Potteréknek van egy lánya

Különleges nap volt ez a mai. Lily életében először felülhetett a Roxfort Expresszre, hogy bevesse magát a varázslatos iskola pörgő életébe. Őrültet, de hát Lily az ilyen napokat szerette igazán.
Az apró fülesbagoly hangos huhogására ébredt.

A kis jószágot néhány nappal ezelőtt kapta, és rögvest el is keresztelte Klütaimnésztrának. Ő csak az apjának akart vele kedveskedni azzal, hogy hasonló módon nevezi el a baglyát, mint ő, azaz egy történelemkönyvben található név alapján, de Lysander szerint nem volt túl jó ötlet. Lily megmondta neki, hogy akit Lysandernek hívnak, az csak ne kritizálja mások nevét.

Klütaimnésztra nem hagyta abba a zajongást, így a lány nyűgösen felült az ágyában, és megpróbált magához térni. Azzal egy időben, hogy kitisztult a feje és képes volt elkülöníteni szobájának mentazöld falát az ággyal szemközt álló fehér íróasztaltól, tudatosult benne, hogy nagy nap a mai. Izgatottan ledobta magáról vékony, virágmintás takaróját, és kiugrott az ágyból.
- Ó, Klütaimnésztra! Ma megyünk a Roxfortba. Ugye te is várod? – nézett kipirult arccal a baglyára, majd hangos léptekkel elhagyta a szobáját. A folyosón fiatalabbik fivérét pillantotta meg. Albus felé közeledett.

- Apa szólt, hogy keltselek fel, de látom nem kell – szólt a fiú, mire Lily megrázta a fejét. Kócos tincsei csak úgy röpködtek körülötte.
Albusszal együtt lementek a konyhába. Ott finom süteményillat szállt a levegőben Ginny, épp egy tálcára rakosgatta át a frissen sült muffinokat a tepsiből, amikor beléptek. A nő sugárzó mosollyal nézett rájuk.
- Most lett kész. Al, szólj a többieknek, hogy jöjjenek ők is enni.
A fiú homlokráncolva nézett körül.
- Miért néz ma mindenki küldöncnek? – kérdezte, de azért beletörődötten sarkon fordult, és elindult, hogy megkeresse a család másik felét. Nem sokkal az eltűnése után felbukkant James, aki roppantul önelégült fejet vágott. Leült a húga mellé, és elvette az egyik muffint.
- Vigyázz, megint elégette az alját – figyelmeztette Lily halkan, de Ginny még így is meghallotta. Bosszúsan fordult el a régi, ronda, nefelejcskék szekrénytől, aminek mélyén bőszen keresgélt valamit.
- Nem elégetem a sütiket, csak figyelek, hogy jól megsüljenek!
Lily bőszen bólogatott, James pedig a muffin feketére sült alját kapargatta.
- Te meg miért vagy tiszta kosz? – szegezte rá Ginny a fakanalát a fiára, valószínűleg sértette, hogy inkább megszabadul a sütemény aljától.
- Szerintem az lehet a dologban, hogy amikor rájuk találtam apával, a fürdőben álltak és két portörlővel kardoztak – szólt Albus hirtelen megjelenve az ajtóban. Nyomában ott volt Harry is. – De ez csak tipp.

James elmosolyodott.
- Jól sejted. De ami a lényeg: természetesen én nyertem.
Ginny bosszús pillantást vetett a férjére, aki inkább nem ment be a konyhába, hanem megállt tőle tisztes távolságban, középső gyermekük mögött.
- Harry!
- Ginny, én meg tudom...
- Ezt egyszerűen nem tudom elhinni! – sziszegte a nő. – Te képes voltál portörlő harcot vívni egy tizenöt évessel!? Nélkülem? Ráadásul vesztettél is. De még te sem szóltál – nézett a fiára. – Csalódtam bennetek. – Rosszallóan megcsóválta a fejét, és visszafordult a szekrényhez.
Albus és Harry is helyet foglaltak az asztalnál.
- Megint kokszos az alja? – érdeklődött Albus, ahogy kiválasztott magának egy muffint. A többiek bólogattak, Harry elhúzta a száját, Ginny pedig szúrós pillantást vetett rájuk a válla felett.

