A kutya (Befejezett)

Idegen ország

Párizs üresnek tűnt, néhol egy-egy elkóborolt, francia szintetikus sétált leharcolva, de semmi több. Az utcák romokban, az épületek fele lerombolva és mindenütt halottak hevernek szétszórtan vagy összekotorva egy kupacba. Az amerikai katonák megpróbáltak beszélni a robotokkal, viszont ahogy a franciák, úgy az ottani robotok sem kívánkoztak angolul beszélni. Néhány katona bár gyengén, de együtt képesek voltak kommunikálni az androiddal nagyon nyers francia tudással. A gép elmondta, hogy az Eiffel-toronynál van a megszállás, és idegen lények borították feketébe a tornyot, ahogy a körülötte lévő utcákat is. A katonák megköszönték, és továbbálltak. Elszörnyülködtek a látványon, ahogy haladtak egyre beljebb, néha elrohant előttük egy-egy fekete lény, amit általában egyszerre soroztak meg.

A festett xenomorphok követték az ember alkotta dolgot. Izgatottnak tűntek, a többségük az épületeken és az oszlopokon haladtak ugrálva, négy lábon, némelyik viszont két vagy négy lábon haladt az emberek mellett. A lövés hangokból és a xenomorphok megzavarodásából látták a katonák, hogy már közel vannak.

Meglátták a francia páncélos katonákat, és sietve hozzájuk csatlakoztak. A franciák szinte egyből az amerikai osztagra célzott, amint meglátták a szörnyeket, de ők gyorsan vázolták a szituációt és elmagyarázták, hogy a festett szörnyek velük vannak, őket ne lőjék. Meglepő módon a franciák nem szerettek embereket küldeni a csatákba, ők úgy gondolták, hogy a gépezetek sokkal hatékonyabbak és hasznosabbak erre. A francia katonák megértették, amit az amerikaiak mondtak és nem fogják megölni a festett lényeket. Tovább járták a macskaköves utcákat, időközönként belefutottak egy-egy csapat xenomorphba vagy katonába, de a jól szervezett vegyes csapat könnyedén elbánt velük kevés veszteséggel. Sajnos viszont volt, aki az ilyen összecsapásokat nem élte túl, ember és xenomorph is hullott az út során, a torony pedig még messze volt.

65-ös a számozottakkal berontott a fegyveres emberekkel felszerelt őrzőkkel és Csempésszel. Verzum Anorexel és Farkatlannal az áramellátó központot keresték a lövegek kiiktatása után. Koponyájuk miatt ügyesen keresték fel az ilyen erőforrásokat, a visszaverődő hang alapján tájékozódtak a szűk alagutakban. Steve figyelte a kamerával felszerelt lényeket. A támadók legtöbbje a csatornákba mászott, és onnan támadták meg Weyland embereit és az androidokat. Különös módon a város külső részein egyetlen társukkal sem találkoztak, talán a tornyot őrzik, vagy ott harcolnak éppen.

Verzum hamar megtalálta a generátort száz méterrel a föld alatt. Elkezdte csapatával ütni, vágni, de túl vastag falat építettek neki. Verzum elkezdte savas nyálával beteríteni, ami szép lassan, de dolgozott. Amint sikerült lecsapni az áramot, kimásztak, hogy segítsenek a többieknek. A  xenomorphok tökéletesen láttak a sötétben, ember társaik éjjellátót vettek fel, amint besötétedett.

A mészárlással egyre beljebb jutottak, már közel voltak az Eiffel-toronyhoz, egyre jobban hallották a dúló csata zaját, ahogy a fegyverek ropognak és a szörnyek visonganak. Közelről rosszabbul nézett ki, xenomorphok ezrei lepték el a tornyot és annak környezetét. Egyik pillanatban hatalmas sípoló, süketítő hangot hallottak, a katonák azonnal eldobták a fegyvereiket és a fülüket fogták. Ekkor a házak falain található még egész jó állapotban lévő véres, repedt képernyőkön Mr. Weyland jelent meg, lecserélve a borzalmas hangot.

