakít meg. Mikor a hang felé nézek csak beleket látok a földön, majd megint sikolyt, ami arra késztet, hogy az égre nézzek. A szemeim kitágulnak, valaki zuhan, fel se fogom mi történik, csak mikor a belső kör egyszerre ordít fel.

- Hadrian!

Hadrian POV

Zuhanok, abban a pillanatban, mikor Marvolo belemart Ronald hátába a fiú azonnal elengedett. Messziről felfogom, hogy a teste valahol a Roxfort tetőzetén köt ki, de én már csak azzal tudok foglalkozni, hogy zuhanok. Marvolo feje felém fordul látom a tekintetében a félelmet, ahogy felém iramodik, pillanatok múlva pedig megérzem a karmait körülöttem. Ő is velem zuhan, már túl közel van neki a föld, hogy felemelkedjen, most biztos tompítani akarja az esést, kétségbeesetten nézek fel a szemeibe.

"~ Sajnálom! ~" Hallom meg a hangját, mire megemberelem magam és szikrázó szemekkel nézek rá.

"Meg tudod szüntetni az animágia blokkolást?" Kérdezem magabiztosan.

"~ Meg, de az veszélyes lenne! Ilyen magasból bele is halhatunk! ~" Hallom az aggodalmat a hangjában.

"Bízol bennem Királyom?" Teszem fel azt a bizonyos kérdést, látom a rettegést a szemében, de mégis válaszol.

"~ Igen! ~" Jön a válasz.

"Akkor változz vissza és vedd le rólam ezt a vackot!" Adom ki a parancsot, a lehető legnagyobb magabiztossággal, amit ki tudok magamból préselni.

Theseus POV

Mind a ketten zuhannak lefelé, már előre látom, hogy ez Tomnak nagyon fájni fog, mikor hirtelen eltűnik az animágus alakja és csak szorosan öleli Driant, ahogy egyre közelednek a föld felé. Nekem hatalmasra nyílnak a szemeim, mikor ezt meglátom, aztán halkan, mintha a szél fújná meghallom Drian hangját és az értetlen arcokból kiindulva nem én vagyok az egyetlen.

"Meg kell mentenem! Meg kell mentenem!" Ismételgeti, mikor hirtelen fekete lángok veszik körül a zuhanó párost, majd teljesen eltűnnek a vezéreinkkel együtt, csak hogy közvetlen mellettem felcsapjanak és megjelenjenek belőlük Tomék. Ekkor fújom ki azt az adag levegőt, ami eddig belém volt szorulva. Drian és Tom egyszerre emelik fel a pálcájukat és a Roxfort udvarának néma csendjét megtöri a sziszegés, aminek a következtében Dumbledore verejtékezve esik térdre előttük és úgy remeg, mintha valaki éppen a lelkét akarná kirángatni belőle. A fény oldala remegve figyeli a jelenetet.