Reggeli után Harry és Ginny roppantul fontosnak tartották, hogy lefényképezzék Lilyt, ő pedig kivételesen nem is bánta ezt. Így ismét belebújhatott az iskolai talárba, sőt, még diófapálcáját is megkapta arra a kis időre.
Amikor végeztek, visszaindult saját kis kuckójába, hogy a maradék holmikat még összeszedje, de szobája felé menet különös zajok ütötték meg a fülét. Rövid hallgatózás után rájött, hogy a furcsa hangok James szobája felől érkeznek. Az ajtóra tapasztotta a fülét, és mivel elképzelni sem tudta, mi folyik odabent, benyitott.
Különös látvány tárult a szeme elé. A fiú cipői a földön hevertek, és ha Lily nem ugrik arrébb időben, fejen találja egy strandpapucs, amit a testvére dobott a háta mögé. A lány minden bizonnyal azt hallotta, ahogyan a lábbelik hangos puffanással földet érnek.

- Mit csinálsz? – kérdezte összeráncolt szemöldökkel.
James hirtelen megfordult.
- Meg mondtam, hogy kopogás nélkül ne gyere be! – A hatás kedvéért fenyegetőn meglóbált egy tornacipőt.
- Jó. De mit csinálsz?
James gyanakvó tekintettel méregette őt, aztán intett, hogy csukja be az ajtót.
- Emlékszel, hogy a múltkor kértem pénzt anyától arra a drága cipőre, amit aztán elhagytam? – kérdezte, mire a húga bólintott. – Az igazság az, hogy nem hagytam el. Csak jól eldugtam. – Visszafordult a cipőkhöz, és tovább hajigálta őket. Lily már épp közölni akarta vele, hogy ez nem magyaráz meg semmit, ám a fiú ekkor diadalmasan felmutatott egy krémszínű cipőt.
A lány átlépett egy bakancson és közelebb ment, hogy jobban szemügyre tudja venni. Így már jól látni lehetett, hogy az egész lábbelit sötétvörös díszítést futja körbe. Amikor Lily rájött, hogy milyen minta van rajta, elkerekedtek a szemei.

- Ez olyan, mint a...
- Pontosan – bólintott James elégedetten.
- De nem hiszem, hogy működik. Ez csak egy cipő. – Lily oldalra döntött fejjel tanakodott.
A testvére erre csak legyintett.
- Nem is kell, hogy működjön. A terv a következő: amíg téged fotóztak, elloptam a mi pálcáinkat. Al most azon van, hogy feltörje a térképet védő bűbájokat. Én ráteszem a cipő mintáit egy közönséges pergamenre, utána pedig kicseréljük. Apa sosem fogja megtudni.
- Tavaly is megtudta. Meg az előtt is.
- Jó, de az más. Feltűnt neki, hogy nincs ott. Aztán meg, hogy egy darabig ott van, de valaki elcsente. – Való igaz, James eleinte szimplán elvette a Tekergők Térképét az apjuk asztaláról, majd a fiókjából, utána a bezárt szekrényből, végül pedig Lilynek küldött egy baglyot szeptember közepén, hogy küldje el neki, most már Harry biztos nem figyeli. – Egyébként most, hogy így beavattalak, igazán megtehetnél nekem valamit: menj le, és tartsd fel szeretett őseink figyelmét.

- Mit kapok érte?
- Lássuk csak: nem átkozlak meg?
Lily megrázta a fejét.
- Úgy se mernéd. Anya leüt.
James ezzel kénytelen volt egyet érteni.
- Jó. Akkor egyszer te is használhatod a térképet a Roxfortban. – A húga tekintetét látva pontosított. – Kétszer. Na jó, legyen öt alkalom, de nem több!
Lily elégedetten bólintott és hagyta testvérét munkálkodni. Az ajtóban azért még megtorpant.
- Amúgy honnan van az a cipő?
- Valami Vans üzletből – vont vállat. Lilynek fogalma sem volt róla az mi, de nem firtatta a dolgot. Helyette így szólt:
- Tudod, olcsóban is megúszhattad volna. Csak rajzolsz magad egy térképet, és kész.
James a fejét csóválta.
- Nem olyan egyszerű az. Próbáltam már, de a Roxfortról nem lehet. Meg egyébként is szükségem volt új cipőre.
Lily rezignáltan körülnézett a lábbelikkel sújtott szobán.
- Feltétlenül.