- Meglepődve látom, hogy idáig eljutottak a lényeimmel. De vajon képesek lesznek a fajtársaik ellen fordítani? Majd meglátjuk.. - ezután eltűnt, a képernyők elsötétültek. Nem kérdés, az emberek nem kicsit remegtek meg. Sokan vissza akartak lépni. Minek segítsenek Európán? Ők sem segítettek sokat az utóbbi évtizedekben. Ekkor egy férfi a lépegetőjével társai elé állt.

- Társaim! Visszaléphettek! De azt megmondhatom itt és most, hogyha ezt megteszitek, ez a faszrágó nem fog megállni! Nyilván azért kezdte ezzel a kontinenssel, mert ez a leggazdagabb, hogy aztán a többi kontinenset, magunkat is beleértve eltiporjon! Az ősök ezt nem hagyták volna! Talán mind meghalunk, sőt biztos! De gondoljatok a gyerekeitekre. Azt akarjátok, hogy szörnyek közt nőjjenek fel, hogy aztán 0-24-ben féljenek?! Vagy hogy egy kis szobában kuksolva éljünk?! Én ezt nem akarom, nem ilyen jövőt szánok a családomnak! Szóval azt mondom, hogy  én megyek, ki jön?! - fejezte be a beszédét. Pár percig néma csendben állt mindenki, majd egy idős ember megszólalt.

- Ha már meg kell halni, legyen értelme! - még többen elgondolkodtak. Alig pár másodperc múlva többen is kiáltották, hogy továbbmennek, egyszerre kiáltottak szívvel teli hangon.

A hősies beszéd után folytatták az akciót. A következő sarkon már több xenomorphok is jött, hogy megvédjék mindenható anyjukat. Szerencsére csak néhányan jöttek, így még nem volt nehéz dolguk. A mészárlás után a savtól rohadó talajt kerülve tovább álltak.

Minél beljebb mentek, annál jobban látták, hogy elfajultabb volt a helyzet. Olyan fajta xenomorphok is jöttek, amelyeket nem is ismertek és nem is látták soha, mint például a szárnyasok. Ám olyan xenomorphal is találkoztak, ami közel három méter magas volt és hatalmas tüskék álltak ki a hátából, amiken arctámadók csüngtek, azokat hajította az ellenfelére, viszont mozgásuk lomba volt. Még az volt a szerencse, hogy ezekből volt a legkevesebb. A lépegető katonák a szárnyasokat, míg a gyalogosok a talajon lyukasztották az egyszerű dögöket. A csata alatt az épület képernyőin Weyland figyelte az eseményt, miközben beszélt.

- Mennyi lelkes katona! Kár hogy ti csak selejtek vagytok! Egyikőtök sem lehet szülője ezeknek a csodás állatoknak! Majd a szétmarrt húsotokból fognak táplálkozni! Az emberi faj semmit sem ér a xenomorphok ellen!

Xenomorphok és emberek üvöltöttek, sikoltottak egyszerre, akár egy kórus. Az emberek oldalán álló szörnyek is csatlakoztak, és mészárolták a fajtájukat. Nem kegyelmeztek semelyiknek sem. A számozottak öltek a legtöbbet, mint szörnyek. Verzum csak a harc végére ért oda a többiekkel. A katonák száma megfeleződött, a xenoknak meg a háromnegyede megmaradt, de még nincs vége. A sok idegen tetem vére dolgozni kezdett, és egy nagyon erős, savas gőz szabadult fel, ami a gázmaszkon keresztül is marrta az emberek arcát minimálisan, de még a megmaradt xenok sem bírták túlzottan ezt az erős gázfelhőt. Sietvén menekültek a zónából, amíg friss levegőhöz nem jutott a csapat. A napot már aligha látták, szinte az utolsó sugara is elbújt és még a háború el sem kezdődött. A xenok tájékozódó segítségével találtak egy biztonságos helyet a föld alatt, ahol az emberek éjszakára megbújhatnak. Praetoriánusok felváltva vigyáztak a szánalmas kétlábúakra és a társaikra. Vajon miért segítenek nekik? Talán bosszút akarnak, amiért anyjuk meghalt, de a harcmezőn majd kiderül kinek a győzelme válik valóra.