Vérbosszú

EPILOGE

Egyesült Királyság,Leeds,2005.

A 37 éves férfi,Jeffrey Dawson a Leeds-i bérházában üldögélt az íróasztala előtt.Minden idejét a munkájának szentelte és ez aznap sem volt másképp.Gyógyszerész volt és mint a legtöbb átlagos,keményen dolgozó férfi,hazavitte a munkáját.Rengeteg kutatás,papírmunka és leltározás állt előtte.
Kint kellemes őszi idő volt,amihez Angliában hozzá lehetett szokni.28 fok,enyhe napsütés,lágyan fújdogáló szél-egyszerűen tökéletes a délutáni munkára.Jeff szerette a munkáját.Soha egy rossz szava sem volt az ellen hogy mennyit kell güriznie és hogy mennyire fáradt.Örült hogy embereken segíthetett és hogy életeket menthetett.
A Nap éppen az asztalra sütött és a férfi megállt egy pillanatra.Letette fekete tollát és az ablakhoz lépett.Kinyitotta,majd hatalmasat lélegzett a friss őszi levegőből.Egy aprót el is mosolyodott fekete bajusza alatt,majd visszaült az asztalhoz.A lapjaira könyökölt és úgy bámulta a munkáját.Négy óra körül járhatott.Olivia nemsokára megérkezik az iskolából.Lassan lecsukta a szemeit,majd ugyanolyan lassan kinyitotta őket.Elgondolkozott azon,mennyire jól esne most egy csésze kávé.Lement a konyhába és fel is tett egy főzetet.A konyhapultra támaszkodva elmélkedett.
A kutatótársaival a rák ellenszerét próbálták feltalálni,de mind sikertelenül.Persze Jeffnek megvoltak a saját kísérletei is,amiket nem osztott meg senkivel.Ha úgy nézzük egy lángész volt a szakmájában és szeretett új és nem megszokott dolgokkal kísérletezni,mint egy igazi tudós.Egyesek szerint néha kicsit őrültnek mutatkozott,de a saját elmondása szerint nem más,mint haladó gondolkodású.
Amikor lefőtt a kávé,kiöntött magának egy csészével és úgy feketén szürcsölni kezdte.
Az órára pillantott és elmosolyodott.A drága kislánya Olivia perceken belül itt lehet.Ő a mindene mióta a felesége Maria meghalt.Őt is rák vitte el,méghozzá a rettegett tüdőrák.Jeff rettenetesen összetört,de a kislány erőt adott neki a továbblépéshez és a férfi eldöntötte hogy egyedül is fel fogja nevelni ezt a csodálatos teremtést.
Ujjbegyével megigazította hosszú,fekete haját,ami a szemébe lógott.Ápolt ember volt,aki szívesen adott a külsejére.Elegáns stílusa egy kis különcséggel is párosult.Világos bőrű,zöld szemű férfi volt.A kislány is az ő szemét örökölte és az anyja világosszőke haját.Emiatt Jeff igazán különlegesnek tartotta őt.
Hirtelen nyílt az ajtó és a mindig jókedvű kislány libegett be rajta.Ledobta a táskáját az asztalra és az apukájához rohant.
-Apa!
-Olivia,végre megérkeztél!-ölelte át Jeff a kislányt.
-Igen,Samantáék ma is hazahoztak.
-Ennek örülök,ha elkészül az autónk végre én megyek érted az iskolába.
-Igen-felelte a kislány és élénkvörös száját hatalmas mosolyra húzta.
-És egyébként mi történt ma az iskolában?
-Semmi különös.Az emberi testről tanultunk és a betegségekről.Judy tanárnéni azt mondta hogy az emberek elkaphatnak olyan betegségeket amiből hamar meggyógyulnak,de vannak olyanok is amire nincsen gyógymód.
-Igen...ez sajnos igaz édesem...
-De te majd minden betegségre feltalálsz egy gyógyszert!-felelte lelkesen a kislány.
Jeff lágyan felnevetett és homlokon csókolta a kislányt.
-Azért mindegyikre nem.De reménykedjünk benne,hogy a legtöbbre igen.
-Mi lesz ma a vacsora apa?-ült az asztalhoz Olivia.
-Hát arra gondoltam,hogy megünnepelhetnénk a tegnapi matek ötösödet és rendelhetnénk valami finomat.
-Az nagyon jó lenne!-örvendezett a kislány és örömében még a két kis tenyerét is összecsapta.
Két copfba fogott szőke haja meglebbent és Jeff újra elcsodálkozott a szépségén.Az anyjától örökölte...

Miután együtt megvacsoráztak,Jeff úgy döntött hogy félreteszi a munkát és pihen.Leült a TV elé és kapcsolgatni kezdte a csatornákat.Oliviat már lefürdette és pizsamába öltöztette,így lesz egy kis ideje magára is.A keze megállt a sportcsatornán,amin mindig előszeretettel nézte meg az aktuális meccsket,legfőképp a kedvenc csapata,a Liverpool meccseit.Ezeket még Olivia is előszeretettel megnézte vele,ami aznap este sem volt másképp.

-Apa...-sétált le a lépcsőn a kislány.
Kék nyuszis kezeslábas volt rajta,kezében az anyukájától kapott plüssmacija.
-Tessék életem?-fordult oda Jeff mosolyogva.
-Én is nézem a meccset-jelentette ki és befészkelte magát apukája mellé a kanapéra.
-Annyira ki szeretnék menni egyszer egy meccsre-sóhajtott a kicsi és felnézett apukájára.
-Nem tudom drágám,néha veszélyes is lehet egy ilyen.Rengeteg ember és az ellenfél szurkolói sem mindig a legbarátságosabbak-felelte Jeff.
-Pedig annyira szeretnék...ők a kedvenc csapatom...-mondta a kislány és lehajtotta a fejét.
Jeff felsóhajtott.
-Tudod mit?Nemsokára itt a születésnapod.Mi lenne ha ennek alkalmából kimennénk egy meccsre?-mosolygott a kislányra.
Olivia azonnal felkapta a fejét és csillogó zöld szemeit apjára emelte.
-Az csodálatos lenne.Köszönöm apa!
Átölelte apja nyakát és puszit nyomott az arcára.
-Szeretlek!-mondta Olivia mosolyogva.
-Én is szeretlek édesem...én is!-ölelte magához egyetlen kislányát Jeff.

Sziasztok démonkáim!
Új story,új kezdet.Remélem hogy megfogott titeket és tetszett nektek az első rész.
Találkozunk legközelebb!
PEACE OUT!💙