A szülei figyelmét lekötni nem volt épp nehéz, mindketten ki akarták élvezni az utolsó pillanatokat, amiket egy szem kislányukkal tölthetnek, de Lily mégis úgy érezte, idegőrlő ez a várakozás. A percek egy ékes tarlász lassúságával teltek, az elkövetkezendő órákról alkotott fantazmagóriák pedig minduntalan betolakodtak a szemei elé. Milyen lesz a Roxfort Expresszen utazni? Milyen lesz a beosztási ceremónia? James azt mondta, törpteleníteniük kell a roxforti birtokot, és a technikájuk alapján sorolják őket a különböző házakba. Fred szerint a felsőbbévesek fogják színes patronokkal megdobálni őket, és amilyen színnel eltalálnak, az ahhoz tartozó házhoz kerülsz. Albus állította, hogy egy öreg kalapot raknak a fejére, és az majd eldönti, melyik házba illik. Lily eldönteni sem tudta, melyik ötlet a leghülyébb.
Na meg ott vannak az évfolyamtársai. Milyenek lesznek? Hugót és az ikreket ismerte, de mások... Na de persze nincs oka panaszra, a fél családja – tágabb értelemben véve is – az iskolapadot koptatja.

Az idő, ami az előbb lassan vánszorgott előre, most hirtelen nagyot ugrott, és Lily már csak azt vette észre, hogy mind bezsúfolódnak az autóba. A motor halkan felzúgott, ahogy Harry beindította a kocsit, kihajtottak a százszorszépekkel tarkított udvar kapuján, aztán egyszer csak már úton voltak. Na persze nem sokáig. James otthon felejtette a seprűjét, így hát visszamentek érte, csak hogy utána újra útnak induljanak, és végül ismét otthon kössenek ki Albus rézmérlege miatt. Már Londonban jártak, amikor Lily szája is legörbült.
- Klütaimnésztra!
- Egészségedre – szólt James és Albus ugyanazon másodpercben.
- Otthon maradt! – Lily előrehajolt a két ülés között. – Apa, menjünk vissza érte.
Harry megrázta a fejét.
- Nem lehet. Negyed tizenegy van, sosem érnénk vissza időben.
Való igaz, folyton dugóba keveredtek, még azzal együtt is, hogy Mr. Weasley felturbózta kissé az autót, ami így érdekes módon mindig képes volt előre furakodni, illetve nem egyszer ugrott el előlük egy postaláda.
Ginny hátrafordult, és amennyire tudta, megveregette lánya karját.
- Amint hazaérünk, küldök neked egy levelet vele. Jó?
Lily arcára halvány mosoly kúszott.
- Jó.

Hosszas helykeresés után Harrynek sikerült leparkolnia a King's Crosstól nem messze. Az állomáson hatalmas kavalkáddal találták szembe magukat. A pályaudvart ellepték az öltönyös-aktatáskás, mogorva képű férfiak; lenge, nyári ruhát viselő hölgyek; színes hajú, szaggatott nadrágos fiatalok, akik még ki akarták élvezni az utolsó szabad napjukat; iskolai egyenruhát viselő tizenévesek bőröndöt húzva maguk után és nyalókát szopogató, bamba képű gyerekek. Szinte mindenki kezében ott volt a telefon, hivatalos megbeszélések, szelfi készítés, vagy épp valami bugyuta játék ürügyén.
A szokásos utcai bűz keveredett a parfümök és ételek illatával, különös egyveleget alkotva.

A család elindult kilencedik vágány felé. Lily megmarkolta utazóládájának fogantyúját, és bár nedves volt a keze az izzadságtól, nem hagyta, hogy apja húzza a kulit. Ez most az ő napja volt. Néha felbukkant egy-egy varázsló is a tömegben, és Lily meg mert volna esküdni, hogy valaki magas hangon azt visítja: „Haaarry Potteeer!". Az illetőt azonban nem látta, így csak magában kuncogott az eseten.
A kijelzőtáblára pillantva még inkább nevethetnékje támadt.
- Nézzétek! Ki van írva – a kék táblára mutatott, amin sárga és zöld betűkkel ez állt:

