Add fel az egód, légy szabad! (Queen ff.)

...just be satisfied, Stay right where you are

Miután ától cetig átgondolt magában mindent, kezdetnek arra jutott, hagyja egyelőre a teljesen felesleges idegeskedést, és inkább azt teszi, ami többnyire mindig segített neki lenyugodni: elmegy futni. Imádott sportolni: a gimnáziumi évek alatt versenyszerűen tréningezett, de egy szalagszakadás, és az azt követő hosszas lábadozás, gyógytorna és egyebek után annyira lemaradt, hogy végül inkább abbahagyta, és már csak testmozgás céljából ment el időnként kocogni.

Valamikor a nyolcadik körnél tarthatott, amikor a park egyik padjáról odaszólt neki valaki:

- Szerintem lassíthatsz: már-már olyan sebesebben hasítasz előre, mint Jim Clark!

Mikor hátrafordult, látta, hogy Freddie üldögél nem messze tőle egy padon, és nagyon elégedetten vigyorog.

- Róla is tőlem hallottál először.. Egyébként mit csinálsz itt, ilyen hajnali órákban? – kérdezte Reena, mialatt leült a férfi mellé.

- Tudod, van, aki dolgozik is, és kedvem támadt levegőzni egyet előtte, hallgatni a madárcsicsergést és hasonlók.

- Aha, értem.

Egy ideig hallgattak, mielőtt a férfi, megköszörülve a torkát, rátért volna a lényegre.

- Holnap mész?

Nem kellett kimondania, konkrétan mire gondolt.

Mikor a lány csak némán bólintott, felhorkantott.

- Mondd, miért csinálod ezt magaddal? Minden alkalommal, mikor hazamész, csak leszívnak. Miért nem szarod le őket, egyszer és mindenkorra?

- Mert, minden hibájuk ellenére, ők a szüleim; és még csak nem is a világ legrosszabb szülei. Nem vertek, nem éheztettek, még csak fel sem emelték a hangjukat velünk szemben. Nem rossz emberek, akadtak jó pillanataik is. Apa például mindig olvasott esti mesét – merengett el -, amikor pedig megkértem rá, megtanított olvasni. Igazából... Ő szerintem magával az apa-szereppel nem tudott mit kezdeni – inkább volt amolyan oktató, nevelő, mintsem szülő. Ha el kellett magyarázni valamit, vagy megtanítani egy újdonságot, szuper volt: jól magyarázott, türelmes volt, viszont éppen ezért, nem tűrt ellentmondást sem, soha, semmiben. Az a helyes, amit ő annak gondol, kész, anya meg mindenben fejet hajtott neki. Ennyi – vont vállat. – Lehetne szörnyűbb is. Egy darabig még elviselem őket, aztán ha már végre befejeztem a sulit és elkezdhetek a szakmámban dolgozni, leszűkítem a látogatásokat a minimálisra, és pont. Havi-kéthavi vizitet fél lábon állva is kibírok.

Freddie kétkedő pillantást vetett rá.

- Arra soha nem gondoltál, mi lesz a reakció, ha teljesen váratlanul közlöd velük, eszed ágában sincs férjhez menni ahhoz, akit annyira pártolnak, és pláne nem leszel háztartásbeli? Jobb elhallgatni, mint őszintének lenni? – firtatta aztán kíméletlenül, a lány véleménye szerint meglehetősen igazságtalanul.

- Mindannyiunknak vannak titkai. Te mindent megosztasz a szüleiddel? – nézett mélyen a szemébe; Freddie jó, ha pár másodpercig tudta állni a tekintetét, aztán elfordult.

A válasz egyértelmű volt: nem. Bár az is igaz, hogy ebben a kérdésben még ő maga sem volt teljesen biztos.

Soha nem került nyíltan szóba a dolog, de amolyan Damoklész-kardjaként a fejük lebegett ez a kérdés, egészen pontosan azóta, amióta Freddie-t, Angliába költözésük után nemsokkal, több, a közeli környékből származó fiú közrefogta, „mocskos buzinak" nevezte és összeverte – hiába bokszolt korábban, a túlerővel szemben tehetetlen volt. Az mentette meg, hogy Reena épp akkor járt arra, és bár egymaga volt, ez nem tartotta vissza attól, hogy határtalan magabiztossággal lépjen közbe.