BIRMINGHAM NEW STREET – Üzemelteti a London Midland - 1
LONDON EUSTON – Üzemelteti a Virgin Trains - 5
ROXFORT – Kizárólag varázslók és boszorkányok részére – 9¾

A többiek annyira nem tartották mulatságosnak a dolgot, mint ő, így csak haladtak tovább céltudatosan. A kilenc és háromnegyedik vágány bejárata előtt Lily egy pillanatra megtorpant, majd hevesen dobogó szívvel, kipirult arccal nekiiramodott. Ahogy mindig, most is átsiklott a téglafalon, hogy egy perccel később a füstbe vont tömegben találja magát.
Szülei és testvérei is megérkeztek mellé, de a kislány most nem velük foglalkozott. A vidám kiáltások zaja, a mézédes nevetés, a kék nyáriruháján átfújó lágy szellő bizsergetése, a levegőben szálló édeskés mágiaillat, a csillogó prefektusi jelvények, a huhogó baglyok és brekegő békák most sokkalta jobban vonzották a figyelmét, mert végre ő is részese lehet ennek a csodálatos világnak, úgy igazán.
Kiáltás harsant, ő pedig észrevette a felé a közeledő Hugo vékony alakját.
- Lily! – a fiú arcán épp az az öröm tükröződött, amit a lány is érzett. – Megyünk! Végre megyünk!
Lily ezerwattos vigyorral az arcán bólintott.

Az idő itt ismét mintha ugrált volna. Még utoljára megölelte édesanyját és édesapját, puszit adott Hermione néninek és lepacsizott Ron bácsival (azon a titkos módon, aminek rejtelmes kézmozdulataiba senkit nem avattak be). Aztán hirtelen már a vonaton állt, és Hugo előtt lépkedve, a megrakott poggyászt maga után húzva keresett valami szabad helyet.
Ekkor egy felsős fiú tűnt fel, mellkasán prefektusi jelvénnyel. Végignézett rajtuk, majd a tekintete megállapodott vörös hajukon és fáradtan sóhajtott.
- Újabb Weasleyk? Remek... Légyszi, hátul foglaljatok helyet, semmi személyes, csak ha robban, fröccsen, reccsen, minél kevesebb diákot érjen, köszi.
Azzal már ott sem volt.

A két elsős végül tényleg hátul kötött ki, ahol csupán egy velük egy idősnek tűnő lány üldögélt, szinte remegett az izgalomtól.
- Én most leszek elsős, ti is? Annyira várom már! Biztos nagyon jól lesz. Hallottátok, hogy állítólag Harry Potter lánya is idén kezdi a Roxfortot? Ha minden igaz az évfolyamtársunk lesz!
Lily tetetett döbbenettel pillantott rá.
- Tényleg!? – A lány szaporán bólogatni kezdett. – Mik vannak...
Felharsant a sípszó, ők mind az ablakhoz furakodtak, hogy még utoljára búcsút intsenek a szüleiknek. Lily mosolyogva belenézett anyja könnyektől csillogó, büszke tekintetébe, majd felmutatta hüvelykujját az apjának, akinek tekintete azt üzente: Ne halljak semmi jót!
Hugo elment, hogy megkeresse a Salmander ikreket, Lily pedig hátat fordított az ablaknak, és szemügyre vette bezsongott útitársát.
Megcsóválta a fejét, mert gonosz ötlet jutott az eszébe, de hát mit tehet az ember, ha a családjában olyan személyek akadnak, akik maguk is nagy tréfamesterek, és egy egész vállalatot alapítottak vicces holmiknak; vagy épp részt vettek egy olyan térkép elkészítésében, ami előszeretettel sérteget másokat; nem is beszélve olyan testvérekről, akik épp most cserélték ki azt a térképet egy cipőre? Nem, a vér nem válik vízzé, ezt még neki is be kellett látnia. Elmosolyodott, és felvonta egyik szemöldökét.

- Szóval Potteréknek van egy lánya. Nem is tudtam.
A vonat lassan kigördült az állomásról, és tudta, őrület ez az egész, a legjobb értelembe véve, és kalandos út vár rá – mind a Roxfort Expresszen, mind pedig az iskolában. Mert Potteréknek tényleg van egy lánya, és ez épp elég ahhoz, hogy valami szédítő kalamajkába keveredjen.